Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)
Engel Pál: Ozorai Pipo
Milyen szerep jutott mindebben Piponak? Poggio, ezúttal alighanem túlozva, értékes hadi szolgálatairól számol be. Úgy tudja, hogy nyomban a felkelés kitörése után 700 lovasból álló sereget gyűjtött, bevette a veszprémi püspöknek „egy természettől fogva erős várát", és ellenfeleiben hamarosan oly rémületet keltett, hogy néhány hónap alatt több elvesztett tartományt sikerült visszaszereznie, a nemesség pedig „száz mérföldön belül" az ő pártján kelt fel. Sőt mi több, ezután megfutamította a nápolyi király „nagyszenesalját", aki Buda ostromára indult, úgyhogy a hírt hallva maga László király is csüggedten hazatért Nápolyba. Pipo ezután - beszéli Poggio - hazatérésre sürgette Zsigmondot a határon pedig seregével maga is fogadta. A király Bécsbe rendelte magához, és megköszönte hűségét, kiemelve, hogy királysága megtartását elsősorban Pipónak köszönheti. Jutalmul Temesvár várát adományozta neki az ispáni címmel együtt. (47) A ránk maradt hazai források minderről mit sem tudnak. Zsigmond 1407-i adománylevelében csupán annyit olvashatunk, hogy hősünk Veszprém várába vette magát, amelyet akkor a királyhű Szécsi Miklós, a püspökség kormányzója tartott a kezén(48) és itt maradt „a lázadás végső lecsillapításáig", portyáival a király hűségére kényszerítve az ország „némely tartományait". (49) A szövegben ugyan szó esik familiárisairól is, és valóban voltak köztük, akik a felkelés után hadi érdemeikért jutalomban részesültek(50), az azonban elég valószínű, hogy Pipo mint sókamara-ispán és egyszerű középbirtokos nemes nem állhatott számottevő csapattest élén, és 700 lovasát a mesék birodalmába kell utalnunk. Hasonlóképpen a László vezérével vívott csatáját is, amelyről más forrásaink nem is tudósítanak. Amennyiben ekkor és a továbbiakban részt vett a küzdelemben, úgy azt bizonyára Szécsi vagy más nagyúr bandériumához csatlakozva tette. Bécsben ekkoriban nem járhatott, mert maga Zsigmond sem időzött ott Jutalma, amit közvetlenül a győzelem után, 1403 november 2-án kapott, sem utal rendkívüli szolgálatokra, mert mindössze két Tolna megyei királyi faluból állt.(51) Temesit ispánná ekkor még nem nevezték ki.(52) Szerepe nyomban a harcok befejezése után lett kiemelkedő. Ennek kétségtelen bizonyítéka, hogy október 30-ától Zsigmond legbizalmasabb hívei között találjuk, és a neve a következő hetekben királyi adomány- és kegyelemlevelek tucatjain tűnik fel kancelláriai jegyzetben.(53) Azok az oklevelek, amelyeket Zsigmond ezekben a napokban a hűtlenek ügyeiben kibocsátott, kevés kivétellel az ő, Pipo relációját viselik, ami nem igen jelenthet egyebet, mint hogy ezekben a döntő kérdésekben ő volt az uralkodó első számú tanácsadója. Annak is nyoma van, hogy a felkeléssel kapcsolatos kegyelmi kérvények elbírálása még évek múlva is az ő hatáskörébe tartozott. (54) Tekintettel korábban elég szerény befolyására és hivatalának merőben más természetére, azt kell hinnünk, hogy a felkelés során mégiscsak rendkívüli szolgálatokat tett, és mivel a harcokban erre aligha volt módja, úgy látszik, a végkifejlet diplomáciájában hasznosította magát. Zsigmond említett adománylevelében találunk is olyan passzust, amely - kissé virágos stílusban - ilyesmire utal, és máshol nem, csak Pipo érdemeinek felsorolásában fordul elő. Az tudniillik, hogy a vonakodó hűtlenek közül, akiket fegyverrel nem sikerült legyőzni, „egyeseket fenyegetésekkel rémisztve, másokat rábeszélő érvekkel és bőséges ígéretekkel, megint másokat, akik fékezhetetlenül ellenálltak, vesztegetéssel csillapított le", úgyhogy a lázadók végül „kénytelen-kelletlen elhagyva hűtlenségük tévelygését lábunkhoz omlottak, hogy tetteikért kegyelmünket megszerezzék."(55) Poggio világosabban beszél.
