Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)

Filippo Scolarinak, ismertebb nevén Pipo Spanonak élete (Domenico Mellini)

Egy igen nemes családból származó magyar hölgyet kapott feleségül, akit Borbálának hívtak, és vele együtt az igen gazdag Ozora várát hozományul. Tőle négy fia született, akik kiskorukban mind meghaltak. Nagy fiúi szeretettel fogadta atyját, aki 70 évesen kereste föl, de nem sokat éltek együtt, mert meghalt Budán, ahol a fia tisztességgel eltemette. Az evésben és ivásban mindig és mindenütt igen mértékletes volt, a testi érintkezésben pedig annyira önmegtartóztató, hogy amikor Németországban megbetegedett és életveszélyben volt, és az orvosok azt ígérték neki, hogy kétségkívül meg fog gyógyulni, ha gyakorolja a coitust, nem akart sehogyan beleegyezni. Sőt, megmaradva elhatározásában, vagyis hogy inkább meghal, mintsem ilyet tesz, állhatatos lélekkel azt mondta nekik: jobb becsületben elhagyni ezt az életet, ha már egyszer el kell hagyni, mintsem rútul, és a bujaság segítségével megőrizni és megtartani. Igen szelid és bőkezű volt, nem akart senki testőrzőt maga mellett sem előkóstolót, aki előtte inna. Rendkívül emberséges és szeretetreméltó volt, türelmesen tűrte barátai figyelmeztetéseit és ami mindennél fontosabb, vallásos volt és jó. Sok méltó művet hagyott maga után, amiket több helyütt létesített. Hihetetlen gyorsasággal építtette újjá Orsanát (sic!), az Ister folyóhoz közel eső várat, amit a törökök leromboltak, és vele együtt az erős fellegvárat is; és hogy minél hamarabb a kívánt célhoz elérjen, éjszaka is építtetett fáklyafénynél. Bővítette Ozorát, gyönyörű templomot, egy királyi palotát építtetett bele, átfuratott egy hegyet, hogy a Balaton vizét vezethesse a kertjébe. Temesvárt, amit Zsigmond ajándékozott neki, sok épülettel ékesítette, falakkal vétette körül, sokkal több lakót vitt oda, akiknek ismét felépítette házát Lippán, ahol meghalt, kórházat építtetett, bőséges és gazdag jövedelemmel látva el. Családja tagjainak, amennyire csak tudott, minden segítséget megadott és bármilyen szívességet megtett. Néhányat a de' Buondelmontiak közül magához hívott és jótéteményekkel segítette, többek között Giovanni úrnak, a pécsváradi apátnak megszerezte a kalocsai érsekséget Filippo Scolari fiának, Andrea úrnak pedig a váradi püspökséget; ezeket és más rokonait kitüntetésekkel és vagyonnal gazdaggá tette, ahogyan a császár tette vele. És befejezve itt a firenzei Filippo Scolari, ismertebb nevén Pippo Spano tetteinek megírását és mindenkit arra buzdítva, hogy szeresse, becsülje és tisztelje az erényt magában, valamint az erényes és híres férfiakban, adták volt bár magukat akár az irodalom tanulmányozására, akár a háború művészetére, örömmel emlékeztetek bárkit, aki a jó dolgokban örömét és kedvét leli, hogy nem másért volt szokásban Spártában, Athénban és Rómában ennek vagy annak a dicséretére gyászbeszédet tartani, nem másért állították ki egyikük vagy másikuk képmását és szobrát a házak udvarán, a köztereken és oszlopcsarnokokban, vagy írták meg az életüket mint hogy kiváltképp a fiatalok, és a bármilyen korú többiek ezeket nézve, olvasva és kutatva, hogy kik voltak, mit cselekedtek, vágyra gyúljanak, hogy utánozzák őket és hozzájuk hasonlatosak legyenek. Mindenkinek ezt kellene tennie, csak így jutva el az igazi dicsérethez és az összes évszázadon át tartó hírnévhez, amire, mint Platón mondta, nincs senki, hacsak szerencsétlenségére nem együgyű, aki ne vágyna és ne szeretné, hogy neve az utána élők száján éljen, és azok írásaiban, akik mások tetteit híven elmondják. És nincs, aki ha saját hibájából megfosztja magát ettől a halhatatlanságtól, ne lenne feddésre és büntetésre méltó.