Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)

Filippo Scolarinak, ismertebb nevén Pipo Spanonak élete (Domenico Mellini)

got kötött Filippo Bartolomeoban erényét és polgári tisztánlátását, rátemettségét a fontos dolgok irányításában csodálta, Bartolomeo pedig Filippo tehetségét, szeretetreméltóságát, szerénységét, katonai hozzáértését, tekintélyét Zsigmond és a magyarok előtt azt, hogy milyen nagy félelmet kelt a törökökben, és győzelmei sikerét. Amikor Filippo elhagyta Firenzét miután elbúcsúzott a prioroktól, rokonaitól, barátaitól, és mindazoktól, akik nemcsak névről és látásból akarták megismerni, visszatért a császárhoz Magyarországra. Hogy visszatérjek a kérésre, amelyet Filippo az itáliai uralkodókhoz intézett mindnyájan jóindulattal azt válaszolták, hogy örülnek a császár megválasztásának és jövetelének, hogy megkoronáztassa magát, és hogy ehhez minden könnyebbséget szívesen megadnak neki. Csak a velenceiek mondtak neki nemet és megtagadták tőle az áthaladást, egy ilyen hatalmas fejedelemjövetelétől tartva. Főleg attól féltükben, hogy Marsilio da Carrara és Pierbrunoro della Scala, akiket ők űztek el, emezt Veronából, amazt pedig Padovából, a császár mellé áll, és haderejével visszaveszi ezt a két gyönyörű és hatalmas várost, a hegyektől egészen a tengerig. Treviso környéke és Friuli között igen széles és mély árkot ástak, tíz mérföld hosszúságút belevezették a Livenza folyót, több helyütt tornyokat építettek, különféle hadigépeket és őröket helyeztek el az ország védelmére és biztonságára, hogy megakadályozzák, ha Zsigmondnak, vagy bárki másnak arról az oldalról volna szándéka az országukba törni és háborgatni. De semmi nem használt mer

t n

^m sokkal ezután az ellenük Itáliába küldött Filippo tízezer gyalogossal és tízezer lovassal átkelt az árkon, bevette a tornyokat, lerombolta az összes védművet, megverte parancsnokukat, Scalabrinot és hevenyészett seregüket, melyben tizenkétezer ember volt elfoglalta Aquileát Udinét, Serravallét, Bellunot Feltrét, Mottát Az egész országot feldúlta egészen Treviso kapujáig, valamint felgyújtotta és lerombolta az összes falut és városkát. Ezután, amikor szétosztotta emberei nagy részét az elfoglalt helyek védelmére, a tél közeledte miatta, amit már érezni lehetett, és minthogy nem kapta meg a királytól a neki ígért segítséget, visszatért Magyarországra. Zsigmondnak a velenceiek elleni eme hadjáratáról, mint emlékezetre méltóról, és vezérének, Filippo Scolarinak egyedülálló bátorságáról minden író, aki kezembe került, méltánylólag emlékezik meg. Bámulatosan dicsérik és ünneplik a firenzei Pippo Scolarit mert így hívják ők. Bár utóbb vagy tudatlanságból, vagy mert lusták voltak az igazságot keresni, vagy irigységből és rosszindulatból olyasmit mondtak erről az olyan kiváló férfiúról, ami amellett, hogy értelmetlen és hamis, amint én azt bizonyítani készülök, mégis elegendő lenne azonban nevének örök meggyalázására, dicső hírének elhalványítására mindazok előtt, akik anélkül, hogy mást tudnának, vagy a valót másképpen kutatnák, hitelt adnának ezeknek az íróknak. Ezeknek a hitelét én ebben a részletben nem hogy nem fogadom el, hanem az igazsággal ellentétesként és minden józan elmétől elutasítottként szándékozom bebizonyítani. Szíveskedjék megengedni nekem, aki ezt a fáradságos kis művemet eddig méltóztatott elolvasni, hogy célomtól el nem térve, és el nem feledve, hogy a történelemnek mely részét írom, éltető elemének, vagyis az igazságnak szemmel tartásával és a rá való törekvéssel, aminek úgy vélem, sokkal nagyobb barátja vagyok, mint Filippo emlékezetének és nevének, és mindenki másénak, akik voltak, vannak és lesznek, kissé kitérjek arra, hogy mindenki előtt nyilvánvalóvá tegyem, hogy az, amit róla hűsége, becsületessége, töretlen és folttalan nagysága, hírneve, szerencséje, Zsigmond előtti kegyeltsége és tekintélye ellen, valamint életének végéről leír-