Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)

Filippo Scolarinak, ismertebb nevén Pipo Spanonak élete (Domenico Mellini)

dő, akit az a vágy vezérelt, hogy megnyerjen, lekötelezzen és ily módon maga mellé állítson ne csak egy ilyen urat, hanem hogy megszerezze testvérének, az esztergomi érseknek is kegyét és jóindulatát, aki igen nagy úr volt azon a vidéken; a saját nyereségéért és hasznáért nagyon szívesen a kedvére tett, és rábízta Filippot Emezt, miután rövid idő alatt buzgó szakértelemmel, gondossággal és megbízhatósággal tevékenykedett, intézte gazdájának, a kincstárnak és a királynak az ügyeit, és mind a magánjellegű, mind a közügyek vitelét hihetetlenül rendezetté és simává tette, mindenki szerette, és kedves volt, minden elképzelhetőn túl, a gazdájának. Ez, csodálva tehetségét, rábízta Simontornyának, e pompás és szép birtoknak a kormányzását azzal, hogy a hozzá tartozó vidéknek a jövedelme az övé legyen, és hogy neki és házanépének a fenntartását szolgálja. Minélfogva Filippo ezen a helyen élt tisztességben, és az ottlakók, valamint a szomszédok megbecsülésében, és a kincstárnok előtt nagy tekintélyben, bizalmát és jóindulatát élvezve. Egyszer az történt, hogy fontos ügyben el kellett mennie az érsekhez Esztergomba, hogy beszéljen vele, ahová már korábban megérkezett Zsigmond egész udvarával. Itt egy reggelen, a király asztalánál, miután az étkezést feltálalták, szó esett a nagyurak között arról, hogy tizenkétezer lovasból sereget állítsanak ki a Duna partjai és az egész ország őrzésére és megvédésére a törökök támadásai ellen, akik nem sokkal korábban elfoglalták Szerbiát Beszéltek arról, hogy jó volna tudni a költséget, hogy gondoskodni lehessen a kellő pénzről, és miután nem volt senki, aki ki tudta volna számítani, és összeadni a számítást, az érsek szólította Filippot, aki ott volt, hogy lássa a királyt amint eszik, és várta, nem parancsolnak-e neki valamit Miután mondták neki, hogy a számvetéshez értő emberként számítsa ki a felmerülő kiadást, fogta a tollat, és rögtön elvégezte a számítást Csodálkozván ezen mindnyájan, igen dicsérték. De Zsigmond, aki a többieknél jobban meglátta a fiatalember gyorsaságát és vonzó lényét, mint olyan ember, aki arra született, hogy mindenben kiváló szellemű, nagylelkű, bőkezű királynak mutatkozzék, aki arra törekszik, hogy segítse és felemelje a bármilyen foglalkozású, tehetséges embereket, egy darabig magában mélyedt, és elméjében meghányta-vetette amit látott Ezután Filippo arcába nézve észrevette rajta derekasságát, amely rajta, valamint élénk és csillogó szemében, mintegy fényes tükörben megmutatkozott, és úgy vélte, hogy ő más rangra méltó, mint amit betölt és amire a kereskedés juttathatja. Ezért, mivel biztos tapasztalata volt róla, rábízta az aranybányászat vezetését és a bányák igazgatását, ami a királyságnak legfőbb bevétele volt. Ebben az ügyletben Filippo olyan hűséges volt, olyan szorgosnak bizonyult, hogy a király bámulatos kegyét szerezte meg, aki mindennap egyre többet vette igénybe, kitüntette, javakkal gazdagította, ranggal és méltósággal ékesítette. És mivel már mindenki tudta, a király előtt milyen becsben van, a kéjleány, mondta kitűnő Danténk, a mindenkinél kiválóbb költő, aki Cézárról álnok s kéjenc szemét el sohse fordította, udvar bűnének hívják s közhalálnak, mérgezett, dögvészes és vesztett harapásával ellene fordult, hogy átdöfje és megszaggassa igen hegyes fogával. Ugyanis annyira feltüzelte néhány báró és nagyúr lelkét ellene, hogy irigyelve nagyságát, és nem tudva őt elviselni, minden módon szívesen előidézték volna, akár a legcsekélyebb alkalmat is felhasználva, hogy a királynál kegyvesztett legyen, ha ő, biztos értelemtől vezetve az úton, amely oda vitt, ahová az isteni gondviselés szándékozott és akarta vinni, nem színlelte volna, hogy az egészről nem tud, sőt, mivel észrevette, mi történhet vele, mert körültekintő volt, és Isten