Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)

Filippo Scolari, ragadványnevén Spano úrnak, firenzei polgárnak az élete (Jacopo, Poggio úr fia)

ben, hogy a törökök a neve keltette félelmükben, mivelhogy tizennyolc alkalommal ütköztek és csaptak össze vele, és mindig veszítettek, hosszú ideig nyugton maradtak. Nem is volt senki utána, akinek merészsége lett volna, hogy visszavesse azokat, akik betörték és portyáztak, kivéve János vajdát(8), akit Spano egészen fiatal korától nevelt, és sok háborújában a felügyelete alá vett. Mindig Zsigmond vezére volt, a sereg, míg ő élt, mindig győztes volt, visszaszerezte neki alattvalói által elfoglalt királyságát, kibékítette a bárókat, visszaszerezte Szerbiát, Bulgáriát és Rácországot, amiket a török elfoglalt, és ezeket a határaikon belülre szorította, és megakadályozta, hogy az Istros folyón átkeljenek, mivel pusztulásuk és gyötrelmük réme fogva tartotta őket. Híveit hűségükben megőrizte. Gyűlölve a katonák szabadosságát, arra szoktatta őket, hogy a rendet betartsák és vezéreik parancsának és szavainak engedelmeskedjenek. A faragatlanságot és a rossz beszédet, s hasonlóképpen a katonák cívódását a táborból száműzte: nemcsak a rossz beszéd volt tiltva, hanem súlyosan meg is büntették, aki káromkodott. Ő olyan vallásosán, szokásaiban és életmódjában olyan mértéktartóan élt, és szavai hihetőségére annyira ügyelt, hogy egész életében a törvénykezési helyeken becsben tartották, bármit mondott, ha szavahihetősége felmerült Firenzébe csak egyszer, háromszáz fegyveres kíséretében jött, 1410ben. Olyan kíséret, és a királyság oly nemesemberei követték, hogy világosan kitetszett, övé egész Magyarország és Németország kormányzása, és hogy ő nagyhatalmú, és méltó a sok általa végbevitt tetthez. A saját házában lakott, Borgo Albizziben, és a negyven nap alatt, amit hazájában töltött, először az összes nemest, azután pedig az egész népet lakomára hívta meg, és mindenki számára udvari ünnepélyt tartott. És miután minden rendű emberrel igen bőkezű volt, engedélyt kért és elment A sok jótéteményért és dicsőségért, amit a hazájának szerzett, különösen a velenceiekkel vívott háborúban, amikor erőiket felmorzsolta, a hálátlan néptől még azt sem kapta meg, hogy a szabadság és a nép jelvényeit és zászlait (amiket a nem érdemesülteknek odaaadnak, és egyetlen arezzoi vagy norciai idegen podestától nem tagadnak meg indulásakor) mint hazája dicsőségjelvényeit Németországba magával vigye. Ilyen nagy a nép közönséges irigysége, hogy senki hatalmasat és magasrangút nem tud elviselni! Mindazonáltal gondja volt rá, amint visszatért a császárhoz, hogy megépíttesse a Santa Maria degli Angeli templomot, hogy legyen valami a hazájában, amely emlékeztesse az utódokat a tetteire. Sok aranyat küldött testvérének, Matteo lovag úrnak, de ennek gondatlansága folytán (a pénzt ugyanis a saját szükségletére költötte el) az épület befejezetlen maradt, ezért a nagy templomnak csak az alapja és megkezdett falai látszanak, mutatva, hogy milyennek kellett volna lennie. Amikor Spano Konstanzban volt, az volt a feladata, hogy a pápát őrizze. Egy nap elment hozzá (ezt naponta kétszer vagy háromszor is megtette), és a tisztességes helyen és illő börtönben, ahol tartották, egy szolgát talált helyette az ágyban, aki al^ vast színlelt János pápa viszont Albert osztrák herceg (kit Zsigmond után császárrá választottak) segítségével(9) és támogatásával, egy német szolga ruhájában, Albert kíséretében megszökött Filippo Zsigmondhoz ment, aki kétségbeesetten borult az asztalra, sorsán és végzetén keseregve, és azon, hogy egy óra alatt megannyi év sok fáradsága ment veszendőbe. Miután lelket öntött Zsigmondba, megparancsolta fegyvereseinek, hogy kövessék, és nagy erővel betört Ausztriába. (A herceg) a császár rokonságában bízott, mert Erzsébetet, a leányát vette nőül. ( 10) Miután Filippo