Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)

Filippo Scolari, ragadványnevén Spano úrnak, firenzei polgárnak az élete (Jacopo, Poggio úr fia)

egyik nagyúr vára körül ütöttek tábort, aki a királyt el akarta árulni. Miután megostromolták, a csehek elfoglalták és kifosztották, s a nőkre vagy férfiakra való tekintet vagy különbség nélkül fölégették. A mondott vár ura, aki az összeesküvők seregében volt, amint meghallotta, hogy felesége, gyermekei és egész házanépe a katonák martaléka lett, és egész birtokát hívei legyilkolása és vére áztatta, ennyi fájdalomba belehalt. Látván a csehek kegyetlenségét, az összeesküvő bárók a dolgaikért érzett elkeseredésükben és rémületükben, valamint Zsigmond szándékától féltükben, a könyörgéshez és síráshoz folyamodva, követeket küldtek Spanohoz, aki igen szelíd és kegyes természetű volt. Arra kérték, hogy segítsen annyi rosszban; nem tagadják, hibáztak, kínra és büntetésre méltók, de tudják, hogy ők emberek és halandók, valamint nagy gyűlölségből gyakran nagy j óindulat fakad ; a háború elő van készítve, és a fegyver a kezükben, de a békét óhajtják, és alázattal jönnének kérni; nem kételkednek benne, lévén, hogy neki nagy tekintélye van a király előtt, valamint kegyét és megbecsülését bírja, mindent ki tud könyörögni, ha ő is akarja. És nemcsak nekik, hanem Zsigmondnak és az egész királyságnak nagy örömére volna, ha maj d kitudódik és elterjed, hogy az igen vad polgárháború az ő iparkodása és fáradozása következtében szűnt meg, valamint a fegyvert az igen kegyeden emberek kezéből kivette. Megismervén az összeesküvők szándékát, Spano a királyhoz ment, és elmondta neki mi a céljuk és tervük, előadva, mi hasznos neki és a királyságnak. Végezetül arra kérte és buzdította, legyen irgalmas, és bocsásson meg annak, aki erre kéri, mondván, hogy elegendő bosszú a bűn bevallása, és a béke alázatos kérése. A nagylelkű és kiváló elméjű férfiak, fűzte hozzá, legfeljebb azért szoktak háborút viselni, hogy ellenfeleik megtudják, hogy képesek ellenük kegyetlenül fellépni, de megbocsátani is. Miután nem született semmiféle eredmény elsőre, nem sokkal később, miközben a (a király) kiment a táborból, miután visszaadták neki a csatját, vagyis a nyakláncon hordott függőjét, ami a földre esett (kígyó volt ez, amely a szájával a farkába mart(4); ez a jelvénye volt vele, midőn Magyarországból Csehországba menekült, és arra célzott, hogy azok, akik foglyul ejtették és ellene fogtak, majd megbánják tettüket), egy rajta függő kereszten ezt a ráírt rövid szöveget olvasta: Óh, irgalmas Isten, milyen igazságos és kegyes vagy! Tüstént, mintha csak isteni ihlet szállta volna meg, Spanohoz fordulva azt mondta, mindenkinek megbocsát, és a mindenható Istent kívánja utánozni. Minekután menlevéllel mindenki a táborba érkezett, és a király lába elé vetették magukat, Zsigmond hangosan, hogy mindenki hallja, azt mondta mindnyájuknak, hogy Spano kérésére, akinek érdemei és jótéteményei ő és háza iránt igen nagyok voltak, megbocsát és mindent helyrehoz, ugyanakkor figyelmezteti és meginti őket, hogy a jövőre nézvést nagyobb hűséggel legyenek, és szokjanak hozzá, hogy a kiválóbbaknak és tekintélyesebbeknek engedelmeskedjenek. Csak Bigattonak, aki ellene tőrt ragadott, tiltotta meg, hogy elébe járuljon: de azzal a feltétellel megbocsátott neki, hogy a jövőben előtte nem jelenik meg. Ennek folytán Spano neve az egész királyságban híres volt, tekintélye pedig még nagyobb. Miután az összes herceg és őrgróf igazi királyként köszöntötte és annak hívta a budai királyt, a törökök császára a magyarok belháborúja miatt Bosznia felől benyomult Magyarországra, és rokonság ürügyén magával hozva a szerb despotát nagy bajt és pusztítást hozott a tartományra. Minden királyt felszólított és mindenkinek kihirdette és kikiáltatta, hogy egy adott napon seregükkel Bosznia határánál legye-