Vadas Ferenc szerk.: In memoriam Illyés Gyula (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1985.)

Pozsgay Imre: Emléktáblát avatunk; emlékkiállítást nyitunk

Emlékkiállítást nyitunk Tisztelt barátaim, Illyés Gyula tisztelői, Illyés Gyula tisztelőinek képviselői, küldöttei! Hiszen megjelent itt az ország, és ismét előállt a csoda. Ezt a csodát, 1902ben itt, Felsőrácegrespusztán látták először. Mi, akik ma erre az emlékkiállításra eljöhettünk, előbb tisztelettel fejet hajtottunk egy domdormű előtt és képzeletünkben valamennyien felidézhettük Illyés Gyula alakját, mozdulatait, gesztusait, de még inkább világraszóló gondolatait. Az ő jelenlétében történik mindez. Ám az ő jelenlétében - aki oly zseniális mestere volt a szavaknak - mi gyarló utódok, barátok csak dadogva tudjuk kifejezni magunkat. Mégis, ha megadatott szólni, akkor egy pillanatra gondolkozzunk el azon, hogy akik eltervezték, elhatározták ennek a szép emlékkiállításnak a megrendezését, bizonyára arra gondoltak, hogy időnként így beköltözhetünk abba a világba, amelyben Illyés Gyula született, amelyben első élményeit a világról megszerezhette, és amelyben azt hiszem egyedül neki sikerült a pusztákat itt a kiállításon a simontornyai várban összebékíteni a kastéllyal. Azért is sikerülhetett mindez, mert bekövetkezett az a világ, amelyért e táj nagy szülötte első eszméletével küzdött, amiről oly szépen vallott a Beatrice apródjaiban. E szép kiállításon valami sajátos geográfiára is szeretném felhívni a figyelmet. Arra, hogy bármi, ami Illyés Gyulával történt 81 életéve alatt, bármi amit gondolt és végiggondolt, valamiképpen kötődött ehhez a tájhoz. A kiállítás is bemutatja ezt, de lelkünkben is felidéződik ez a földrajz. Hiszen láthatjuk, hogy mint egy koncentrikus kör körül állandóan szakadatlanul olyan földrajzi fogalmak forognak az illyési műben, mint Felsőrácegrespuszta, mint Simontronya, Cece, Ozora, Sárszentlőrinc, Pálfa. S ki hitte volna, még 80-82 esztendővel ezelőtt, hogy ezek a nevek egyáltalán feltűnhetnek akár e hazában is valakinek. Tisztelegtünk az előbb a gondolataiban is zseniális nagy költő, író előtt az emléktábla felavatásakor. Most itt, ebben a házban gondolkozzunk el azon, hogy milyen világból indult, hol szerezte élményeit, tapasztalatait. Milyen világot kellett megemésztenie ahhoz, hogy Párizsból viszszafordulván érezze először, igazán meggyőződéssel, hogy nem kell szégyenkeznie ezért a világért, büszkének lehet rá lenni. Vagyunk itt néhányan, akik ismerjük ezt a tájat. Vagyunk, akik talán Veszprém vagy Fejér megye dunántúli pusztáit járhattuk be. Hasonló sorsú emberek tízezreinek, százezreinek életéről tudósíthatnánk. De méltatlan minden ilyen tudósítás a Puszták népe után. Méltatlan és alkalmatlan arra, hogy új információkhoz juthassunk. Azért is örülünk ennek a kiállításnak, az idei múzeumi és műemléki hónap e nagyszerű tettének, mert szemlélhetővé tesz a szülőföld körül néhány fontos gondolatot. Ha pedig ezt elmondhattam, és megtiszteltek azzal, hogy felkértek erre a megnyitóra, akkor én mindnyájunk nevében hadd tisztelegjek Illyés Gyuláné, Flóra asszony