Vadas Ferenc szerk.: In memoriam Illyés Gyula (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1985.)

Hubay Miklós: Illyés születése napján

HUBAY MIKLÓS Illyés születése napján Sietős jegyzetek ezek. Sietve is jöttem. Elmondon mindjárt, miért. De mindenekelőtt azt, hogy boldog vagyok, hogy itt lehetek Simontornyán, ezen a születésnapi ünnepségen, hogy mégis ideértem, mert nem emlékszem, hogy ennél bensőségesebb hangon köszöntötték volna valaha is Illyést az írók, noha ott voltam már azon a születésnapján is - az ötvenediken - „nem igaz... nem igaz... nem igaz" így szólt versében a refrén, tiltakozásul a valóban valószínűtlennek tetsző tény ellen, hogy elmúlt harminc, el negyven, hogy ötvenéves lett. De hát akkor most mi mit mondhatunk tiltakozásul a halála tényével szemben? Pár nappal ezelőtt Olaszországban, Mantovában és onnan nem messze, Sirmionéban ülésezett a Kultúra Európai Társasága. Messze vezetne itt kifejteni azt az utópisztikus szándékot (a kultúra politikájával téríteni ésszerűbb útra a hatalom politikáját), amely létrehozta ezt a társaságot a 40-es évek legvégén ma már elsőnek nevezhető hidegháború küszöbén. Itt most talán csak annyit, hogy ez lett volna az a pártatlan nemzetközi fórum, döntőbíróság, amelyet Ilylyés Gyula proponált egyszer egy gálád támadójának, vigyék vitájukat e társaság elé, hogy ott méressék meg érveiknek, vádjaiknak igazságtartalma. Mint a középkorban egyes káptalanok - hiteles helynek látszott ez a Velencében székelő társaság is. Üléseit esztendőnként Európa különböző nagy hagyományú városaiban szokta tartani. Madrid és Leningrád, Amszterdam és Budapest között. Most tehát Vergilius szülőhelyén és Catullus halála helyén volt a közgyűlése, s a megtárgyalásra kitűzött téma: Európa: egy utópia realitása. A felkért előadók mindegyike a maga hazájának talajáról beszélt a tágabb hazáról: a görög, az olasz, a lengyel, a belga, a jugoszláv, a magyar, és az is, aki kívülről nézi Európát: az amerikai. (Hogy is nevezhetnénk őket?) Talán Kosztolányi Európa-versének szép szavával: „légvárkatonái". A vita előtt a társaság halottainak sorában ott szerepelt annyi nagy név mellett az Illyés Gyuláé. És épp a közgyűlésre készült el a nyomda a társaság évkönyvének, a Comprendre-nak legújabb kötetével, amelyet ott kaphattunk kézbe. Francia fordításban itt most először jelent meg (szemben vele a magyar szöveggel) a nagy vers, A reformáció genfi emlékműve előtt. Nekem személy szerint különösen felemelő találkozás volt ezzel a verssel - e bilinguis kiadásban -, hisz közel negyven éve e vers fogantatásánál jelen lehettem Genfben, Illyés 143 lépését a Zwingli feliratú kövön ülve számlálhattam. Igen, megrendülten láthattam - ott Mantovában - ennek a versnek, a belerejtett vigasztalásnak negyven év utáni felfénylését, mai evidenciáját. Mi ez a vigasz? Az, hogy az egymást gyil-