Vadas Ferenc szerk.: In memoriam Illyés Gyula (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1985.)

Tornai József: Egy álom és egy vers

TORNAIJÓZSEF Egy álom és egy vers Illyés Gyula volt a második nagy költő, akit művei után személyesen is megismerhettem. Szabő Lőrinc az első. Vele - 1951-től haláláig - szinte műhelykapcsolatban álltam. Vagy az én verseimet bírálta, vagy saját verseiről, költői, esztétikai elveiről beszélt. Illyéssel valahogy tágabb, természetesebb körökben mozogtunk, amikor magányosan vagy másokkal - főként Csoóri Sándorral meg-meglátogattuk. Politika, irodalom, paraszti emlékek, humor, és a sajátságos illyési huzakodás mindig ott volt köztünk, ha néhány órát a Balatonnál vagy a Rózsadombon vele tölthettünk. Szabó Lőrincről, sajnos, csak a halála után tudtam verset írni. A halála hírétől megrendülve, megfélemedve. Illyésről már az életében, 1971-ben. Ennek azonban szokatlan előzménye volt. Egyik nála tett látogatásom után ugyanis álmodtam vele. Az álom elég szürrealista volt ahhoz, hogy méltónak érezzem hozzá, aki franciaországi évei alatt olyan fiatalon és olyan alaposan és közvetlen közelről ismerkedett meg a szürrealista mozgalommal, Bretonnal, Tzarával meg a többiekkel. Váratlan álmomban - mert hiszen ritkaság, hogy az ember egyik nagy költő-kortársával álmodik! - Illyés igen furcsa kerékpárszerű alkotmányon került elém, azt akarta, hogy én üljek föl a gépre helyette, aztán egy szelet kenyeret vágott valamiféle nagyméretű kenyérből. Az álom további részében ő kerékpározott, majd hosszú gyaloglás következett ismerős és ismeretlen utakon-tájakon. Álmomon, fölébredve, meglepődtem és nagyon elgondolkoztam. Tudtam, hogy sokmindent mond, rejteget számomra, de teljes jelentését nem sikerült megfejtenem. Annál követelőzőbb lett az az érzés, hogy vers legyen belőle, hogy vers, a megírás folyamata magyarázza meg az álmot. Az elkészült költeményből tehát én is csak annyit értek, amennyit maga a szöveg elárul.