Vadas Ferenc szerk.: In memoriam Illyés Gyula (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1985.)

Tüskés Tibor: Illyés és a szülőföld

igazolványban egyre ritkábban szerepel szülőhelyként az a helységnév, ahol gyermekkorukat töltik az emberek. Devalválódott, értékét vesztett fogalmak érdekében perelnénk talán? Amikor az ötvenes években Illyés egy alkalommal Felsőrácegrespusztára látogatott, azt látta, hogy szülőházát - a puszta más épületeivele együtt - lebontották, és tégláit a közelben fölhúzott új házakba falazták. Ezt írta akkor: „Eszem ágában sincs sajnálni azoknak a nyomorúságos falaknak az eltűnését. Őszintén örülök a buta anyag átalakulásának. Jól esik tudnom, hogy szülőházam téglái félkilométerre ide egészséges házak alapfalaiban sorakoznak, s külön jólesik, hogy nem tudom, melyikekben is vannak. S azt godnolom, valamiképp így kell az elemeire szétszedett múltból nekem is építkeznem." Bizonyára nem minden fájdalom nélkül írta le ezeket a sorokat. De nem feleselt a változással; az átalakulásra, a továbbélésre, az új falak fölhúzására szavazott. Hiszem, hogy a szülőföld ma is erkölcsi érték, szellemi-megtartó erő. A szülőföld ma is anyanyelvet, a család élményét, történelmi és társadalmi ismereteket, természeti környezetet ad. Olyan értékeket, amelyeket a teljes és harmonikus élethez a huszonegyedik századi ember sem nélkülözhet. A szülőföld ma is és minden embernek olyan érték, amilyen Illyésnek volt. Az igazán jelentős és maradandó életműveknek nemcsak emberfölötti röpte, megcsodálható értéke, küklopsz-kövekből épített fala, megbámulni való mérete van, hanem mindannyiunkhoz szóló tanulsága is. Azzal a gondolattal köszöntjük Illyés Gyulának a simontornyai vármúzeumban megnyíló emlékkiállítását, ami életművének egyik legidőszerűbb üzenete: ma is csak az elemeire szétszedett múltból, megbecsült, valódi értékeinkből építkezhetünk.