Vadas Ferenc szerk.: Illyés és a puszták népe (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1983)

Domokos Mátyás: Egy Illyés-vers margójára-fél évszázad távlatából

DOMOKOS MATY AS Egy Illyés-vers margójára - fél évszázad távolából „A puszták népe költője"... Bizonyos, hogy Illyés Gyula neve és munkássága mellé a leggyakrabban ezt a birtokos jelzős szerkezetet illesztette a „fémjelző idő". De hál 1934. júliusa óta, amikor a Puszták népeehö részlete napvilágot látott, az a világ is örökre „szétrepült" egy történelmi méretű világomlásban, amelyről ez a könyv hozott hírt irodalmunkba. Az életben is, az illyési életműben is lezárult egy folyamat, végleges érvénnyel. Történelmi lecke lett belőle, s a mai olvasó szinte kényszerűen szembesül azzal a - mi tagadás: kényelmetlen kérdéssel is, amely a Puszták népe születése idején fel sem vetődhetett; fél évszázad távolából kielevenedik-e vajon a „boldog unokák" fülében a könyv történelemszociográfiai kövületté vált fogalmainak hajdanvolt érzelmi jelentése? Az a szívet fullasztó riadalom, amely például a cseléd szóban kolompolt valamikor? Ez bizony nem könnyű kérdés, de nem a Puszták népe újra-vizsgáztatója, inkább a könyv utókorának szakadatlan pótvizsgája. A könyv ugyanis állja az időt, de ebből az irodalomtörténeti bizonyosságból következik-e gépiesen, hogy utókora is meg tud felelni a könyvnek? Más kor más jelenségeire irányuló figyelmével elegyes közönyével lehet-e csakugyan alkalmas médiuma a Puszták népé-riQkl S ha a nagy művek bolygómozgását a mindenkori irodalmi-olvasói tudat folyton változó égboltján figyelve, fél évszázad történelmi látószögéből azt tapasztaljuk, hogy ez a könyv, amely feltűnése idején morálisan és szociális értelemben azokat is földúlta, akik a beléje írt látleletet társadalmi helyzetüknél fogva akár „elefántcsonttoronyból" is szemlélhették volna, előkelő idegenként, évtizedekkel később pedig, amikor a látlelet következményeit a kardos történelem realizálta, közömbösen hagy olyanokat is, akiknek a származás révén másod- és harmadíziglen is - munkáját ajánlotta könyve záró soraival az író akkor ki kell mondanunk egyenesen: nem a Puszták népe korrodálódott az időben, hanem a lélek. Az unokák nemzedékének közönye ellen hatásos oldósszert elsősorban a Puszták népe korabeli Illyés-versek közül ajánlanék. Hogy e nemzetalatti, emberalatti élethelyzet az ott élők, a lélek és az idegzet számára a Létnek (nemcsak szociográfiai értelemben) micsoda börtönét és befalazottságát jelentette ennek az érzésnek a kielevenítésére, mint lírai sajátvér-injekcicóért a Puszták népé-hez, olyan vershez nyúlnék, mint például a Koldusok. - Ez a vers a Nyugat 1932. decemberi számában jelent meg először, s nyilvánvalóan már a Puszták népére való írói ráhangolás közben született, hiszen a beléje zárt látomásnak a Puszták népé-vei közös élmény- és emléktalapzata van a gyerekkor mélyvilágás