Vadas Ferenc szerk.: Illyés és a puszták népe (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1983)

Csoóri Sándor: Illyés Gyula köszöntése néhány sorban

CSOÓRI SÁNDOR Illyés Gyula köszöntése néhány sorban Victor Hugónak, a franciák nagy öregének - írják az emlékezők - elbokrosodott, sűrű, ősz szakálla volt. Áttetsző, sárgásfehér, mint a gondosan megtilolt és meggerebenezett kender. Tolsztojnak szintén. Mintha az irodalom híres aggastyánjai - a romantika vagy méginkább az ószövetségi próféták divatját követve - ábrázatukkal is hitelesíteni kívánták volna, hogy nyolcvanéves korukra átléptek abba a kétségbevonhatatlan életkorba, ahol a bölcsesség, a halhatatlanság, az Isten tőszomszédsága magát a testete is átalakítja és hozzáidomítja már a végleges szerephez. Illyés Gyula most érte el ezt a magaslati kort. De ha közülünk bárki - akárcsak irodalmiaskodó elszólásul is - agg Orfeusznak nevezné őt, mint a franciák Victor Hugót, országos mosolyt indítana útjára. Mert Illyés nyolcvanévesen is a kortársunk. Hosszú ideig elődünk volt, Németh Lászlóval, Veres Péterrel, Déryvel, Tamási Áronnal, s másokkal együtt, s aztán amikor egyedül maradt nemzedékéből, bevárt bennünket. Megtehette volna, hogy a megtizedelt és lerongyolódott utódoknak hátat fordít és magába zárkózva továbbmegy - hiszen a nagyságnak ugyanúgy külön indítékai, külön törvényei vannak, mint a költészetnek -, de nem tette meg. Számtalan lírai, társadalmi, politikai fölismerése után - az utolsó évtizedben - azt ismerte föl, hogy a magyar irodalom erkölcsi jogfolytonosságát, a roppant veszteségek ellenére is biztosítani kell. Egyrészt, mert az igazmondás hagyománya legszívósabban továbbra is az irodalomban él, másrészt azért, mert egy nemzet érzelem-hagyatéka is ott él. „Egy kis figyelmetlenség tíz emberrel, s a nemzet egy emberöltőre néma marad" - írja - minden korszakra érvényesítve - meggyőződése szigorú tudatában. írásban és beszédben Illyést a mindenkori magyar irodalom „legnagyobb szabású taktikusaként" szokták emlegetni. Elfogadhatjuk a minősítést, ha ez a sárban meghurcolt, idegen szó ezúttal nagy távlatú és mozgékony gondolkodót jelent. Illyés az utolsó ötven évben, ha nehezen is, de jónéhányszor kivágta magát és eszméit a történelem és a politika kelepcéiből - ez tagadhatatlan. Sokan - szemérmetlen önzésből - elvárták volna tőle a hősies, a felejthetetlen vértanúságot. Csakhogy ő kezdettől fogva nem az áldozat szerepére készült. Korán eldöntötte, hogy a véraláfutásos Magyarországon nem a vakmerőség, hanem a józanság az igazán hősi állapot. A józanság, amely részegítő is lehet. És