Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 39. (Szekszárd, 2017)
Kovacsóczy Bernadett: Alsónyék–Elkerülő út 2. lelőhely avar kori temetője I.
avar korban sűrűn lakott volt - természetesen túlzó következtetések levonása előtt mérlegelni kell a kutatottság mértékének és az ismereteink mennyiségének arányát is. Mindenesetre Rosner Gyula egyenesen avar kori központról beszél Szekszárd kapcsán.9 Ennek a már említett, nagy és zárt földrajzi egységnek a déli határvonala a mai Tolna és Baranya megye közötti határtól délre húzódik, így a leletanyag vizsgálatát, a párhuzamok keresését is ennek megfelelően kell végezni. A LELŐHELY BEMUTATÁSA A feltárt 11.238 m2-es területen 720 objektum dokumentálása történt meg (3. tábla). Az építkezés jellegéből adódóan nem volt mód egy nagy, összefüggő felszín megnyitására. A 238 avar kori sír mellett a Lengyel-kultúra néhány sírját, bronzkori urnasírokat, vaskori (illír-pannon) sírokat, 5. századi sírokat, a telepobjektumok között 13 avar kori ház mellett bronzkori cölöpépületeket, kora népvándorláskori házakat, összesen 32 db avar kori kemencét munkagödörrel, további bizonytalan korú kemencéket, két kutat, néhány árkot és különböző munkagödröket sikerült feltárni. A leletanyag a „tereplépcsőnél” minden esetben, minden korszakban elfogy. Az avar kori telep és a temető egymástól jól érzékelhetően elkülönül, a temető a vízparti teleptől nyugatra, a lelőhely nyugati-délnyugati szélén található (3. tábla). Ezen a részen húzódik észak-északnyugat-dél-délkelet irányban, ívelten egy igen mély, U keresztmetszetű árok, amit sikerült az alsónyéki út északi és déli oldalán is megfogni, két szakaszon feltárni. Leletanyaga minimális volt, és kor meghatározására alkalmatlannak bizonyult. Nem jelenthető ki biztosan, hogy az avar kori telep határa volt ez az árok, de vonalától nyugatra avar kori telepobjektumok, ettől keletre pedig bizonyíthatóan avar korra keltezhető sírok nem kerültek elő, így az említett funkció lehetősége semmiképpen nem elvethető. Északnyugatról, északról, északkeletről, keletről és délről sikerült lehatárolni a temető széleit. Északnyugaton és északkeleten meg lehetett figyelni a sírok ritkulását, elfogyását. Északon egészen az alsónyéki út padkájáig megtörtént a humuszolás, amelynek a déli oldalán még jelentkeztek sírok, de az út szintén padkáig humuszolt északi oldalán már nem, tehát a temető széle valahol az út alatt van. Keleti és déli irányban egyaránt megfigyelhető a sírok elfogyása. A legdélebbi feltárt sírtól délre több mint 10 méter hosszan megtörtént a terület szondázása, ahol további sírok nem jelentkeztek. Délnyugat felé a sírok ritkulása volt megfigyelhető - ebben az irányban a beruházással érintett terület határain túl nem volt módunk kutatni, így itt a sírok elfogyását nem tudtuk dokumentálni. Ezen a részen tovább nehezítették a vizsgálatokat az itt talált modern kori beásások. Kérdéses a temető nyugati és délkeleti irányú kiterjedése. A sírszámra a sírsűrűség és a kiterjedés kapcsán rendelkezésre álló adatok alapján hozzávetőlegesen lehet következtetni, eszerint feltételezhető, hogy a temető nagyjából 600 síros lehetett. Az 56. számú út építését megelőzően biztosan nem folytak itt megelőző feltárások, tehát a temető ezen részéről nincsenek adataink, annyit viszont sikerült megfigyelni - mivel az útpadkáig történt a humuszolás -, hogy az 56. számú út nem rendelkezik ezen a szakaszon jelentős alapozással; mindezt a kivitelező cég statikai vizsgálatok céljából az úton végzett fúrásainak eredményei is megerősítették. Nemhogy komoly alapozás nem történt, de úgy tűnik, hogy inkább feltöltötték az útalapot a Bátaszéki Téglagyárból hozott téglatörmelékkel. Ennek következtében a burkolat szintje a temető déli részén közel három méterrel a löszös altalaj fölött húzódik, az alsónyéki út alatt ennek a rétegnek a vastagsága közel két méter, így feltételezhető, hogy az utak csak elfedték, de nem pusztították el az alattuk lévő sírokat. Ahogy arra már korábban is utaltam a temető kiterjedésével kapcsolatban, éppen a nyugati, dél9 ROSNER 1979, 97. 98
