Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 39. (Szekszárd, 2017)

Thomka Beáta: Kisoroszi 1995

élmény felidézése váltja ki az emlékezőből. Mindkét kiadvány erdélyi történeti írásokat tartalmaz: »A lehető legmélyebben megérintett, mert ezek az erdélyi naplóírók olyan bennfentességgel és tömörséggel tudták leírni közvetlen életkörülményeiket, amitől nekem állandó hasonlítgatnékom támadt. Magamat hasonlítgattam hozzájuk. [...] Vérbő információt adtak és írói modellt, egy sokáig evidens löketet jelentettek számomra. Már akkor úgy éreztem, Szekszárdhoz így kell, és majdnem ezen a nyelven kell hozzászólnom, nem azon a licsipocsi magyar mesélő hangon, amelyik elúszik a pontatlanul használt szavak, a kötőszavak meg a negédes vagy utálkozó jelzők árjában. Nem abból a hebrencs nyelvi világból kell először megszólalnom, amelyben minden lucskosítva van, és cukrosán ragad, mint a sárgabarack. Vagy a fos. Semmi keménység. Hát micsoda keménység van abban az erdélyi cipészvargában, aki otthon, este, a kalapálás után fölírja, hogy aznap mi történt. Bejöttek ezek. Kimentek azok. Megöltek annyit. A kórházban ez volt. Fantasztikus. Dárda a mellbe! Le vagyok szúrva, nem tudok lélegzetet venni. Olyan visszafogott fegyelemmel, mégis félelmetesen lövell ki belőle az erő, mint nemzésnél a hímből, s feszültségében ott reszket a hitelesség, a megismételhetetlen élet.«* [...] Mészöly Miklóst a laza mesélő hangok és az öntetszelgő vallomások hagyományával folytatott harcában a mértéktartás, szerénység, visszafogott fegyelem irányította. Mindez ebben a kései beszélgetésben sem hagyta cserben.”4 5

A Mészöly Miklós Kisoroszi-beli portáján töltött napjaink a kilencvenes évek derekán Szigeti László és az én számomra is életélmények maradnak. Mészöly többször utalt benyomására, hogy megértést a mi régióinkból, Északról, Délről, Pozsonyból, Vajdaságból tanúsítottak iránta és művei iránt. Talán így volt, talán csak így őrizte meg érzelmi emlékezetében. A kijelentésekkel pedig, hogy „mesztic vagyok”, „meszticnek érzem magamat", jelezni kívánta a politikai, kulturális, ideológiai, nemzeti, vallási homogenizációs hullámokkal szembeni ellenszenvét és azok feltétlen elutasítását. E meggyőződést állította szembe a kizárólagossággal és a nemzeti elvakultsággal. Lehet, hogy ebből származott kivételes figyelme irányunkba és elfogadása annak, amire a többnyelvű környezetekben és a regionális magyar közegekben igyekeztünk. Emlékezetes az a szónoklata is - a kevesek közül —, amelyet Konrád Györggyel és másokkal, a boszniai háború idején, a veszélyekre figyelmeztetve tartott 1992. szept. 24.-én a Demokratikus Charta emberjogi megmozdulása alkalmával, a Parlament előtti téren. Mészöly A közömbösség a cikossággal fog kezet címmel mondott beszédet.

A Mészöly Miklóstól származó utolsó publikációk (regény, interjú, folyóiratbeli dokumentum-esszé) ezekből a részben Kisorosziban, részben Pesten, Pozsonyban, Pécsen folyó igyekezetekből kerekedtek ki. Azok is, amelyek vele, művével, műveinek fordításával és kiadásával foglalkoztak - még életében. Szigeti László a magyar tanulmány- és esszékötetet cseh és szlovák fordítók kezébe adta, így jelent meg ’94-’95-ben az Otthon és világ három nyelven Pozsonyban. Ezt követte a pozsonyi és prágai könyvbemutató. A Szigeti Lászlóval folytatott beszélgetés megjelenése 1999- re tolódott, s ebben az évben jelent meg a Jelenkor életmű kiadásában a Saulus is, amihez az ekkorára már némaságba burkolózott szerző megható ajánlást írt példányomba. Akkor is, azóta is felfoghatatlan számomra, hogy ebben a kataton, szinte a tényleges térbeli jelenléttől függetlenedett állapotban, amikor abban sem voltunk biztosak, hogy hallja beszédünket, a harminc évvel korábbi, újvidéki Saulus-interpretációmra utalt görcsös kézmozdulatokkal írott betűivel.6 A ténytől, hogy Szigetiékkel könnyeinket nem leplezve integettünk utoljára Mészölyöknek távolodva a kisoroszii út porában, sokkal fontosabb az, hogy az utolsó aktív, alkotói életszakaszban érdeklődés, nyüzsgés, tervezés, munkálkodás vette körül. Minderről az említett évszámok és kiadványok tanúskodnak a leghitelesebben.

4 I. m. 179-180. A hivatkozott sorozat: Cs. Szabó László—Makkai László szerk.: Erdély öröksége. Erdélyi emlékírók Erdélyről. Budapest é. n. A történeti feljegyzést azonban, amelyet Mészöly felidéz, egy másik kötetben olvashatta.

5 THOMKA 2003., 127-130.

6 Szeretettel Beának, első érdemi olvasójának ennek a könyvnek Mészöly Miklós (1999. aug. 14.)

624