Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 39. (Szekszárd, 2017)

Losonczy Tóth Árpád: A felsőnyéki Magyar család krónikája, 1830–1869

nem szakavatottlanságbol" történhetett a számukra létfontosságú, „az élet fentartását közvetlen tényező csekély” földterület felosztása. Mivel a 3 évvel korábban történt felmérésben csalódniuk kellett, az akkori mérés szerint számukra kiadott földterületnek sem mennyiségét, sem minőségét nem hajlandók elfogadni. (MNL TML IV/B/156/a. 24. d. Fnyéki kisházasok folyamodványa. 1866. júl. 18.) A Tolna megyei első folyamodású (alispáni) úrbéri bíróság nov. 7-én vizsgálta ki a kisházasok beadványát, legelő illetményük egyénenkénti újabb felosztása és meghatározása tárgyában. Arra a megállapításra jutottak, hogy a legelőterületek eltérő fekvése miatt a helyes arány megállapításához szükséges a kérdéses földek megbecsültetése. Az újraosztást szorgalmazó kisházasok négy Tkeszi községbeli szakértő becsüst neveztek meg, ötödik becsüsnek a bíróság Molnár Ignácot, Tamási község bíráját jelölte ki. A földmérésben jártas és föltétlenül pártatlan szakértői gárda végül úgy oldotta meg a kérdést, hogy a földek elhelyezkedését tekintve három csoportot állított föl. Az előnyösebb fekvésű, első kategóriájú térségből (az 1-től 20. számig) 1000 □ öl ugyanannyit ért, vagyis „hasonértékű” lett, mint a közepes földek 1100 öle (21-től a 25. számig), illetve a harmadik, hegyes vidéken (26-tól a 29-ig) levő földek 1300 □ öle. A kisházasok egyhangúan elfogadták a becsüsök javaslatát, ugyanakkor kötelezték magukat arra, hogy az említett „becsüt véve alapul legelő illetőségűket okvetlen szakértő mérnök által újabban egyénenként felosztatni és az ilykép eszköz- lendö uj felosztásban minden további kifogás nélkül belenyugodni fognak!', s a fölmerülő újabb költségekhez is egyenlő mértékben fognak hozzájárulni. (MNL TML IV/B/156. 24. d. Jkv. 1866. nov. 7.) Az érdekelt felek végül Bocsor Péter enyingi okleveles mérnököt bízták meg a kérdéses legelő területek fölmérési és újraosztási munkálataival. (MNL TML IV/B/156/a. 24. d. Forster Alfréd dombóvári járási szolgabíró jelentése Simon Rudolf Tolna megyei alispánnak. 1866. nov. 23.)

242 Helyesen minden bizonnyal: páskumokat (pascuum), legelőket.

243 Állatot a legelőre. Kiverés - tavasztól őszig a legelőn tartózkodó állatok kihajtása. Mivel a kisházasok részére is kiosztottak legelőterületeket, tehát egyénileg birtokolt legelőik voltak, azon túl már nem használhatták a közös legelőket.

244 Őket közös szóval extraserialistáknak (magyarul „szerkívüliek”-nek, azaz kategórián kívülieknek), javadalmasoknak, másként java- dalmazottaknak nevezték. Uradalmi vagy egyházi szolgálatban álltak, és a földesúri, tehát az úrbéres szolgáltatásokból kivett fun- dusokon (telkeken) laktak. Esetünkben Fnyéken ilyen javadalmasnak számított a r. k. plébános, a ref. lelkész, a két felekezet tanítója (iskolamestere) és a helység jegyzője. Az extraserialistáknak az 1862-ben befejezett úrbéri per eredményeként összesen juttatott 54 holdnyi legelőterületből, amelyet 4 4/8 telek után osztottak fel, a r. k. plébánosnak két hely után 24 hold, a ref. lelkésznek egy egész telek után 12 hold, a r. k. és ref. tanítónak, illetve a jegyzőnek pedig egyenként, 4/8 hely, vagyis fél telek után 6-6 holdnyi legelő jutott. (MNL FML BÚI 20. d. 7. Farkas I. a főkormánynak. 1862. máj. 31.) A javadalmasok illetőségét az ún. poszkai legelőrészen, a Tkeszibe vezető út és a fnyéki szőlőhegy közelében mérték ki. (MNL TML IV. 156. a. A Tolna megyei alispáni úrbéri bíróság kiküldötteinek jkv.-e. 1862. okt. 15.)

245 Páskom, páskum, a lat. pascuum szóból) - legelő. Sok helyen dűlőrész, falurész őrzi a szót.

244 Az 1863-as esztendő az enyingi uradalom számára is igen rossz terméseredményeket hozott. (DEMETER 1996 a, 216.)

247 Báró Podmaniczky Frigyes 1863 jún.-ában többször keresztülutazott az akkor hihetetlenül poros Alföldön. Mint följegyezte, korábban elképzelni sem tudott hasonló nagy port, mint amilyet akkor észlelt. A hónapokon át tartó rendkívüli szárazság következtében ugyanis „a légkör ...át volt hatva portól s mint köd, úgy nehezedett az élő lényekre, s e kellemetlen állapot tűrhetetlenné vált június hava végén! Szemtanúja volt annak is, hogy a mezőtúri gulya az éhségtől és szomjúságtól elgyötörtén, bőgve rohant vissza a városba, mivel a legelőn csupán bokáig érő port talált, egy fűszál sem maradt a pusztító szárazság miatt. (PODMANICZKY 1984, 382.) Az Alföld a 19. század során 28 ínséges évet élt meg, s ezek közül 22-őt a száraz, csapadékhiányos nyár okozott. A legnagyobb szárazság 1863-ban sújtotta az Alföldet, különösen annak keleti felét, a Tisza mentét, a Tiszántúlt és a Temesközt. Az alföldi aszály okait vizsgáló egykorú elemzés szerint „hazánk mezőgazdasága történelmének egyik legsötétebb lapját az 1863-ik év foglalja el. ... Az aszályosság különösebben a magyar síkságon, a róna alföldön fejtette ki sülevényessége egész hatalmát" - összegezte kutatása eredményeit a kortárs gazdasági szakíró. (ÉRKÖVY 1863, 1.) Az 1863-as aszály 14 megyében, illetve szabad kerületben (Tiszántúl, Bácska, Bánát) 519 községet és 1, 7 millió lakost érintett. Ezen a területen, ahol rendes években a 2,8 millió holdnyi szántóföldön átlagosan 37,6 millió pozsonyi mérő gabona, kukorica és repce termett, 1863-ban ennek még a tizede sem, mindössze 3,4 millió mérő, ami a 8,3 millió mérőnyi minimális évi szükségletnek csak a 40%-át fedezte. Az aszály nem csupán az embereket sújtotta, hanem az állatállományt is, a takarmányhiány és a legelők kisülése miatt. Az ínség hatására az országnak e területén a halálozási arány emelkedett, míg a születési arány jelentősen csökkent. (KATUS 2007, 7-8.) Az alföldi éhínség enyhítésére, a nélkülözők megsegítésére, az egész ország összefogott. Nem történt ez másként Tolna megyében sem, ahol az évi gabonából a viszonylag jó termés eredményeként jelentős felesleg mutatkozott. Szekszárdon „a szükölködők felsegélésére" megalakult a Tolna megyei központi bizottmány, amely felhívással fordult a megye „minden rendű, és rangú lakásaihoz! Kérte őket, hogy „az ínségben sinlődő hazánlfiaifelsegélésére” minél nagyobb adományokkal segítsenek. A választmány elnöke, br. Dőry Gábor a fölszólítást a herceghez is eljuttatta, arra kérve, hogy „ismert hazafisága ’s bőkezűsége szerint" adományával segítse rászoruló alföldi nemzettársait. (MNL FML BÚI 9. d. Felhívás. 1863. szept. 22.; Dőry Elek levele. 1863. okt. 12.) Hg. Batthyány-Strattmann Fülöp, a több megyére kiterjedő tekintélyes enyingi uradalom tulajdonosa, valóban híres volt adakozókészségéről. Az éhínség és aszály által különösen sújtott alföldi területek önkormányzatait is pénzadományokkal segítette 1864-ben. (Demeter 2002, 3.) De nemcsak pénzzel, gabonával és takarmánnyal is támogatta a katasztrófa által sújtott térséget. (MNL FML BÚI 5. d. 6/13. Levelezőkönyv, 1863. Tisztség a főkormánynak. 1863. aug. 16.) A jótékonyság sajátos példájaként Reviczky Szever, a Pesti Napló egyik munkatársa és az ismert hírlapíró és kritikus, Zilahy Károly a nélkülözők megsegítésére, „az alföldi nép gyámolitására” egy emlékalbumot adtak ki (REVICZKY-ZI- LAHY 1864.), amelynek tiszta jövedelmét a szűkölködőknek ajánlották fel. A több mint 300 oldalas munka 34 szerző (köztük jeles írók, költők, politikusok) 37 különböző műfajú írását tartalmazta. (BOA 2013, 39.)

248 Naplóírónk atyja ezúttal a tisztséghez volt kénytelen folyamodni az éves malombér elengedéséért és „vesztett kára megtérítéséért! A főkormány 1864. okt. 20-án kelt válaszában először elutasítja a malombérlő kérelmét („kérelme nem vétetik tekintetbe"), de néhány nap múlva, a herceg személyes utasítására mégis közlik vele, hogy „183/[orin]í 77 X [=krajcár] tartozása elengedtetik, melyet jövedelem hiányában megtéríteni nem tudott! (MNL FML BÚI 5. d. 6/14. Levelezőkönyv, 1864.)

249 Icce (itze) - régi magyar űrmérték; egy magyar icce = 0, 848 liter.

250 Ferenc József 1865. június 6 és 9 között négy napot töltött a magyar fővárosban. Pesti tartózkodása során a császár meglátogatta a Lu- doviceumot, a Josephinumot, az egyetemet és a vakok intézetét. Hivatalosan az Országos Gazdasági Egyesület meghívására, a társaság által rendezett iparműkiállítás megtekintésére érkezett akkor a városba. A négy nap során a budai várban megtartott „udvari ebédek” alkalmával azonban lehetőség nyílott arra, hogy az uralkodó a magyar politikai élet tekintélyes képviselőivel, a magyar főnemesség

561