Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 39. (Szekszárd, 2017)

Losonczy Tóth Árpád: A felsőnyéki Magyar család krónikája, 1830–1869

Nem véletlen, hogy több ízben is újraválasztották falusi bírónak.69

Érdemesnek tartjuk személyéről, forrásokkal is bizonyítható tevékenységéről részletesebben is szólni, mivel nézetünk szerint tisztségeinek lelkiismeretes ellátása mellett lelke, igazi motorja, szellemi irányítója is volt Felsőnyéknek évtizedeken keresztül. Több három éves cikluson keresztül vette haszonbérbe, az uradalmi tisztek és a direktor őszinte elismerését is kiváltva, az Enyingi uradalomnak a Tita-patak mellé épített kétkerekű vízimalmát. A malombért rendszerint időben megfizette, „hátramaradott árendá"-ja nem volt. Csupán a legvégső esetben, akkor folyamodott az uradalomhoz segítségért, ha a kedvezőtlen időjárás következtében, a rossz termés miatt valóban képtelen volt megfizetni a malom használata után járó bérleti díjat.70 Mivel hosszú élete során összességében évtizedeken keresztül árendálta a falu malmát, nyilvánvaló, hogy az uradalom élén álló gazdasági tisztek, s maga a herceg is tökéletesen megbízott benne. Ismerhették és értékelték szorgalmát, találékonyságát, becsületességét. Anyagilag nyilvánvalóan haszonnal járt családja számára a malom bérlése, hiszen - miként fia fogalmaz -, „jólgyüttek ki vele”. Ő azonban jó gazdaként, a faluközösség, s jobbágytársainak érdekeit is szem előtt tartva, azoknak támogatását élvezve, egy másik malom építésével is megpróbálkozott a Tita-patak mentén, amely az uradalmi malommal szemben a község tulajdonát képezte, s annak jövedelmét növelhette volna. Noha ez a törekvése az

69 Noha buzgó katolikus létére a túlsúlyban lévő, jobb módú reformátusok által lakott községben a vagyonosabb telkes gazdák közé tartozott, mégsem tehetőssége miatt vált ismertté és népszerűvé falujában. Talán a dunántúli Felsőnyék jobbágyparasztságának munkaerkölccsel kapcsolatos felfogására is érvényes lehet a nagy népi írónak, a mély szegénységből jött Veres Péternek az észrevétele, amikor az alföldi parasztok emberértékeléséről ír. Az író meglátása szerint az Alföldön „fennmaradtfalvanként, emberöltőként keresztül a híres, erős emberek neve, akik két zsák búzával jártak a magtárpadlásra, vagy egyedül felborították a rakott szekeret’.’ Majd hozzáteszi: a falusi nép „nem azt az embert becsüli igazán, aki szorgalmával, takarékosságával, értelmességével vagyont szerzett és feljutott’’. „Hanem azt [...], aki erős, ügyes, munkabíró, szóval, aki testi erőben különb, szellemi téren pedig nemcsak okos, hanem becsületes is". De az emberiesség és szerénység erényeivel is kell rendelkeznie ahhoz, hogy elnyerje az egyszerű emberek bizalmát és szeretetét. (VERES 1944, 60-61.) Éppen ilyen ember lehetett a fnyéki Magyar István is. Följegyezték még róla azt is, hogy az 1850-60-as éveknek egyik legolvasottabb, mára azonban már elfelejtett, kalandos életutat megjárt, a „legmagyarabb író” címet kiérdemlő szerzője, Vas Gereben (1823-1868) is csaknem megemlékezett róla, akárcsak az enyingi bíróról, ebben azonban megakadályozta váratlan halála. A Radakovits József néven anyakönyvezett Vas ugyanis igen jól ismerte a környéket. A közeli Für- ged-pusztán született, ahol apja, Radákovits Mihály, hg. Batthyány-Strattman Fülöp enyingi uradalmához tartozó Fnyéki, majd a Fürgedi kerületnek ispánja volt. (DEMETER 2013, 135-136.) Ott láthatott hasonlóan becsületes, és paraszti közössége egyöntetű tiszteletét kiváltó falusi bírót, mint amilyen Magyar István volt. Akár róla is mintázhatta volna az író ,A nemzet napszámosai” című regénye egyik jellegzetes jobbágy szereplőjének, Köntös Mihály öregbíró uramnak nagy szeretettel és páratlan lélekismerettel megformált alakját. Ez az egyszerű parasztember maga volt „a megtestesültparasztpátriárcha" A föld népét általában rokonérzéssel és szeretettel ábrázoló Vas úgy mutatja őt be, „mint népünknek testben, lélekben ép, értelmes [...]fiát, ki véghetlen böcsületességének tudatában, józan észtől vezéreltetve, hatalom volt, mely nem szólt ugyan hét országra; de az alispántól az utolsó esküdtig nagy tisztelettel szóltak róla" (CSÁSZTVAY-GÉCZI-MÁTIS 1997, 113.)

70 Egy ilyen eset történt meg vele 1865-ben, amikor - feltehetően az évi rossz termés és a „sovány aratás” miatt -, kénytelen volt Magyar István az uradalomhoz fordulni malombére „leengedéséért”. Batthyány-Strattmann hg. helybenhagyó válasza folytán az uradalom az addigi 180 mérő gabonáról 120 mérőre szállította le a malom bérleti díját. (MNL FML BÚI 5. d. 6/15. Levelezőkönyv, 1865. nov. 16.) Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy néhány évvel korábban, 1858-ban Kovács János fnyéki malombérlőnek, Magyar István elődjének, az árverés útján kialkudott 1857. évi malombére még évi 270 mérő gabona volt, s ezt csak a kedvezőtlen tapasztalatok, s a várt bevételek elmaradása után, a bérlő kérelmére szállította le az uradalom 204 mérőre. Az uradalom ura kénytelen volt szembesülni azzal, hogy túlságosan magas összegben határozta meg a bérleti díjat, s ilyen feltételek mellett a kis teljesítményű, kétkerekű vízimalom nem lehet nyereséges. Minden valószínűség szerint Magyar István is hasonló feltételek mellett szerezhette, vagyis „örökölhette meg” a malom bérleti jogát, hiszen az előző bérleti szerződés lejártával, 1861-ben, amikor újra vele kötötték meg a malomszerződést, a II. negyedévi fnyéki „malom vám meg váltás” még összesen 51 mérő gabona pénzbeli megváltásáról szólt. 17 mérő búza megváltási ára (5 forint 72 krajcár mérője) osztrák értékű pénzben 97 Ft 24 krajcár, 17 mérő kétszeres ára (mérője 4 Ft 32 kr.) 73 Ft 44 kr.) 73 Ft 44 kr., 17 mérő szemes kukorica (mérője 2 Ft 32 kr.) ára pedig 39 Ft 44 kr. volt. Összesen a malombér-gabona megváltásának ára 210 Ft 12 kr.-ban „határoztatott meg’, osztrák értékű pénzben. (MNL FML BÚI 11. d. 9/2. 1861. ápr. 20. Sényi direktor a tisztségnek.) Ezt a magas megváltási díjat kellett befizetnie az uradalmi pénztárba a malombérlő Magyarnak 1861 második negyedében a malomvám gabona megváltási áraként. Ezután újabb hároméves időszakra megszerezte a malom bérleti jogát az idős Magyar, immár 180 mérő gabona évi bérért. A főkormány 1864 márciusában küldte el az enyingi tisztségnek támogató levelét, amelyben hozzájárult ahhoz, hogy Magyar Istvánnak a malom „újabbi 3 évre átadathatik 180 mérő g[&}b[o}na évi bérért, melyből 60 m[érő], búza, 60 w[érő], kétszeres és 60 m[érő], szjemes] kukorica.” (MNL FML BÚI 5. d. 6/14 Levelezőkönyv, 1864. Főkormány a tisztségnek. 1864. márc. 29.) 1864 őszén azonban, a Magyar György által is említett, több hónapig tartó szárazság és általában a viszonylag kedvezőtlen időjárás miatt, a malombérlő nagyapa kénytelen az uradalomhoz folyamodni a bérleti díj „elengedéséért és a vesztett kára megtérítéséért'.’(MNL FML BÚI 5. d. 6/14. Levelezőkönyv, 1864. okt. 20. Főkormány a tisztségnek.) A herceg végül, miután a tisztség alaposan kivizsgálta az ügyet, hozzájárult a tartozás elengedéséhez. .Magyar István f. nyéki malombérlö folyamodására 183 ft 77 X tartozása elengedtetik, melyet jövedelem hiányában megtéríteni nem tudott’.’ (MNL FML BÚI 5. d. 6/14. Levelezőkönyv, 1864. okt. 25. Herceg a tisztségnek.)

517