Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 39. (Szekszárd, 2017)

Losonczy Tóth Árpád: A felsőnyéki Magyar család krónikája, 1830–1869

nyék községben a katolikusok (iskola)mestere Magyar(i) István, „aki 20 évvel ezelőtt lett bevezetve hivatalába, de sem iskolát, sem egyetlen tanulót nem számlál”. Tehát húsz évig töltötte be a településen a tanítói állást, anélkül, hogy akár iskolaépület, vagy akár csak egyetlen katolikus tanuló is lett volna Felsőnyéken.54 Nyilvánvaló, hogy ezért nem szerepel az első, névlegesen kiállított úrbéri tabellában. Ugyanis ő honoratior, vagyis „tisztesrendű”, tehát nem nemesi származású értelmiségi volt, aki a tanítást tiszteletdíjért, a honorárium fejében végezte. Mivel a korabeli jog szerint nem állt úrbéri viszonyban Felsőnyék földesurával, nem voltak úrbéres földjei, így természetesen nem lett alávetettje (subditus) a földesúrnak, nem számították a jobbágyok közé. Leszármazottai azonban már telkes jobbágyként lesüllyedtek a ranglétrán. Fiát, Jánost az uradalmi tisztek kegyeletből „egy és más jobb szolgálatra” alkalmazták, mi által némi szerény vagyonra tett szert. Ennek fia, István már telkes gazda lett, majd később a község egyik legtöbb telekkel bíró, jómódú embere.55 Ennek fia, az egykori tanító dédunokája, János (1814-1891) kezdte el írni, korábban papírra vetett följegyzései alapján, a most kiadásra kerülő krónikát. Az első rész, az 1830-tól 1852-ig terjedő, több mint két évtized eseményeit megörökítő oldalak, az ő keze alól kerültek ki, míg a rövidebb, bő másfél évtized érdekesebb történéseit felölelő második szakasz György nevű fiának (1842-1919) a szellemi terméke. A feltörekvő felsőnyéki jobbágycsaládban a nagyrészt írástudatlan paraszti közegben tehát apáról fiúra szállt, nemzedékeken keresztül öröklődött az írni-olvasni tudás képessége.56 A jobbágytársadalomból, az alávetettek tömegéből egyéni képességei révén kiemelkedő, s már szinte értelmiségi szintre feljutó ős, Magyar István néhai oskolamester emléke nyilván ösztönzőleg hatott a família minden egyes férfitagjára. A falu pór népének rangsorában ezért a család előkelő helyet vívott ki magának, az utódokat, főként a család férfi tagjait, a 18-19. században elismerés, tisztelet övezte. A korábban megszerzett tekintély emléke tovább élt, s ez természetesen a leszármazottakat is kötelezte; arra ösztönözte őket, hogy a falu és annak alávetett, kiszolgáltatott jobbágyközössége érdekében tevékenykedjenek.

A család tekintélyét a 18. századi tanító emléke csupán megalapozta, de igazi tiszteletet, elismertséget a kései utód, István vívott ki magának a településen. Az egykori kántortanító, néhai Kiss István visszaemlékezése szerint az ő atyja, az idő előtt, 45 éves korában elhunyt János (1763-1808;57 felesége Lakatos Katalin, 1757-1800)58 igen szegény ember volt, a helybeli ispánnál kocsisként szolle akvek, 1774. MNL OL Mft. A 4952. d.) Azért feltűnő ez a beírt életkor, mert halála előtt egy évvel, 1773-ban, (a matricula szerint) tehát (ha hihetünk a bevezetett adat megbízhatóságában) 59 éves korában született meg Anna nevű leánya (1773. szept. 2-án). A18. században, az adott egészségügyi körülmények mellett, amikor az átlagéletkor még oly alacsony volt hazánkban, ennek valószínűsége elég csekély. Pedig az említett anyakönyvekből még más egyéb is kiderült. Magyar István 1752. júl. 2-án kötött házasságot. (Mezőkomáromi r. k. akvek. Házasságok, 1752. MNL OL Mft. A 3651. d.) Feleségét Bíró Katalinnak hívták, aki három évvel férje halála után, 40 éves korában újra férjhez ment. Ezek szerint 36 évesen adott életet Anna leányának. Előtte még négy világra hozott gyermekéről tudunk. 1760. január 8-án született (I.) János fia, aki hamarosan meg is halt, Judit 1762. febr. 10-én, (II.) János 1763. júl. 31-én, Mihály pedig 1766. dec. 22-én született. (Tkeszi akvek. Keresztelések. MNL OL Mft. A 4952. d.) Elegendő forrásanyag hiányában nem tudtuk ellenőrizni, hogy a halotti anyakönyv adatai megfelelnek-e a valóságnak, avagy esetleg elírás történt. A házassági anyakönyvi bejegyzés alapján az teljesen egyértelmű, hogy 1777. jan. 13-án a nagyberényi illetőségű 48 éves özvegy Balassa József elvette feleségül a 40 éves (Bíró) Katalint, Magyar István elhalálozott iskolamester (ludirector) szintén özvegyen maradt egykori hitvesét. (MNL OL Mft. Tkeszi r. k. akvek. A 4952.; A 4953. d.)

54 Az iskolamester eltartására a falu 40 hívő házaspárja mindegyikétől kapott évi 2/8 (pozsonyi mérő) gabonát és 15 dénárt, továbbá összesen 6 pozsonyi mérő, (azaz 3 magyar holdnyi) vetést, 1 szekér szénát, 12 szekér (tüzi)fát, temetésenként 11 Vi dénárt, esti misékért 40 dénárt. (MNL OL Helytartótanácsi levéltár. C 39. 95. d. Acta Fundationalia Lad. E. Fasc. 12/1.1771/1201. (In Possessione Felső Nyék) Csiba No. 13. p. 39.)

55 BÁTOR [1948], 105.

56 Ezen állításunknak némileg ellentmondani látszik az a tény, hogy a már említett Magyar János, az iskolamester fia, kivételesen nem ismerhette a betűket, nem volt képes elsajátítani az írás-olvasás tudományát. Legalábbis erre következtethetünk abból, hogy egy, a község jobbágyközösség által Felsőnyék örökös urának, hg. Batthyány-Strattmann Fülöpnek benyújtott könyörgő levélen (instantia), többi jobbágytársához hasonlóan, Magyar János neve mellett is egy kereszt áll, ő is „saját keze kereszt vonásával” hitelesítette a nyilatkozatot. (MNL OL P 1322 195. d. 56. tétel. Fnyék 1. Nyékiek declaratioja a bé adott Instantia eránt, 1802. júl. 5.)

57 Magyar János (1763. júl. 31.-1808. máj. 5.) Tkeszi r. k. akvek. MNL OL Mft. A 4952., A 4953. d.

58 Lakatos Katalin (1757-1800. nov. 7.) Tkeszi r. k. akvek. MNL OL Mft. A 4953. d. A mezőkomáromi r. k. plébánia házassági akve szerint házasságkötésük időpontja: 1752. júl. 2. (Mezőkomárom r. k. akvek. MNL OL Mft. A 3651. d.)

514