Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 39. (Szekszárd, 2017)
Losonczy Tóth Árpád: A felsőnyéki Magyar család krónikája, 1830–1869
vagyis a nádas területek használatának joga.50 A végzés biztosította a nyékiek számára a nádlást egészen addig, míg csak a „bozótsáf nádlásképpen használható. Az uradalom azonban fönntartotta magának azt a jogot, s ezt a kikötését a Tolna megyei polgári törvényszék is jóváhagyta, hogy a Sió folyamatban lévő szabályozása esetén netán fölszabaduló réteket szabadon kaszálhassa le saját szükségleteinek kielégítése céljából.51 Hiszen az említett „bozodságnak” az uradalmi legelővel és rétekkel érintkező szélein a nádiás a víz elvezetése miatt már úgy is lehetetlenné vált, mivel csádé (sűrű növésű, tüskés, bozótos növények tömege) és sás borította el. Azonban ezt a nádlást nem élvezhették sokáig a nyékiek. Ahogy a vadvizek és a Sió lecsapolásával a bozótos területek kezdtek kiszáradni, az uradalom fokozatosan saját kezelésébe vette az így nyert területet. Herceg Batthyá- ny-Strattmann Fülöp kaszáló rétekké változtatta az egykor nádat termő vad vidéket, s földesúri majorságához csatolta. Könnyen tehette, mivel a nádiás, s azzal a Sió bozótja a nyéki jobbágyságnak „sem rétbeli sem legelőbeli sem fapótlási úrbéri járandóságképpen" nem volt mérve. Ugyanakkor a helytartótanács által is helyben hagyott bírói ítéletek is határozottan leszögezték, hogy a nádiás bizonyos megállapított adózás (évi 40 kéve telkenként) csak addig volt a jobbágyoknak megengedve, amíg nád termett a Sió bozótjában. Mivel azonban a bozót már évek óta kiszáradt, s uradalmi kaszáló rétekké változtatták, a jobbágyoknak ott már törvényes nádlási joguk nem volt. A felsőnyéki jobbágyparasztok helyzete ezzel a viszonylag elviselhető terhek ellenére jelentősen súlyosbodott. Mivel korábban élvezett nádlásuk megszűnt, faizási joguk viszont nem volt, kérelemmel fordultak az uradalomhoz, hogy számukra legalább a faizást engedélyezze. Az uradalom azonban elutasította esedezésüket, s azt ajánlotta nekik, hogy az uradalom többi jobbágyához hasonlóan ők is „jutalmas áron” vásárolják meg saját szükségletükre a tűzi fát.52 A 19. század 30-as éveiben, amikortól a jobbágyfamília idősebbik tagja, Magyar János följegyzéseit elkezdte vezetni, a család fél jobbágytelek birtokosa volt. Egy féltelkes jobbágy Felsőnyéken, ahol egy sessióra egy hold belső fundus (telek), 12 kaszás, vagyis embervágó rét (1 kaszás kb. 1200 D-öl = 1 magyar hold) és 22 hold szántóföld jutott, járadékokkal és szolgáltatásokkal tartozott földesurának a jobbágytelek használata fejében. A községben a minden jobbágyra érvényes évi 4 hosszú fuvar teljesítésén kívül évente 26 napi marhás-, vagy 52 napi gyalogrobotot szolgált egy fél telekkel rendelkező gazda. Kilencedet a föld minden terményéből, valamint a bárányokból, kecskegidákból és méhkasokból szolgáltatott szokás szerint, a lenen és a kenderen kívül. A Magyar családnak, jelesül Jánosnak, a krónikát írni kezdő János nagyapjának a kezén 2f hold, vagyis mintegy 300 D-ölnyi kenderföld is volt, s noha kenderből nem tartoztak kilencedet beszolgáltatni az uradalomnak, az úrbéri táblázat alapján 3 font kender fonást is el kellett végezniük. A fél telekkel rendelkező jobbágynak 20 kéve nádat kellett levágni és elhordani. Az említett urbárium szabályozta a földesurat különleges családi alkalmakkor megillető ajándék mennyiségét is. Magyar János féltelkesként V& icce vajat, 1 kappant, 1 csirkét és 6 tojást szolgáltatott be évente ajándék gyanánt az enyingi Batthyány uradalom konyhájára. Pénzjáradékot is fizetett urának, a házhely (ház) után járó úrbéri cenzust vagy füstpénzt, amely egységesen, a zselléreket is beleértve, évi 1 forint volt. Mária Terézia úrbéri rendelete idejében a felsőnyéki Magyar család tagjai a Batthyányiak fennhatósága alá tartoztak. A család legelső ismert tagja, akiről igen keveset lehet tudni, Magyar István volt. Annyi tudható róla, hogy ő volt a község katolikus iskolájának első iskolamestere (rector, lu- dimagister). Egy adat szerint állítólag 1772-ben választották meg, de két év múlva (1774-ben) már meg is halt.53 Egy 1771-ben kelt katolikus egyházi összeírás ugyanakkor arról tudósít, hogy Felső50 MNL TML IV. B. 156. 24. d. Fnyéki úriszék végzése. Fnyék, 1823. máj. 28. Az úriszék ítéletét az 1824. január 31-én, Görbőn tartott megyei törvényszék is jóváhagyta, s a pert, annak dokumentumaival együtt, alaposabb kivizsgálás céljából a Magyar Királyi Helytartótanácshoz továbbította. 51 Uo. 52 MNL FML BÚI 10. d. Sényi Gábor director az enyingi tisztségnek. 1838. máj. 4. 53 Néhai Kiss István kántortanító feljegyzései alapján BÁTOR [1948], 84.; vö. Tkeszi r. k. akvek. Halotti akvek. MNL OL Mft. A 4952. d. Ha hinni lehet az anyakönyvi bejegyzésnek, Magyar István 60. életévét töltötte be, amikor 1774. április 29-én elhunyt. (Tkeszi r. 513
