Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 39. (Szekszárd, 2017)
Balázs Kovács Sándor: Az Alsó-Dunamellék reformációja
a temető is volt, a török időkben erősen megrongálódott. Mivel ez egy terasz szélén állott, jobbnak látta az uradalom, ha új templom épül, s nem a régit építik át, mint Bátaszéken. Kollonich Zsig- mond apát költségén épült meg az új templom közel a Duna révhez 1741-ben. Építéséhez felhasználták a középkori monostor kőanyagát, még a meszet is a helyszínen lévő kövekből égették. A Szent Mihály tiszteletére szentelt templom konszekrálását Berényi Zsigmond pécsi püspök végezte 1744. június 9-én, kedden. A plébánia vezetését 1763 elejéig látták el a ferencesek, akkor világi pap lelkipásztorok váltották fel őket.293 Vendel István Szekszárd monográfiájában294 említi meg: „vénebb idejű bentlakók elmondása szerint volt egy régebbi (református) imaház, s mellette egy harangláb egy haranggal, amit az ősök - üldöztetvén azon időben - vízbe süllyesztettek, később pedig onnan kihúzván erdő földeken elásták, elrejtették, végre Sallai András akkori őcsényi lelkésznek felajánlották, ez pedig Patai Sámuel úrnak adta át” Patai Sámuel tolnai református lelkészt Szilágyi Benjámin Istvánhoz, 1647. szept. 10-én, Tolnán kelt leveléből azonosíthatjuk. Ebből a levélből a szekszárdi református egyház fenti hagyományának valamilyen korát is meghatározhatnánk: az elmondott események a 15 éves háború kora és az 1647 előtti évekre tehetők. Ezt Patai Sámuel idézett leveléből vett sorai is megerősíteni látszanak: „a reformátorok és az egyházak a dunáninneni részeken, amelyek megvoltak is, már tönkrementek, most is az említett Tolna, Bölcske, Földvár, Ete (...) Decs már elnéptelenedtek, akárcsak mint sok más az említett egyházak közül, mint Szekszárd, Bátaszék, Báta.” Szekszárd református magyar lakossága 1650 körül már Őcsénybe járt templomba, s a mezőváros központjából teljesen kiszorult. A meglévő 133-200 fős népesség a Bartina utcában lakott. Rajtuk kívül mintegy 300 fős mohamedán török (bosnyák) és görögkeleti délszláv népesség a Béla tér környékét és a vár körüli háztelkeket foglalta le.295 ALSÓ-DUNAMELLÉK REFORMÁCIÓJÁNAK SAJÁTOSSÁGAI A reformáció vagy hitújítás a 16. században Nyugat- és Közép-Európában a katolikus egyház megreformálására indult mozgalmak megnevezése. Benne mindenekelőtt kifejezésre jutott a racionális szellem harca a világias szellemmel: a katolikus egyház, színpompás rítusaival és képeivel a hívők fantáziájához fordult, a protestantizmus azonban arra szorítkozott, hogy prédikációkkal szóljon hozzájuk. A reformáció egy olyan vallási-társadalmi-politikai mozgalom volt, mely a katolikus egyházat és annak kizárólagosságát támadta, miközben hitújítást hirdetve vallási és közvetve gazdasági alternatívát kínált az új eszmék iránt fogékony rétegeknek, elsősorban az erősödő polgárságnak, az egyházi vagyonra áhítozó nemességnek. Nemcsak a középkor teológiai fejlődését, az egyházi struktúra és a vallásgyakorlat kialakult formáit kérdőjelezte meg radikálisan, hanem elszakította Rómától híveinek felét is. A reformatio, reformare szavak az egyházi terminológiában többféle jelentéssel bírtak. Antropológiai értelemben az egyházatyáktól kezdve az ember bűn általi elrontott istenképiségének helyreállítására utalt a kifejezés, a jog nyelvén az eredeti állapot visszaállítását értették alatta, a liturgikus használatban pedig Krisztus megváltó művére vonatkozott, amely helyreállította az Istentől akart eredeti (paradicsomi) állapotot. Összességében elmondható, hogy a reformáció sohasem jelentett újítást (innovatio), hanem megújulást a régi alapokon (renovatio). Az egyházreform szükségességének gondolata, 1378 után, a nyugati skizma időszakában vált igazán népszerűvé, amikor számos zsinatot tartottak a reform ügyében, továbbá teológiai munkák és röpi- ratok sora született a megújulás mibenlétéről és módjáról. Ennek a későközépkori reformvágynak a révén kristályosodott ki az a gondolat, hogy helyre kell állítani az egyház eredeti, Jézustól akart állapotát, amelynek bibliai modellje az apostoli testület és a jeruzsálemi ősegyház életformája lehetett. 293 SÜMEGI 2003,171-172. 294 VENDEL 1941, 65. 295 VASS é. n. 88. 493
