Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 39. (Szekszárd, 2017)
Balázs Kovács Sándor: Az Alsó-Dunamellék reformációja
Dévai Bíró Mátyás, Szegedi Kis István, Méliusz Juhász Péter vagy Skaricza Máté. Új elem volt ekkor az angliai peregrináció. Sok diák esetében azonban az angliai utazás célja nem a stúdium volt, hanem a Németalföldön tanultukban, élve a lehetőséggel átkeltek a csatornán túlra, kíváncsiságuk kielégítése végett. Az angliai tanulmányúttal kapcsolatos felfogás a következő századokban sem módosult: a tapasztalatszerzés maradt az elsődleges cél.69 A reformáció elterjedése után valamennyi újonnan alakult és nagyobb befolyásra szert tett vallásfelekezet saját kezébe vette egyházi és világi intelligenciájának képzését. Ez részben úgy történt, hogy a teljesen protestánssá lett államok átvették a területükön még a középkorban alakult egyetemeket, és azokon - kisebb megszakítás után - az államvallásnak megfelelő oktatást indítottak. Ez zajlott le néhány évtized alatt egész Skandináviában, az északnémet tartományokban, Angliában és Skóciában. Másutt, ahol nem léteztek egyetemek, új protestáns univerzitások alakultak, meglepően nagy számban. Ezek egy része később nem lett valódi egyetem, megrekedt az úgynevezett akadémiai gimnázium színvonalán, de ezek közül is többet látogattak magyarországi diákok. A 16. század első felében Bécs- ben és Krakkóban is előfordultak olyanok, akik később a hazai protestánsok vezetői lettek (például Ozorai Imre, Kopácsi István, Szegedi Kis István, Dévai Bíró Mátyás, Kálmáncsehi Sánta Márton), tehát ezeket az egyetemeket e korszakban nem lehet katolikus karakterűnek tartani. Itáliában elsősorban Padova volt az, ahol bármely felekezet tagjai tanulhattak, s nem véletlen az itteni universitás iránti feltűnő magyar érdeklődés. Wittenbergbe kezdetben evangélikusok és reformátusok egyformán beiratkozhattak, a század végétől fokozatosan kizárólagossá vált az ortodox lutheranizmus. Ezzel egy időben Németországban is bizonyos tanintézetek lutheránus, mások kálvinista karaktert vettek fel.70 Az 1502-ben alapított wittenbergi egyetem71 európai társai sorában a fiatalabbak közé tartozott. Bölcsészettudományi kara, orvosi, jogi és teológiai fakultással egészült ki, azaz teljes egyetem volt. Császári és pápai privilégiumokkal rendelkezett fokozatok odaítélésére, a baccalaureusi, magisteri és doktori grádusokra való promoveálásra. Hogy - viszonylag újkeletű alapítása ellenére - mégis ez az egyetem vonzotta a legtöbb hallgatót Közép-Európából a 16. század folyamán, azt a teológiai oktatás irányát megszabó Luther és a bölcsészeti fakultás élén a humanizmust a reformációval ösz- szeegyeztető Melanchthon tekintélyének köszönhette. E két nagy egyéniség árnyékában működött az egyetem köztudottan nem különösebben hírneves orvosi és jogi fakultása. Ebből következik, hogy az igen nagy vonzásterületről érkező diákok elsősorban teológiai stúdiumok és azok alapozása kedvéért látogatták a wittenbergi egyetemet. Különösen áll ez a komoly távolságról jelentős anyagi áldozatvállalással ideérkezőkre.72 69 TONK-SZABÓ 1993,495. 70 SZÖGI 2017, 74. 71 A wittenbergi egyetem tipikus késő középkori főiskola volt. Amikor a Wettin-ház két ágra szakadásakor Bölcs Frigyes (1486—1525) apja és nagybátyja 1485-ben felosztotta egymás között Szászországot, a lipcsei egyetem Albert-ági területre esett, és az Ernő-ági választófejedelemség felsőoktatási intézmény nélkül maradt. Frigyes ezt a hiányt trónra lépésétől kezdve orvosolni igyekezett, és erőfeszítéseit a századforduló után siker koronázta, amikor az új egyetem számára 1502-ben megszerezte a császári, majd 1507- ben a pápai jóváhagyást, maga a fejedelem adta ki az egyetem első statútumait. Az első években nagy volt a fluktuáció az oktatói karban. 1507 tavaszán 38 rendes és rendkívüli tanár - bakkalaureátusok, magiszterek, doktorok - összesen 45 kurzust tartottak az egyetemen. Az ez évben bekövetkezett pápai elismerés jelentősen hozzájárult az oktatói kar stabilizálásához, mert egyházi ja- vadalmazású tanárokat biztosított az egyetemnek. A városban működő szerzetesrendek is biztosítottak néhány professzort a fiatal főiskola számára. Az ágostonosoknak például a bölcsészkar etikatanárát és a teológiai kar bibliatudományt oktató professzorát kellett kiállítaniuk. Luther is ennek köszönhetően került az egyetemre: először - 1508/09-ben - magiszterként etikát tanított, majd végleges áthelyezését (1511) és a doktori fokozat megszerzését (1512) követően 1513-tól rendfőnöke, Johan von Staupitz (1468 körül - 1524) utódja lett a Szentírás professzoraként. Melanchthon Fülöp 1518-ban került az egyetemre, mint görög és azután a héber nyelv tanára. Valójában Luther munka- és harcostársa lett, sőt „Németország tanítómestere” és az európai iskolarendszer kifejlesztője is. Elvileg a teológia vezette az egyetemi karok hierarchiáját. Wittenbergben 1516-ban három rendes professzor működött ezen a fakultáson. A karok közötti tényleges vezető szerep a jogi fakultásé volt. Itt találjuk a legtöbb - összesen 7-8 - professzort, de a felsőbb karok között a legtöbb változás is itt történik majd a következő évtizedekben. A kánonjog felől a római jog felé való fokozatos eltolódás már a reformáció kezdete előtt megfigyelhető, ebben Bölcs Frigyes szempontjainak érvényesülését figyelhetjük meg. A fejedelem elsőrendű célja a tartományi kormányzat számára nélkülözhetetlen felkészült hivatalnokok képzése, amit jól mutat mind a jogi kar kiemelt szerepe, mind pedig a római jog térnyerése. - ITTZÉS 2014, 23-25; SZABÓ 1984, 626-627. 72 RITOÓKNÉ SZALAY 1984, 222-223. 459
