Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 39. (Szekszárd, 2017)
Balázs Kovács Sándor: Az Alsó-Dunamellék reformációja
számlált. Ilyen állapotban voltak a török alól felszabadult területek, 1692-ben egy hivatalos kimutatás szerint Tolnának mindössze 160 lakosa volt. A török kiűzése után a megmaradt kálvinisták sorsa is megpecsételődött. 1687-ben Radonay Ignác lett a pécsi püspök, aki nagy buzgalommal látott hozzá egyházmegyéje helyreállításához és rekatolizálásához. Ennek eredménye az lett, hogy püspöksége területét, ahol sok ariánus akadt, teljesen megtisztította tőlük, s 2500 lelket vezetett vissza a katolikus egyházba. Még 1688-ban megtelepedtek Tolnán a ferencesek, hogy az ott élő kis számú katolikus hívő hitéletét gondozzák, és természetesen ők is hozzájárultak a térítéshez.* 44 A REFORMÁTUS IFJAK KÜLFÖLDI EGYETEMJÁRÁSA (PEREGRINÁCIÓ) Amióta a magyarság a kereszténység felvételével belépett a nyugat-európai kultúrközösségbe, állandó kapcsolatot tartott fenn a nyugati kultúra művelőivel és központjaival. Kezdetben ez természetesen csak az Árpádházi királyok által behívott német, olasz, majd francia misszionáló szerzetesek és az általuk nevelt lelkészek civilizációs tevékenységére korlátozódott, de már a 11-12. században megkezdődtek a magyar ifjak külföldi tanulmányútjai. Az első olyan nyugati egyetem, amelyen magyar papok képezték tovább magukat, a párizsi volt, s az ott szerzett tudományos műveltség érezhető hatással volt az udvari kancellária okiratainak stílusára, meg a kezdeti, természetesen latin nyelvű magyar történelmi művek, az úgynevezett gesták szellemére. Párizs szerepét később Bologna vette át a külföldön tanuló magyar ifjak nevelésében, s Magyarország itáliai kapcsolatai egyre erősebbek lettek az Anjouk, majd Zsigmond, de különösen Mátyás uralkodása idején. A részben közvetlenül, részben közvetve, olasz mintákon nevelkedett magyar reneszánsz művelői, a magyar humanisták főként Padova, Ferrara és Bologna egyetemein tanultak.45 A külföldi egyetemeken - így az olasz egyetemeken is - a magyar diákok évszázadokig főképpen teológiai tanulmányokat folytattak. Az olasz egyetemeken végzett diákokat megillette az „ubique docendi” joga, melynek értelmében bármely egyetemen előadást tarthattak. Az 1222-ben jogi iskolaként alapított padovai egyetem az egyik legjelentősebb univerzitás volt a koraújkori Európában. Padova Itália második, s egyben a világ ötödik legrégebbi máig fennmaradt egyeteme. A hagyomány (de ennek írásos nyoma is van) szerint 1222-ben alapították, amikor egy nagy csoport diák és tanár elhagyta a bolognai egyetemet nagyobb tanszabadságot keresve. Az elsőként tanított tárgyak a jog és a teológia voltak. 1399-ben az intézmény már két részből állt: az Universitas Iuristarum a polgári jog és a kánonjog, az Universitas Artistarum pedig a csillagászat dialektika, filozófia, orvostudomány és retorika tárgyakat oktatta. Az Universitas Theologorumot pedig V. Orbán pápa 1373-ban alapította. A padovai egyetem tanuló ifjúságának évszázados kiváltsága volt a tanárok megválasztása és az előadások szabad kiválasztása. A válaszható tanárok személye miatt gyakran pártokra szakadt az ifjúság, s tanáraik mellett vagy ellen utcai tüntetéseket is provokáltak. Fontos oktatási módszer volt a disputálás, a tanárokkal való beszélgetés lehetősége. Döntő volt a tanárok népszerűsége. Volt olyan tanár, akinek 3000 hallgatója is volt, jegyzeteit pedig drága pénzen vették, másolták a diákok. A doktori cím eléréséhez legalább négy éven át kellett tanulni. A doktori vizsgákat májusban tartották, és a doktoravatás - magas díj befizetése után - páduai Szent Antal napján volt. A padovai egyetem nyitottsága abban is megnyilvánult, hogy zsidók és protestánsok is szabadon látogathatták és szerezhettek doktorátust. A 15. századtól a 18. századig az egyetem kutatásairól volt híres, különösen az orvostudomány, érintkezett, ezeket az élményeit írta le terjedelmes Szejáhatnáme (Utazások könyve) című munkájában. A művet az 1680-as években Kairóban tíz kötetben adta ki. Útleírásának számunkra legfontosabb részét, az 1660 és 1666 közötti magyarországi utazás leírását a hatodik kötetben találjuk. Cselebi a török történetírás hagyományait követve, nem közölt pontos adatokat, és sokszor túloz. Mindezek ellenére mégis igen értékes forrás, melyet megfelelő forráskritikával kell értelmezni. - FODOR 2011, 26-29. 44 HOLUB 1911, 29-31. 45 FÜKŐ 1998, 22. 454
