Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 38. (Szekszárd, 2016)

Szabó Géza–Békefi Mónika–Király Edit–Csányi Viktor: Bonyha középkori település területén 2015-ben végzett megelőző régészeti feltárás. Előzetes beszámoló

déke került elő (10. tábla 4). Ezen kívül csak néhány kisebb, mázas fragmentum fordul elő a feltárt leletanyagban, ami mindenképpen azt jelzi számunkra, hogy a településen a 16. század második felében már jelentős megtelepedéssel nem számolhatunk. „Bosnyák” kerámia Az úgynevezett bosnyák kerámia elnevezés nem funkciót, hanem készítési technikai sajátosságokat takar. A 2015-ben Bonyhádon feltárt, kézi korongon készült, ebbe a csoportba sorolható edények között fazékként, korsóként, sütőharangként, „fazékkemenceként” (1. tábla 7) meghatározható tö­redékeket találunk. Sütőharanggal a szabadtéri, sütőtálban való sütés közben sülő tésztaféléket fedték le. Pelyvás soványítású sütőharang töredékek a BFQ051-52. számú, kéthelyiséges, földbe mélyített épületből (4. tábla 4), valamint a BFQ053. objektumból kerültek elő (6. tábla 4). Fazék formájú, nagyméretű, kavicsos soványítású edények csoportja (1. tábla 7; 6. tábla 3; 7. tábla 8; 8. tábla 2; 11. tábla 1; 15. tábla) Külön ki kell emelnünk egy, a funkcióját tekintve speciális edénytípust. A bonyhádi Tesco áruház építésekor egy rendhagyó jelenséget dokumentáltunk 2007-ben. Látszólag a bolygatatlan altalajban egy mélyen az altalajba ásott, talpára állított, nagyméretű főzőedényt bontottunk ki (BTQ005. ob­jektum). Körülötte objektum foltja nem látszódott, az edénynek pedig a BTQ005J1 jelenségszámot adtuk (15. tábla 6). Az edény szürkésbarna színű, kézi korongon készült, kaviccsal és homokkal erősen soványított anyagú, nagyméretű, kihajló, felhúzott, lekerekített, a külső oldalán függőleges állású, éles vonalban végződő peremű, rövid, tölcséres nyakú, közel függőleges, vastag falú, széles, lesimított aljú fazék volt.16 Az újabb, 2015-ös feltáráson számos, ugyanehhez a kerámiatípushoz köthető töredék került elő. A BFQ004., BFQ051-52., BFQ060., BFQ087., BFQ110J1., BFQ184. objektumok betöltéséből isme­rünk ilyeneket. Mindegyik töredékre jellemző az erős, kavicsos soványítás, a nagy peremátmérő és a szokatlanul vastag fal. Több ilyen díszített töredék is előfordul a leletanyagban. A BFQ004. objektumból származó egyik peremtöredék külső oldalán bekarcolt hullámvonal-díszítés látható (1. tábla 7). A BFQ051-52. épületből származó egyik peremtöredék külső oldalát ferde bevagdalá- sokkal díszítették (3. tábla 3). A BFQ060. objektumban egy egész sekélyen bekarcolt hullámvona­lakból álló vonalköteggel díszített példány is található (7. tábla 8). A BFQ087. jelenség anyagában elkülönített edényoldalak esetében hullámvonalkötegekből álló díszítést is megfigyeltünk (11. tábla 1). A BFQ110J1. jelenség esetében is találtunk nagyméretű, fazék formájú edényhez tartozó, hul­lámvonaldíszes oldaltöredéket. A magyarországi fazekak között szokatlan méretű és anyagú, a Tesco áruház építésekor előkerült edényhez (BTQ005. objektum) hasonló kerámiákkal a kaukázusi néprajzi anyagban és még a mai gyakorlatban is találkozhatunk. Azon a területen különösen szembeötlő, hogy szinte minden régióban eltérő formájú, méretű, nevű az általánosan használt lepénykenyér - és ennek megfelelően a sütésére használt kemence is. Talán az egyetlen közös vonásuk, hogy ezekben a kemencékben a felforrósított falra csapva sütik meg a kenyeret (30. tábla 2). A Kaukázus déli, Grúziához tartozó oldalán, Imereti tartományban a más területeken megszokottnál kisebb méretű, hordozható, na­gyobb fazékhoz hasonló alkalmatosságban készítik (tondür vagy tandür) ma is a kenyeret és az ot­tani utak mellett mindenfelé árult jellegzetes, édes kalácsukat (30. tábla 3-4). A hegyes vidéken még ma is láthatók a nomád állattartók sátrai, ahol ezeket a könnyen mozdítható kemencéket különösen megbecsülték. Kutaisziban a múzeumban őrzött példányon jól látható, hogy külső oldalát vesszőfo­nat vette körbe. Ez nem a külső, a hőszigetelést növelő sározás felerősítésére szolgált, hanem a sütő 16 CSÁNYI - SZABÓ 2012, 206. 3. tábla 2. 95

Next

/
Thumbnails
Contents