Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 38. (Szekszárd, 2016)
K. Németh András: Fák és erdők a középkori Tolna megyében
(1480) nevet adó fa bizonyára jól ismert, magányos példányok lehettek, ha név szerint is megnevezték őket, de a ,fa’ kifejezéssel akár kisebb erdőre is utalhattak. A fákat leggyakrabban csak fajtájukkal nevezték meg, igaz, egyszer, Varasdon 1193-ban az is megesett, hogy csupán annyit jegyeztek fel, hogy két „fa” a határjel. A fákat többnyire latinul nevezték meg, ritkábban csak magyarul, néha pedig a latin kifejezést magyarul is megadták (pl. arborem ilicis tulfa dictam: Dombó 1358; arbore Winy vulgo Zylfa dicta: Görbő 1431). Sokszor nem egyetlen fa volt a határjel, hanem több, szám szerint megnevezett fából álló csoport, így pl. Faddon 1470-ben előbb egy, majd három, aztán négy, végül pedig újabb két, magányos fűzfát említenek. Olykor a fák hozzávetőleges méretét is feljegyezték. Határjelnek természetesen alkalmasabbak voltak az öreg, nagy fák. Nagy körtefát említenek Agárdon 1411-ben, nagy tölgyfát pedig Bikái és Szalatna határleírásában 1325-ben, de pl. Hülyén 1327-ben kicsiny vadkörtefát {par- vula arbor piri silvestris), majd kis és vékony hársfát {parva et gracilis arbor tilie) örökítettek meg. A nagyobb fák még elpusztult állapotukban is alkalmasak voltak határjelnek, méretük folytán. Öreg körtefa tönkje szerepel Dadán 1395-ben, vadkörtefa tuskója (troncus piri silvestris) Partma- docsán 1458-ban, nagy tölgytuskó Meszesen 1360-ban, leégett tölgyfa törzse Tápén 1410-ben, diófa törzse (stipes), illetve tuskója (truncus) pedig Jánosiban 1329-ben. Dadán 1395-ban öreg fák, majd egy körtefa gyökerei is határt jeleztek. A könnyebb azonosíthatóság érdekében a fákat olykor különböző jelekkel is ellátták. Ezek között leggyakoribb volt a kereszt, amelyet a fa törzsébe metszettek: ilyenről hallunk Mázán *1190-ben egy földhányással körülvett tölgyfán (arbor illicis cruce signata méta terrea circumfusa), Meszesen 1360- ban egy nagy tölgytuskón (magnum tignum querci cruce signatam) és Faddon 1469-ben, ahol két kereszttel jelöltek meg egy fűzfát (arborem salicis duabus crucibus eandem pro méta consignando). A FAHASZNÁLAT RÉGÉSZETI EMLÉKEI A középkorból épületfamaradványok épületekben (templomok, várak) és földben lévő faszerkezetekben (kutak, töltésutak), fatárgyak pedig gyűjteményekben (pl. bútorok) vagy az épségben maradásuknak kedvező, nedves környezetet biztosító kutakban maradhattak fenn. Jelenlegi ismereteink szerint a fenti emlékek közül mindössze néhány kutat és töltésutat, valamint egy kút betöltéséből feltárt fatárgyat említhetünk meg. A Tolna megyében feltárt kutakat nemrég gyűjtöttem össze,226 ezért itt most csak röviden említem közülük azokat, amelyeket valamilyen faszerkezettel béleltek. Medinán Csalogovits József tárt fel 1934-ben egy 15. század végi vagy 16. század eleji kutat, amelyet 20 cm vastag, hasított tölgyfakarókkal béleltek.227 2008-ban Dunaföldvár-M6 TO-21. lelőhelyen Szenthe Gergely egy 13. században elpusztult településen öt vagy hat kör alakú kutat tárt fel, amelyek közül egyet deszkákkal béleltek, a többiben fonott bélés volt.228 A török korból Paks-Erzsébet Szállónál került elő egy az alján csapolt deszkákkal bélelt kút. Mocsaras helyeken, folyók mentén épített hidakat vagy töltésutakat Tolna megyéből több helyről is ismerünk. Bár abszolút keltezésük általában nem történt meg, feltételezhető, hogy többnyire török kori létesítményekről van szó, amelyeknek persze késő középkori előzménye is lehetett. 2003- ban Törökkoppányban Magyar Kálmán egymás mellé lefektetett tölgyfa oszlopokat dokumentált gázvezeték-fektetés során, de a helyiek emlékezete szerint a falutól délnyugatra, a Koppány folyó árterében az 1980-as években, meliorizációs munkák során is dorongút maradványait figyelték 226 K. NÉMETH 2015c, 22-24. 227 CSALOGOVITS 1941,174-175; VÍZI 2009, 308. 2. melléklet. 228 SZENTHE 2009. 63
