Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 38. (Szekszárd, 2016)
Fuksz Márta: A Tolna vármegyei hegyközségi artikulusok és a Szekszárdi Közalapítványi Uradalom hegybéli rendtartása 1839-ből
ta, rágalmazta vagy hamisan vádolta őket, 2 forinttal vagy 12 pálcaütéssel büntették meg. Ehhez hasonló kitételt a janyapusztai szabályzat nem tartalmazott. A vitás ügyek intézésére kivonuló bíró 45, az esküdtek 36 krajcárt kaptak fizetésükön kívül. A hegymestereknek 4 forint káreseményig 7, a fölött 20 krajcárt fizetett a vétkes. A pénzt a „pör vesztese” fizette ki. 30 évvel később a janyai rendeletekben a bíró ítélkezési díját 1 forintban állapították meg, addig az esküdtek kevesebbet, 30, míg a hegymesterek egységesen alkalmanként 24 krajcárt kaptak. A tisztségviselők a szabálysértések feltárásában szintén érdekeltek voltak, ugyanis jövedelmükben jelentős összeget tett ki a büntetésekből befolyt pénz. Az utolsó hegyközség alkalmával a hegyládában lévő pénz 1/3-át a hegybíró és esküdtjei, míg 2/3-át a hegymesterek osztották fel maguk között. A hegybíróság a bátaszéki uradalomban is elsőfokú joghatóságként működött, de ha a károkozáson túl a kiszabott büntetés összege meghaladta volna a 4 forintot, akkor az úriszék tárgyalta az ügyet. Ez az értékhatár feltűnően alacsony volt, ami a bátaszéki uradalom erősebb befolyására és ennek fenntartására utalt. A hegygyűlések két kötelező időpontját szintén rögzítették az artikulusok. Szent György-nap- ján tartották az első, majd Mindszent-napján a második összejövetelüket. A szekszárdi szokástól eltérően a bátaszéki uradalom ősszel választott tisztségviselőket. A hegyközség szövegét a választás után „minden esztendőben kétszer, úgy mint: Mind Szent Napkor az Uj Bírák által és Szt. György napkor a község házánál, másodszor az Nótárius által felolvastassanak" Az éves gyűlések mellett a komoly ügyeket és a hegyközséget érintő kérdéseket szintén az egész közösség jelenlétében tárgyalták meg. Ha a felszólítás után valaki nem jelent meg a gyűlésen, 30 krajcárra büntették. Az eltérő büntetési tételek, melyek a vagyon és származás tekintetében különbséget tettek a társadalmi rétegek között, itt is megjelentek. A bátaszéki uradalom szövege konkrétabban utalt az eltérés okára: „12pálczával megbüntessék, külömb sorsú pedig2ftal”, illetve „2fial marasztaltasson vagy a sorsához képest 12 Pálczával meg büntessen” A janyai szöveg esetében „vagy...vagy" szöveg- környezetben jelenítették meg a büntetések közötti választási lehetőséget. Hogy ki dönthetett a választás felől, a hegybíró, azaz az uradalom, vagy maga a büntetett, erről nem szólnak a cikkelyek. A tisztségviselők feladatkörének leírása - a szövegezés megfogalmazásán kívül - szinte ugyanaz. A legtöbb cikkely itt is a szőlőhegyi utak, gyepűk, kapuk, árkok rendben tartásával foglalkozik, mint a vagyonvédelem egyik legfőbb kérdésével. A károk észlelése után egy hét haladékot kapott az érte felelős szőlőtulajdonos, ez után 20, majd a következő hét eltelte után 40 krajcárra büntették. A káresemények közül külön cikkely foglalkozott a tűzesettel. A leégett gyepűt és szőlőt a kár kifizetésén túl 2 forint pénzbírsággal vagy 24 pálcaütéssel büntették. Az egyik legmagasabb büntetést a tanyák, „kunyhók pusztítása”, feltörése, leégetése esetén rótta ki a hegybíróság. Az épület kárának kifizetésén túl a maximális 4 forinttal, vagy 24 pálcával büntették a vétkest. Szintén jelentős a különbség az állatkárok részletezésekor. Több cikkelyen keresztül apró részletekig kiterjedően foglalkozott a marhák, sertések okozta károkkal, különbséget tévén a tavaszi-nyá- ri-őszi termő és a téli vegetáló évszakok között, eltérő kártételeket megállapítva szőlőtőkénként. Összességében a bátaszéki rendtartás cikkelyei részletesebben kifejtették a szabályozni kívánt témákat, de a büntetési összegekben vagy a pálcabüntetések számában nagy eltérések nem voltak. Figyelemre méltó, hogy különbséget állapított meg a fiatalok testi fenyítését illetően. A gyümölcsöt vagy szőlőt lopó gyermeket attól függően, hogy fiú vagy leány, virgáccsal vagy korbáccsal büntették. Szintén figyelmet érdemel a külön cikkelyben tárgyalt bordézsma védelme. A Szekszárdi Borvidékhez hasonlóan a szőlő szedése csak a földesúri engedély kiadása után volt lehetséges. Az ellene vétőknek teljes „csömögéjét” elvették, de az uradalom 1/3 részét a hegybírónak adta vissza. Abban az esetben, ha idegen bejelentő hívta fel az uradalom figyelmét a lopásra, „harmad része anélkül, 483
