Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 38. (Szekszárd, 2016)
Fuksz Márta: A Tolna vármegyei hegyközségi artikulusok és a Szekszárdi Közalapítványi Uradalom hegybéli rendtartása 1839-ből
későn érkező napszámosok bérét időarányosan fizették ki, az általuk okozott károkat pedig velük téríttették meg (1. r. 11. c. és 2. r. 14. c.) Tilos volt egymás munkásainak átcsábítása. Ezt megakadályozandó, a munkáért adható béreket az uradalom határozta meg, és attól eltérni nem lehetett. Tiltották a több itallal (borral) vagy több élelemmel való többletfizetési formákat is (2. r. 11. c.). Ennek érdekében nemcsak büntetést helyeztek kilátásba (12 forint vagy 12 pálca ütés), hanem megszabták az étkezések számát és hosszát is. (2. r.15. c.) A vétkes cselédeket 12 pálcaütéssel büntették. A fizetett bérmunkások sorába tartoztak a vincellérek. A szekszárdi szőlőhegyeken nemcsak paraszti, de a gazdagabb polgári, tisztviselői, nemesi szőlőbirtoklás is általános volt. A társadalom módosabb rétegének tagjai nem maguk művelték szőlejüket, hanem bérmunkásokat fogadtak. Ha valakinek nagyobb szőlőterülete volt és/vagy minőségi bortermelésre törekedett, a munkák elvégzésére szakképzett munkaerőt, vincellért alkalmazott. Előfordulhatott az is, hogy több, kisebb szőlőbirtokos fogadott fel egy szakembert. A vincellér dolgozhatott egymaga, de ő is alkalmazhatott napszámost a szőlőtulajdonossal kötött megegyezés szerint. Ezután ő tartozott felelősséggel gazdája szőlőjéért és a napszámosokért, tehát az okozott károkért neki kellett vállalnia a felelősséget (2. r. 12-13. c.). A szőlőhegyekre vonatkozó levéltári forrásokból kiderül, hogy tiltották a vincelléreknek a szőlőhegyen való lakhatását, pedig általános gyakorlat volt országosan.65 Előfordult, hogy a vincellér egész családjával és vagyonával kint élt a hegyen. A tiltásra többször kitértek a szekszárdi uradalmi rendeletek, tehát visszatérő problémáról volt szó. Indoklásuk szerint állattartásukkal gyakran okoztak károkat más szőlősgazdáknak. Még egy ideiglenes munkakört érintettek a rendeletek: a szőlőpásztorokat. A nyár végén megjelenő és átvonuló madarak óriási károkat okoztak az érő szőlőben szüret előtt. Az uradalom által „megrendeltt időben szőllejében” mindenki „pásztort rendelni köteles lészen” (2. r. 17. c.). Meghatározott szőlőterület után kellett egy pásztort fogadni,66 így előfordult, hogy több gazda állt össze félfogadására. Általában a szőlő érésekor augusztus elején alkalmazták őket, és a szüret megkezdéséig tartózkodtak kint a hegyen körülbelül két hónapot. Járandóságukat a szerződés szerint pénzben és/ vagy terményben kapták meg. A Szekszárdi-dombvidéken a sárközi falvak körében szokás volt a családban élő fiatal fiúk és lányok kiköltözése a szőlőhegyre a szőlő érésekor. A szabadabb élet és az ismerkedési lehetőségek mellett a családok így megspórolták a pásztornak kifizetett járandóságot. Külön cikkely emlékezik meg róla, hogy a szőlőhegyen való lakás „általlyában tilalmaztatik” és a „hegyen akármi némi lakhelyet építteni nem szabad”. (1. r. 8. c.) Különösen érdekes ez annak fényében, hogy a szekszárdi szőlőhegyen - kiterjedtsége és a településektől való nagy távolsága miatt - gyakran kint aludtak a gazdák, illetve a 19. század második felétől a kiköltözések eredményeként szinte egy második gazdasági központot rendeztek be maguknak fent a szőlőhegyen. A 19. század első feléből származó a hegybíró által felvett hagyatéki leltárakból látszik, hogy sok esetben a szőlőhegyi tanya berendezése nemcsak szőlőtermelő és feldolgozó helységből és eszközökből állt, hanem szobából, konyhából, illetve olyan háztartási eszközökből, melyek a hosszabb-rövidebb ideig tartó ott tartózkodásra engednek következtetni.67 Az 1859-es kataszteri térképeken jól látszik az egyes birtokokhoz tartozó szőlőfeldolgozó és bortároló építmények, a tanyák nagy száma. A problémára később visszatért a rendtartás. Károsnak nevezte a kint lakást és a vele együtt járó baromfi-, sertés-, kecske- és marhatartást, illetve tilos volt a szőlő érése alatt a méhek, méhkaptárak kint tartása. Az ebből fakadó károkat a tulajdonosnak természetesen meg kellett térítenie (2. r. 20- 22. c. és 2. r. 24. c.). Szintén tilos volt a kutyák kint tartása, vagy a szőlőhegyen történő hajtóvadászat, mivel a keresztül hajtott falka nagy károkat okozott a szőlőben (1. r. 8. c. és 2. r. 23. c.). 65 MNL BaML XI. 605. o. 1803. 66 Sajnos a forrás nem említi a területnagyságot. 67 Szilágyi 1990, 192. Jelen tanulmány keretei között a szőlőhegyi tanyák építésével, gazdasági jelentőségével, berendezésével nem foglalkozom. 480
