Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 38. (Szekszárd, 2016)
Csapai János: Ónedények a sárközi református gyülekezetekben
szánsz hatású flechelt, poncolt kanna. A többi edény csak szokványos különféle keresztmetszetű vésett és domború övékből képzett díszítést visel, esetleg öntött kerubos lábak és különféle fedélgomb-, billentő- és fülvégződés kialakítások teszik előkelővé őket. Állapotukat tekintve a legtöbb edény ép állapotban található, néhányon felfedezhetők a többévszázados használatból adódó horpadások, sérülések, hiányok. Kivételt képeznek a decsi edények, melyek többsége erősebb-gyengébb ónpestis fertőzést mutat. Sok gyülekezetben fellelhetők úrvacsorái célokra készült díszes cserépkorsók, ónfedeles kancsók is. Érdekes, hogy a vizsgált gyülekezetek közül csak két helyen, Őcsényben és Alsónyéken tettek említést egy-egy korsóról az 1816-os vizitációsnaplóban. Alsónyéken még 1889-ben volt egy „zöld tarka cserépkorsó”.47 A fazekas termékek liturgikus felhasználása ezek szerint nem volt jelentős a vizsgált térségben. A vizsgált települések közül Decs és Alsónyék kivételével három gyülekezetben használják még ma is az edényeket. Őcsényben a kisebbik kanna és a 3 kenyérosztótál, Sárpilisen a felirat nélküli kanna, Bátán a hullámos szélű tányér van használatban. Alsónyéken napjainkban hagytak fel a kisebbik kanna használatával a gyülekezet létszámának csökkenése miatt. Tehát a legtöbb helyen még élő anyag, részese a közösség életének. Kapcsolódási pontok múlt és jelen között, a ma élők és a hajdani felmenők között, hiszen a sárközi reformátusok döntő többsége ma is azok leszármazottja, akik ezeket az edényeket készíttették. A fentiekből kitűnik, hogy a sárközi egyházközségeknél is jelentős ónedény állomány található. Értéküket emeli, hogy évszázadok óta a készíttető közösség birtokában, használatában vannak. A továbbiakban célszerű lenne a Tolnai egyházmegye többi gyülekezetében lévő edények vizsgálata is. (13. kép) 13. kép. A megterített Úrasztala az ónedényekkel Őcsényben 47 CANONICA VISITATIO 1889, VII. 31. 363
