Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 38. (Szekszárd, 2016)

Csapai János: Ónedények a sárközi református gyülekezetekben

ban is két bekarcolt vonal található a paláston, egyik keskenyebb, a másik vastagabb, hangsúlyosabb keresztmetszetű. Az ugyancsak karcolt díszítésű fedélen négy korongból álló fogantyú található. Kérdőjel alakú füle alul angyalfejben, felül leveles gyöngysoros billentőben végződik. A kiöntőcsőr fedele hegyes, visszahajló orrban végződik. A kiöntő csőr alatt vésett felirat: „Isten dicsőségére ez kánnát a Decsi R. Sz. Eccla számára Vízaknai János azon Sz. Ecclák négy esztendők forgása alatt érdemes oskola Mestere lévén, Mesterségében csináltatta Ano Domi 1727, Die 1. Novembris,, Fede­lében köralakú elmosódott, kivehetetlen pecsét. Alja lyukas volt, amit beforrasztottak. Utólagosan bekarcolva: „19001J, L I Decs". Lehetséges, hogy az utólagos javítás évszáma. Magassága 32 cm, talpátmérője 15,5 cm, szájátmérője 13,5 cm. 2. Három gömbölyű lábon álló, enyhe talpperemű, felfelé minimálisan szűkülő, kiöntőcsőr nél­küli hengeres palástú edény. Talppereme és szájpereme fölött keskeny poncolt öv, a felső perem alatt 5 cm-re kettő azonos keresztmetszetű vésett öv díszíti még. Ónpestistől, vagy esetleg tűzvész által eldeformálódott domború fedelén 5 korongból álló fedélgomb. Füle alul angyalfejben, fölül le­veles, gyöngysoros billentőben végződik. Fenekén „1732” -es évszám. A fülén mesterjegy. Készítője ugyanaz az az ,A FM” monogramú mester, mint az őcsényi tányéroké. Magassága 31 cm, talpátmérő 15,5 cm, szájátmérő 14,5 cm. 3. Enyhe talpperemes, eredetileg három kerubos, angyalfejes lábon állt. Kettő hiányzik belőlük. Az enyhe talpperemet három karcolt vonal díszíti. A palástja felfelé szűkülő, ami felül peremes, ezt két karcolt vonal teszi hangsúlyossá. A kanna palástja alulról és felülről is nagyjából azonos távol­ságra két-két karcolt vonallal díszített. A kanna fedele dísztelen, fedélgomb nélküli, a kiöntőcsőr teteje hegyesen végződő, felfelé hajló. A füle alul gyöngysoros díszítésben, felül gömb alakú billen­tőben végződik, melyet körkörös vonalak díszítenek. A feneke körkörös karcolt díszítésű, utólagos bekarcolással: „ Magyar István harangozó 1948” A kanna palástján az adományozást megörökítő felirat, melyet kevésbé gyakorlott kéz vésett, mint az előző kannán olvashatót. „Isten dicsőségére ezt Kannát a Decsi R Sz Ekklesia számára a Decsi Alsó Malmos Gazdák csináltatták Anno Domini Diezo mai 1. 1764 B„ A fedél belső felén kissé elmosódott mesterjegy, kör alakú, vonallal és gyöngy­sorral szegélyezett „L W” monogram és két ovális címerpajzs található benne. A baloldali címerben egy hármas kereszt látható, a jobb oldaliban egy kanna. Lehetséges, hogy győri mester munkája, Weiner Mihályné ónjegygyűjteményében sorol fel hasonló jegyeket győriként. Magassága 34 cm, talpátmérő 16 cm, szájátmérő 13,5 cm. 4. Nagy kanna. Három szárnyas kerub lábon álló, erőteljesen kihajló talpperemű, palástja felfelé szűkül, szájpereme enyhén kihajlik. Alsó pereme felett és a szájpereme alatt poncolt díszítő öv. A palást alsó és felső harmadában is erőteljes karcolt vonalak és poncolt övék díszítik. A fedele kúp szerűen szűkülő, fedél gomb nélküli, a kiöntő csőr fedele szívalakú, felfelé hajló, hegyes végződésű. Egyszerű füle van, mely alul is és felül is egyenes, dísztelen végződésű, billentője sincs. Fedele re­pedt, a kanna belső fele erős ónpestis fertőzést mutat, porlik, mállik. Az edény fenekén és a fedelén is mesterjegy van. A fenekén lévő szétmállott. Kör alakú pecsét, felső részét díszes korona, alatta kilenc szirmú rózsa, benne Fein Zinn felirat. Johann Werwizgi27 munkája. 1774-ben adományozta Halász Mihály28 győri kereskedő az egyházközségnek.29 Magassága 43 cm, talpátmérő 21 cm, szájátmérő 17 cm. (6. kép) 27 Wiener Piroksa sorolja fel az említett mestertől a pápai reformátusok 1783-ban készült tányérját, és a kapolyi gyülekezet 1773-ban készült kannáját, melyet a tengődi Keserű Ferenc, Bécsbe való utazása közben rendelt a mesternél, átutazóban lévén Győr városán. Két tányérját egy 1787 évszámú kannáját és egy 1788-ból való tálját őrzi a soproni Liszt Ferenc Múzeum. A tárkányi reformátusok tányérja a győri Xantus János múzeumban van. A budapesti zsidó gyűjteményben egy 1740-es általa készített tál van. WEINER 1963, 133. - Ismertek még a körmendi egyházközség ónkannái és keresztelő kancsója, melyeket ugyancsak ő készített. MÁTRAI 2009, 29. 28 Győri halkereskedő, Decsre járt halat vásárolni, fia Ferenc a 19. század elején néhány évig a decsi holt Dunát és néhány vele össze­függő halastavat bérelt. SZILÁGYI 1984. 336-351. 29 CANONICA VISITATIO 1889, VII. 242. 356

Next

/
Thumbnails
Contents