Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 38. (Szekszárd, 2016)

Gaál Attila: A szekszárdi szarkofág topográfiájához

nek, egyben a korai római település központi részének is, amely csak később, az Őcsény melletti Szigeth-pusztán lévő erődítményhez kiépített töltésűt (Ördögvettetése) elkészülte után tevődött át északabbra, a mai Béla tér és Felsőváros területére.14 A Csatári-völgyön nyugat felé haladva a Bakta-torok fölött kiszélesedő Istipán gödör15 területéről több lelet is ismert, sőt a fővölgy bal oldaláról is kerültek elő falmaradványok, kerámia- és pénzle­letek. Szintén sok leletet gyűjtött Wosinsky a Csatári-völgyhöz északról csatlakozó Iván-, Gyűszű-, Porkoláb-, Csötönyi- és Baranya-völgyek betorkoló szakaszairól is. Ezeket próbáltuk rendszerezni, ahol lehet, megadva az azonosított helyrajzi számokat is:16- Hauszknecht József szőlőjében a bal-csatári hegyen17 római téglákból rakott alapfalak, Valens érem, egy hornyolt fülű, 10 cm magas kis edény és egy sárgásbarna mázas edény került elő.18 (Térképen: 1.)- Csatárról begyűjtött, de közelebbi helymegjelölés nélküli Antonius Pius, Carus, Maximinus, I. Constantinus, Constantius, Valentinianus és Valens érméket említ Wosinsky.19- Csatár, Iván-völgy. Csatár lelőhelyű sírleletről szóló, de közelebbi támponttal nem szolgáló híradást ismerünk egy 1884-es adatjegyzékből.20 21 E szerint 1818-ban Csatáron, Péter Bence Ferenc szőlejében lévő présházban, amikor a prés alapgerendáját mélyebbre ásták, „találtatott egy korona tiszta színaranyból, mely két újjnyí széles és drága kövekkel kirakva volt. Ugyan akkor s ugyan ott találtatott egy sceptrum is, mely tiszta szín aranyból volt. Ezen királyi ékességeket a találó Bajára vitte és ott 800 váltó forintokért eladta. ...a helybeli urodalom a találók ellen pert indított, részére a vételár megitéltetvén és a találókon megvétetvén” A leírást összevetve a Pesty-féle adatgyűjtésre csaknem két évtizeddel korábban adott szekszárdi válasszal érzékelhető, hogy az idő múlásával hogyan koptak meg az információk. Kiss Károly főjegyző 1865-ben ugyanerről az esetről még a következőket jegyezte fel: „Csatáron a Szőllő hegy tövében je­lesen az Iván völgyben néhai Péter Bencze Ferencnek most hason nevű fia által birtokolt présházában 1818d évben, midőn tulajdonosa a’présnek helyét alább szállítaná, talált egy csontvázat, ’s annakfején egy koronát színaranybol, melyben sárga, zöld, piros és fehér kövek voltak. A’ koronán csat volt, mellyel azt össze és ki kapcsolni lehetett. - A találáskor jelen volt a még ma is életben lévő Farkas Andrásnő született Simon Katalin jelenleg 61 éves. - Ez azt adja elő, hogy ezen koronát saját szemeivel látta, sőt azt nékie a találó néhai Péter Bencze Ferenczfejére is tette. - Ezen koronát Baján 600 váltó fkért adták el, mit az urodalom később megtudván, árát szinte vissza fizettette az eladó által. - A’ csontváz mellett egy arany pálca is volt és egy fülfüggő, mindezek a koronával együtt jutottak Zsidó Kézre a 600 váltó forintokért. - midőn a találmány az urodalomnak tudomására jutott ásatást intézett a kéréses helyen, de nem talált egyebet rozsdás kard és egy palacknál. - A csontváz márvány kövek közt volt. ”11 E koráb­bi leírás pontosabb képet ad magáról a koronáról, annak szerkezetéről és díszítményéről, de ami ennél fontosabb, megemlíti az utánásás során előkerült kard- és edénymellékletet is. Bóna István a Pesty-féle összeírás fenti ismertetőjét a hun diadémás női temetkezés legkorábbi jó leírásaként említi.22 Magát a sírt a megszállt Valeria tartomány erődjeiben, erődített városaiban „tanyázó”, a római erősségekhez közeli dombok térségében temetkező hun előkelőkhöz köti, csak­14 WOSINSKY 1986,792-793. 15 Különböző névalakokban fordul elő. Mehrwerth szerint: „Istefán gödre, mely nevét a 18-ik század elején ide bevándorlóit német embertől vette. ” MEHRWERTH 1884,10. 16 Ahol ez nincs külön feltüntetve, ott próbálkozásunk sikertelen volt. 17 Szekszárdon a völgyek „jobb” és „bal” oldalának megjelölése nem az esetleges vízfolyás, hanem a völgyön befelé haladó kéziránya szerinti. A Bal-csatári völgy így a völgy déli oldalát jelenti. 18 „Találtak e helyen különféle régiségeket, melyekből három római edény s Valens császárnak egy pénze került gyűjteményembe.” WO­SINSKY 1986, 793. Három edényt említ, de csak kettőnek a leírását közli. - Az 1860-as kataszteri térkép szerint a környéken akkor csak az Istipán gödrével átellenben lévő, 6003-6004. helyrajzi számú, út menti szőlőterület volt a Hauszknecht család tulajdonában. Valószínűsíthető, hogy a lelőhely ezen a területen volt. 19 Uo. 20 MEHWERTH 1884,13.18. sz. 21 GAÁL - KŐHEGYI 1977, 309. 22 BÓNA 1993, 204. 10

Next

/
Thumbnails
Contents