Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 37. (Szekszárd, 2015)

Balázs Kovács Sándor: A régi Sárköz

és a sárpilisi bekötőút között húzódik, de az 56-os út nyugati oldalára is kiterjed. Az út szélesítése kapcsán 2008-ban Egry Ildikó és Szabó Géza középkori objektumokat tárt fel.182 Kesztölcön volt egy johannita rendház is. A Szent György tiszteletére szentelt kesztölci templo­mot kápolnáival és egyéb tartozékaival együtt elsőként 1216-ban említik, amikor a pápa megerősí­tette a johanniták birtokaként. Következő említése 1226-ból való. 1240-ben a Sebestyén nemzetség által alapított egyházat említik a Sceretche (Sárvize?) és a Keztelche folyók találkozásánál. Reiszig Ede ennek alapján feltételezte, hogy a Sebestyén nemzetség alapította, szerinte a tatárjárás alatt pusztult el.183 Már első összefüggő nyelvemlékünk, az I. András alapította tihanyi bencés monostor alapító- levele is említi 1055-ben, mégpedig kétszer is, amikor az apátság birtokhatárát Kesztölcre és Fe­hérvárra menő hadiútnál szabja meg.184 Néhány év múlva királyi vendéget fogadott a település. A Szekszárdra igyekvő Salamon Kesztölcnél vert tábort 1074 januárjában, majd innen ment a szek­szárdi monostorba imádkozni.185 1240-ben a titeli prépostság (társas káptalan) és a széki apátság közös birtoka. A cikádori apátságnak Kesztölc szomszédságában húzódtak a földjei. Idővel azonban a Sebestyén nemzetség tagjai és mások tették rá kezüket a jószágra. Ebből természetesen perpatvar lett. A cikádori apátság és a titeli káptalan Miklós országbíró elé vitték az ügyet. Pristaldus minő­ségben Szilveszter, IV. Béla király papja szerepelt. Békéltetők közbelépése a kiegyezés felé terelte a dolgot. A felek a pécsi káptalan előtt léptek egyezségre 1240 október havában, Haymo őrszerzetes (gazda, custos) a cikádori apátság, Micho Balázs és András jobbágyok a titeli káptalan részéről, Miklós fia Miklós, Lőrinc fia Bernát saját és a Sebestyén nemzetség nevében, melyet rajtuk kívül a Sebestyén-kolostor szerzetese, Doma is képviselt, jelentek meg. Megállapodásuk lényege: a Se- bestyén-nemzetség és támogatói azon 60 hold szántóföldet és 16 hold erdőt, mely már a cikádori apátság és a titeli káptalan kezén voltak, továbbra is nekik átengedték örök tulajdonul; azon földte­rületek azonban, melyek a Szeretche vize mellett, a Kesztölcze beömlésénél voltak, s ahol éppen a Sebestyén nemzetség egyháza emelkedett, továbbra is ezen nemzetség birtokát képezték.186 1282- ben a titeli prépostságé a Nyulak-szigeteki apácákkal együtt, jelentőségét bizonyítja, hogy vámsze­dő helyként említették.187 Feltűnt a pápai tizedlajstromban is. A kesztölczi plébános, Mátyás 1408-ban a pápától gyóntató­választási engedélyt kapott.188 Egy 1437-es pápai iratból az is kiderül, hogy a kesztölci Szent György plébániatemplom mellett Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelt kápolna is állt, amely ekkor pápai búcsúban részesült.189 1451-ben a kesztölci plébános az esztergomi vikárius káptalanjaként annak parancsára járt el egy peres ügyben. Mivel a 13. század első felében említett johannita rend­ház templomának védőszentje is Szent György volt, feltehető, hogy az először több mint száz évvel később említett plébániatemplom a johannita templom átvételével létesült. Kesztölc még a 14. században is a cikádori apátság birtoka volt. Kesztölcön az apátsági birtoktest része volt Előmál hegye. Ez szőlőkkel volt betelepítve, melyekhez az apátságot különféle jogi szálak fűzték. Éppen ezért, ha bármelyik szőlőterület birtokviszonyaiban változás történt, a cikádori apát­ságnak is tudomással kellett róla bírni. Ez magyarázza meg, miért jelent meg a cikádori konvent előtt egyrészről Korláth Bálint, fia Pál és leánya Margit, másrészről nemes Niczky Benedek, midőn az előmáli szőlőre nézve ilyen adásvételi szerződést kötnek: Niczky Benedek az Előmál hegyen levő szőlőt, melynek délről Varga Pál, északról Pap Kelemen a szomszédja, 26 aranyforintért megvette a 182 K. NÉMETH 2011, 173. 183 K. NÉMETH 2011, 173. 184 ÉRSZEGI 1978, 23-26. 185 SÜMEGI 1997, 119. 186 BÉKEF1 1894, 88. 187 CSÁNKI 1897, 435. 188 MIKLÓS 1998,136., MIKLÓS 2007, 352. 189 LUKCSICS 1938, 443. 241

Next

/
Thumbnails
Contents