Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 37. (Szekszárd, 2015)
Balázs Kovács Sándor: A régi Sárköz
és elpusztulását egyaránt annak köszönhette, hogy e fontos kereskedelmi és hadiútba épült, mint ahogy Sárköz a megmaradását annak, hogy attól messzebb, az ártéri rengetegbe húzódott.16 A Sárközben és környékén a török hódoltság előtt szinte látótávolságban helyezkedtek el a falvak. A legtöbb település a vízmentes peremvidéken és a nagyobb göröndökre települt: Fejérvíz, Csatár, Ebes, Almás, Ete, Nyírzó, Lak, Ság, Kürtös, Lajvér, Lángfő, Aszivágy, Kesztölc, Újfalu, Kövesd, Farkasd, Iccse, illetve Őcsény, Decs, Pilis, Nyék és Malonta. Eléggé korán benépesültek a dunai ártér kisebb göröndjei is: Kis-Őcsény, Kis-Decs, Pörböly, Bogra, Ózsák, Asszonyfalva (a későbbi Szomfova), Gyürke és Nyámád. E falvak átlagos lélekszáma nem volt nagy: 1486-ban hét faluban 265 családfőt jegyeztek fel, ezek szerint a családtagokkal együtt 200 főnyi lehetett egy-egy falu népe. A Sárközben és környékén tehát az említett 30 településen körülbelül. 5-6 ezer ember élhetett.17 Ete már korábban is népes település volt, hisz a 14. század elején a Szent Lélek tiszteletére avatott, aránylag nagy jövedelmű parochiális egyházáról olvasunk a pápai tizedjegyzékben. Ugyanekkor Étén kívül csupán Ebes, Öcsény, Kesztölc és Aszivágy voltak a Sárközben templomos helyek, Decsen csak fakápolna állt még a 15. század elején is, s a váci káptalan 1402-ben kért engedélyt a pápától, hogy helyette kőtemplomot építhessen, és kegyúri plébániát alapíthasson. Minthogy kérvényében megemlíti, hogy ezen a vidéken a templomok kőből épültek, kőtemploma volt Étének is. Tolna megye délkeleti részén, a Sárközben a középkor kései századaiban az egyházi birtoktípus vált uralkodóvá. A kisrégió északi települései a szekszárdi apátsághoz tartoztak, ez a testület egyébként a Duna túlpartján, Fajszon és környékén is komoly birtokállománnyal rendelkezett.18A szekszárdi uradalomtól délre fekvő Ebesnek több egyházi birtokosa is volt. Két jelentős mezőváros, Ete és Kesztölc a környező, falvakkal (például Pilissel) együtt a titeli káptalanhoz, az ettől délre eső Bátaszék és környéke (így Lángfő, Nyék, Pörböly és Farkasd) a cikádori ciszterci monostorhoz tartozott.19 A Dunához közelebb eső Decs a késő középkorban a váci székeskáptalan tulajdona volt, és a környékbeli földesurak között találjuk meg a székesfehérvári és az óbudai káptalanokat is. A bátai apátság Bátán, Apátiban és környékén, ezen kívül leginkább a Duna túlpartján, a Bodrog megyei Szeremlén, Bényén és a környező településeken volt birtokos, 1447-ben pedig szintén a Duna keleti partján megkapta Bál és Kakucs falvakat is.20 Délről a Sárközt a pécsi püspök és a káptalan, illetve a pécsváradi apátság falvai határolták. Az egyházi birtokosok közé természetesen számos középnemesi tulajdonú település ékelődött, a Sárközben Őcsény, Györke, Asszonyfalva és Lak, ettől nyugatra Garáb, Bonyhád és Szálka.21 A Sárvíz régi torkolata alatt a Dunát itt újra elérő dombperemhez szorítva áll a Sárköz legdélibb és legnagyobb múltú települése, Báta. (A falvak sorrendjében délről észak felé próbáljuk megírni a Sárköz községeinek történetét.) Középkori eredetű falu, de már az őskorban, Krisztus születése előtt több évezreddel lakott vidék volt. A település alsó része felett emelkedő Öreghegy teraszos sáncolása a kutatások szerint a keltáktól származik. Az itt talált cseréptöredékek, szarvasagancsból készült eszközök bizonyítják, hogy hosszú ideig lakott hely volt. Kimagasló jelentőségű az itt talált keltakori lelet a szakirodalomban bátai vadkanként nyilvántartott tömör bronzszobrocska. A kelták függetlenségének Krisztus születése előtt 11-ben, a rómaiak vetettek véget. A Duna vonalán haladt a várakat és őrtornyokat összekötő római hadi út, melynek egy mérföldköve Báta határában került elő, számos egyéb római korból származó pénzérmével, római kori téglákkal, edénytöredékekkel valamint feltehetően a rómaiak által betelepített szarmaták egyiptomi kultusz szobrocskáival, az usebtikkel együtt. A település neve nagy valószínűséggel víznévből ered. A báta a maga „mocsár, sár” jelentésével 16 ANDRÁSFALVY 1956, 21. 17 KATONA 1962, 17. 18 FRAKNÓI 1879, CSIZMADIA 1972. 19 BÉKEFI 1894, 78-100. 20 MOLNÁR 2006,48. 21 MOLNÁR 2006,44-45. 222
