Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 37. (Szekszárd, 2015)
Balázs Kovács Sándor: A régi Sárköz
divatja a régi alapokon épült, saját lelkűkből fakadt, s eredeti, újkori népviselet”n Az egész sárközi népi kultúra sok szállal kötődött környezetéhez, de a különböző elemek együttes találkozása sehol nem alkotott olyan színes, hordozóinak mentalitásával együtt a jobbágykorból való felszabadulást és az anyagi javakban való bővelkedést kifejező műveltséget, mint a sárközi ünnepi viselet. A népi kultúra felvirágzása egyidejűleg a környezettől elkülönülés 1860 után következett be. And- rásfalvy monográfiája részletesen bemutatja, hogy a szabályozásáig Dunaföldvártól délre a Dráva torkolatán tűiig milyen széles vízjárta sáv kísérte a Dunát. A parti helységek változatos módon halászattal, vadászattal, gyűjtögetéssel, réti állattartással, gyümölcstermesztéssel, faizással hasznosították és nagy hányadában műveletlenül hagyták ezt a hatalmas területet. Az érintett községek sorsa akkor fordult meg, amikor a 19. század közepén szárazra került a mocsarak és rétek nagy része, helyettük termékeny szántókhoz és jó minőségű legelőkhöz jutottak. Különösen vonatkozik ez a változás a Sárközre, ahol Őcsény szántói 1855 és 1895 között mintegy ötszörösére, Decsé csaknem hatszorosára, Alsónyéké négy és félszeresére duzzadtak, és párhuzamosan csökkent a rét, a legelő, az erdő és a hasznosíthatatlan terület aránya. A földbőség az 1860-as évektől nagyszámú római katolikus bevándorlót vonzott a református alapnépességű szűkebb Sárközbe (Báta volt eredetileg római katolikus többségű), ekkor bontakozott ki a sárköziek születésszabályozása és endogám házassági tendenciája. Korábban nagy távolságról házasodtak a német nemzetiségű népességgel elválasztott református szórványokkal (Váralja, Szekszárd, Bogyiszló, Hidas, Zengővárkony, Pécsvárad, Nagypall, Mohács, Belvárd, Kölked), sőt a Duna túl oldalán szeremleiekkel és érsekcsanádiakkal is. Kulturális kapcsolataik a házassági-rokoni kapcsolatok elhalványulása után is megmaradtak.11 12 Eddig a kutatók nagy része Sárközön általában csak az említett öt - néha csak négy - községet értette, melyek a földrajzi értelemben vett Sárközben fekszenek. Néha hozzászámítják a Duna bal partján lévő Szeremlét és Érsekcsanádot, a baranyai Zengővárkonyt, a völgységi Váralját, nagyon kevés szó esik azonban a Baranyában és Nyugat-Tolnában élő vagy élt egyéb sárközi jellegű népességről. Még a népviselet kutatásával foglalkozók is inkább csak a zengővárkonyiakról, mohácsiakról emlékeznek meg, pedig rajtuk kívül még idetartozik Pécsvárad, Nagypall, Babarc és legdélebbre Baranya középvonalában Belvárd, Zengővárkony, a Mecsek legmagasabb csúcsának a Zengőnek (vár- konyiasan: Zöngének) délnyugati tövében, egy észak-dél irányú, patak vájta völgyben helyezkedik el. Eredeti lakossága túlnyomóan református magyar. Népművészete - a szomszédos Pécsváraddal, Nagypallal együtt - tulajdonképpen a Sárközével egyező, de némi helyi jellegzetesség miatt eltérő is /hasonlóan az egyes sárközi községekéhez/. A népviselet elhagyásáig /a kivetkőzésig/ e falvak lakossága is sárközi viseletben járt.13 A SÁRKÖZI FALVAK A KÖZÉPKORBAN ÉS A TÖRÖK ALATT A mohácsi vész előtt ez a vidék az ország legsűrűbben lakott területei közé tartozott. Baksay idézi azt a régi közmondást, miszerint aki Tolnát, Baranyát bejárta, az mindent látott, amit érdemes, az világlátott ember.141470-ben egy hatalmaskodási per kapcsán kilenc sárközi települést írtak össze.15 Abban az időben, ha valaki a régi római út vonalán elindult Szekszárdról Bátaszékre, 11 népes településen kellett áthaladnia (Nyámád, Csatár, Ebes, Almás, Ete, Nyírzó, Lak, Kürt, Asziágy, Lajvér, Lángfő/. Közülük Étéről azt is tudjuk, hogy mezőváros volt. /Ugyanezen az úton járva, ma csak Várdombon kell átmenni, az is német telepítésű község.) E sűrű településhálózat létrejöttét 11 KOVÁCH 1907, 269. 12 KOSA 1998, 230. 13 BALÁZS KOVÁCS 2006, 171. 14 BAKSAY 1896, 278. 15 SÜMEGI 1997, 423-426. 221
