Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 36. (Szekszárd, 2014)
Kápolnás Mária:Fényképészek és műtermek Tolna megye Központi járásában a 20. század első felében
dulópontot jelentettek, de azt mégsem, hogy a fotóműtermek működése befejeződött volna. A fotográfus családok egymás közötti rokoni szálainak, együttműködésének, konkurencia harcának a vizsgálata szoros összefonódásokat tárt fel a szekszárdi Borgula és Németh, valamint a dombóvári Koncz család között. A jól berendezett és bejáratott műtermek akár hosszú évtizedekig is működtek, a fényképészek gyakran adták át egymásnak a stafétabotot, hiszen egy műteremnek fontos adottságokkal kellett rendelkezni. A megfelelő világítás és elsötétítési lehetőség nélkülözhetetlen volt, eleinte a padlástér is része volt a műteremnek, ahol cserép helyett üvegablakok voltak - ez persze kellőképpen hideg volt télen, nyáron pedig meleg. A vendégek fogadásához, átöltözéséhez legalább két helyiségre volt szükség, ezen túl hely kellett a laboratóriumnak, ahol az elő- és utómunkálatokat, retusálásokat, szárítást lehetett elvégezni, a sötétkamrában pedig a nagyítást, előhívást, sokszorosítást. Egy-egy műterem fennmaradásában alapvető szerepet játszottak a családi kapcsolatok - a feleség asszisztensi, segédi munkája, a gyerekek megtanítása a szakmára, tanoncként, majd segédként alkalmazása, végül az irányítás, iparengedély átadása. Fontos az évtizedekig működőképes és korszerűnek mondható berendezések használata. Ennek nem mond ellent, hogy az 1930-as években a technikai fejlődés stílusváltást eredményezett, új divatirányzatok alakultak ki a fotográfiában is. Már nem vásároltak Bécsben festett háttereket, kikoptak a sokat használt műtermi kellékek: a könyöklő, asztalka, karosszék, virág stb. Az 1923-ban szabadalmaztatott stoboszkóp - modern vaku - lehetővé tette rossz fényviszonyok melletti és éjszakai felvételek készítését. Két évvel később bevezették a 35 mm-es rollfilmet, 1934-ben a napfénytöltésű kazettás kisfilmet, amivel a film gépbe fűzése sötét helyiség nélkül is lehetővé vált. Alig egy évvel később megjelentek a színes filmek, amivel amatőr fotósok számára is elérhetővé vált a színes fényképezés. Bár az üvegnegatívot a celluloid szalag váltotta fel, a régi dinasztiák még az 1970-es években is használták a negatív retusálásával együtt. A legtöbb műteremmel és fotográfussal természetesen Szekszárdon, a megyeszékhelyen találkozunk, melyeknek a feltárása, bemutatása, a Borgula és Nőger műterem korai tevékenységének elemzése az 1930-as évekig megtörtént4, de a további kutatások újabb információkhoz juttattak bennünket, így vázlatosan ismertetjük a korszakunkba átnyúló műtermekhez kapcsolódó előzményeket is. Legjelentősebb a szekszárdi Borgula család, melynek 1910-től 94 éven át folyamatosan működő műtermében több tízezer felvétel készült, nagyon fontos adalékként szolgálva a megye történeti, néprajzi kutatásához. Az 1945-ben megnyitott Németh Fotó Műterem konkurenciát, ugyanakkor családi kapcsolatot is jelentett Borguláékkal: Borgula Vilmos lánya, Edit, Németh Antalhoz ment feleségül, fia, Emil, a családi vállalkozást vitte tovább. A dombóvári Koncz András műterem pedig Borgula feleségén, Koncz Márián keresztül kapcsolódott a dinasztiához.5 SZEKSZÁRD BORGULA EDE (Működési ideje: 1910-1913) Első hirdetése a Tolnamegyei Közlöny 1910. augusztus 14. számában jelent meg, melyben értesíti a nagyközönséget, hogy Szent István napján megnyitja műtermét.6 Augusztus 18-án a Tolnavármegye és a Közérdek, három nappal később a Tolnavármegye c. újságban tette közzé részletes bemutatkozását.7 A közönség megnyerésére intenzív kampányba kezdett e két újság hasábjain, szo4 V. KÁPOLNÁS 2005 a. 5 Lásd külön táblázatban. 6 Tolnamegyei Közlöny 1910. aug. 14. 7 Tolnavármegye és a Közérdek 1910. aug. 18; Tolnamegyei Közlöny 1910. aug. 21. 508
