Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 36. (Szekszárd, 2014)
Balázs Kovács Sándor: Két középbirtokos nemes levelezése a reformkorban. A tolnai Csapó Dániel és a somogyi Czindery László kapcsolata
Kedvezőtlen adottságú tengelici birtokán a futóhomokot akácfák telepítésével kötötte meg. Az 1596 holdas uradalomban 840 hold volt a szántó, 240 hold a rét, 511 hold a legelő, 5 hold a szőlőterület nagysága. 3176 hold nagyságú baracsi birtokát a rendezés során négy majorságra osztotta fel, a legkisebb 526 hold, a legnagyobb 935 hold volt. A rét és a legelő együttes nagysága 553 holdat tett ki. A szántók mindegyikét tíz nyomásra osztotta, 360 holdat hasított ki lóhereföldnek. 1826-ban 80 holdat vetettek be zabosbükkönnyel. 1844-ben a baracsi birtokon 50 szekér lucerna, 280 szekér lóhere, 80 szekér széna, 2050 csomó zabosbükköny termett. A termesztett szálastakarmány meny- nyisége tehát többszörösen felülmúlta a rétek szénatermését. Bár számszerű adataink nincsenek, Tengelicen is folytattak lucerna-, lóhere-, bükköny- és csalamádétermesztést. Takarmánynövények - és természetesen gabona - mellett más növényi kultúrákkal is foglalkozott Csapó Dániel, nemesített, többnyire külföldről hozatott fajták meghonosításával. Vetőmagnak bánáti búzát vásárolt, a dohánymagot Amerikából, a szőlőoltványokat Kiss Pál segítségével szintén külföldről hozatta. Baracson 1826-ban 900 pozsonyi mérő, Szentandráson 600 pozsonyi mérő termett. A termesztést a következő évtizedekben is folytatták, 1835-ben 480 pozsonyi mérő, 1838-ban 700 pozsonyi mérő repce termett Baracson. Tengelicen az igaerőt 32 jármos ökör és hat bivaly biztosította, egy pár igás állatra tehát 44 hold szántó jutott. Baracson 1831-ben - amikor a birtok még nem érte el végleges nagyságát - 31 pár ökör volt. Csapó tartott ugyan gulyabeli marhákat, hizlalt göbölyöket is, de állattenyésztésének középpontjában a juhtenyésztés állt. A juhok a legelőről is kiszorították a szarvasmarhákat, számukra Csapó legelőt bérelt, egy állatért 3 forint 30 krajcárt fizetve. Juhállománya Tengelicen 1830 végén 2362 db volt, ez a szám 1844-ben 2950 darabra növekedett. Még az ő - egyébként híres - juhászaiéban is alacsonyabb volt a nemesített fajta aránya. 1833-ban 425 hagyományos fajtájú báránynyal szemben 218 db a spanyol szaporulat. Csapó folyamatosan javította az állomány összetételét. 1836-ban Morvaországból hozatott birkákat, egy kosért 80 pengő forintot, egy anyajuhért 40 pengő forintot fizetett. Juhtenyésztésének rangját jelzi, hogy a szomszédos földbirtokosok, például Sztan- kovánszky Imre tőle szereztek be tenyészállatokat. Bár pontos számát nem tudjuk Tengelic mellett tekintélyes juhállománnyal rendelkezett Baracson is. 1838-ban 800 élő bárány volt a szaporulat, ez egy körülbelül 200 darabos összállományra enged következtetni.19 Mivel Csapó Dániel sem tengelici, sem baracsi birtokán számottevő robottal nem rendelkezett, igen tekintélyes volt alkalmazottainak száma. 1831-ben tengelici jószágán 44 fő szerepel a kon- venciós listán az ispántól a juhászbojtárig. Ebben a szakács kivételével nem foglaltatik benne a belső személyzet, de a két kocsis, két mindenes, egy lovász, három kertész szegődtetése kétségkívül összefügg azzal, hogy Tengelicen volt a család lakóhelye. A béresek száma 20 fő, a juhászoké hat. Szerepel a jegyzékben néhány iparos is: egy molnár és két segítője, egy kovács és egy faragóbéres. Az alkalmazottak és a napszámosok, iparosok közötti munkaerőköltség körülbelül 5:1 arányban oszlott meg. A néptelen pusztákon állandóan kísértettek a munkaerőgondok. 1835-ben hiány volt a nőtlen béresekben Tengelicen, 1831-ben Baracson nem kaptak szeptemberben nyomtatókat, mert a szomszédos pusztákon még folyt a betakarítás. Ugyanitt 1838-ban szénakaszálókban volt hiány, ami a gazdatiszt, Fekete Demeter szerint megdrágította a napszámbéreket. Csapó Dániel általában nem betakarítás után, hanem csak a következő évben, amikor a legmagasabbak voltak az árak, értékesítette terményeit. 1826-ban áprilisban, 1827-ben júniusban, 1835-ben és 1838-ban pedig csupán szeptemberben adta el előző évi búzáját. 1826-ban 2000 pozsonyi mérő repcét értékesített, holott az az évi termése csupán 1500 pozsonyi mérő volt, tehát legalább 500 pozsonyi mérő eladásával több mint egy évet várt. A búza, rozs felvásárlói között találunk ugyan környékbeli - paksi, dunaföldvári, székesfehérvári, veszprémi - kereskedőket is, de állandó vevői a pesti és budai kereskedők, illetve molnárok voltak. 1835-ben például 800 pozsonyi mérő búzát 19 GLÓSZ 1991, 92-93. 408
