Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 36. (Szekszárd, 2014)
Gaál Attila: 17-18. századi gyűrűk, pecsétgyűrűk és pecsétnyomók Tolna megyéből
A pecsétnyomó készítésének idejéhez annak formai jegyei sem visznek közelebb bennünket, mert ez a változat a 17. század elején ugyanúgy megtalálható, mint a 19. század közepén. A betűk vésetéből is csak annyi állapítható meg bizonyossággal, hogy ugyanez a betűtípus található például a soproni kardcsiszárok 1610-es vagy Ung vármegye 1628-as évszámot viselő typariumán.56 A Tolna Megyei Levéltár formájukat tekintve azonosnak látszó pecsétnyomói viszont jóval későbbiek. Kér község sárgaréz pecsétnyomója az 1799-es évszámot viseli, míg Fadd ugyancsak rézből készített pecsétnyomóján az 1837-es évszám van.57 Bár semmi nem igazolja egyértelműen a Palánki-szigeti pecsétnyomó 1700-as évek elejére keltezését, nem is zárja ki azt semmi. Készülhetett néhány évtizeddel később is, de ez ugyanúgy feltételezés marad mint a - végül is leghihetőbb - Hadnagy Albert nevéhez köthető változat, amely Mérey Mihályt tartja a szekszárdi gimnázium első megálmodójának és a typarium készíttetőjének.58 Összefoglalás Az ismertetett gyűrűk más gyűjtemények, így elsősorban a Magyar Nemzeti Múzeum török gyűjteményében őrzött gyűrűk segítségével határozhatók meg. Bronzgyűrűink többsége az oszmán gyűrűk jellegzetes stílusjegyei alapján (a fej peremszélének ívsoros mintázata, a fej hátoldalának sugaras díszítése, ellenfej) a díszesebb, gyakran vésett feliratos karneol, ritkábban gyöngyház nyomólappal készített török gyűrűk egyszerűbb, a vidékünkön nagy számban élő balkáni eredetű népességhez köthető változatainak bizonyultak. Ugyanebbe a körbe tartoznak az ezüst karikára forrasztott, ezüst foglalatú, karneolköves gyűrűk is, melyek ugyancsak véset nélküli rokonpéldányait elsősorban a pécsi kincslelet két gyűrűje jelenti.59 Az újpalánki (Jeni Palanka) vár területéről származó feliratos bronz pecsétgyűrű a török ötvösmesterség szép, de ugyancsak a vésett karneolköves gyűrűk mintáját követő egyszerűbb, 17. századi terméke. Az eddig ismert közlések alapján megállapítható, hogy a gyűrű magánszemélyé volt, mégpedig a magát a szokásos formulák egyikével szolgának nevező a török Ali (bin) Szülejmán használta azt névaláírása helyett. E példányon kívül további bronzgyűrűk és egy ezüstgyűrű is képviselik anyagunkban az egyszerűbb pecsétgyűrűk csoportját, ám ezek vagy csak vésett vonaldísszel ellátottak vagy feliratuk annyira kopott, hogy nem olvasható. A sólyomábrázolásos, vésett gyöngyházlap a ritka, gyöngyház nyomólapos török gyűrűk egy elveszett példányának tartozéka lehet. A három, arab feliratos ezüst pecsétnyomó - igaz, a pincehelyi példány feliratát csak kis részben ismerhetjük - szintén a Fehér Géza által is elfogadott „magánosok gyűrűi és pecsétnyomói” csoportba sorolható.60 Tulajdonosaik nevük alapján nem tartoznak a török közigazgatásban jelentős szerepet játszó személyek sorába, előkerülési helyük azonban fontos a kutatás számára. Készítésük és használatuk ideje a török hódoltsági időszakon belül nem pontosítható. A feltehetően csak tervezett, de meg nem valósult szekszárdi apátsági gimnázium rég elveszett, majd előkerült pecsétnyomójának feldolgozása során nem sikerült választ kapnunk a tervezett iskolaalapítással kapcsolatban felmerülő nyitott kérdésekre. A bibliai Tóbiás története által ihletett pecsétábrázolás elemzése révén azonban megismerhettük a 18. század elejének egy jelentős, Szek- szárd iskolaügyéhez kötődő tárgyi emlékét. 56 ORGONA 2002, 583-584. - Ezúton is köszönöm a szerző kormeghatározásra vonatkozó hasznos észrevételeit. 57 Tolna Megyei Levéltár XV/5. Pecsétnyomók 1-36:1. „Sigillum posesione Keer 1799” (M.: 6 cm. Nyomólap 0: 3 cm.) 2. „Fadd helység pecsétje 1837" (M.: 6,4 cm, 0: 2,7 cm.) 58 Valamikor az 1980-as években, de közelebbről nem ismert időpontban, a Szekszárdról elszármazott öregdiákok egyik budapesti találkozóján egy idős úr adta át pecsétnyomónkat Mohayné Vendel Máriának. A korábban említett vitéz Vendel István polgármester lánya haláláig őrizte azt, de történetének részleteiről senkinek sem beszélt. Az ő elhunytát követően fia, Mohay István révén került a korábban végleg elveszettnek hitt tárgy történeti gyűjteményünkbe. 59 GERELYES 1994, 30. 14. kép a-b. 60 FEHÉR 1963, 233 és 4. jegyzet. 398
