Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 36. (Szekszárd, 2014)

Tugya Beáta - Szabó Géza - Csányi Viktor: Középkori állatcsont leletek Bonyhádról. Újabb adatok a Völgység középkori táplálkozási kultúrájához

Az archaeozoológiai anyag értékelése és adatok a Völgység középkori étkezési szokásaihoz

A lelőhely kisebb mennyiségű, előzőekben elemzett állatcsont anyaga teljesen átlagos a 13-16. század közötti időszakban. Az intenzíven darabolt leletek, a fajok sorrendje, a vadászott fajok hiánya is megszokott ebben a korszakban. Annak ellenére, hogy Magyarország területe mindig is vadban kiemelten gazdag területnek számított, melyet a külföldi utazók beszámolói és a nagyszabású királyi vadászatokról szóló források is alátámasztanak, a vadászott állatok húsának fogyasztása nem számított általánosnak, a vadak nem töltöttek be jelentős szerepet a mindennapi élelmezésben.17 Kivételt képeztek ez alól a halak, melyek, mint látni fogjuk, jelentősebb szerepet tölthettek be a táplálkozásban. Mindezek ellenére az erdőkkel, ingoványos, bozótos területekkel övezett völgységi településen a vadászott fajok néhány leletének előfordulására számítani lehetett volna.18 Ez a jelenség a terület erős bolygatottságának, illetve a relatíve kis felületű feltárásnak köszönhető. Ennek tudható be a házi lúd és a macska csontjainak hiánya is a leletanyagban.

Összehasonlítva a bonyhádi leletanyagot más, hasonló korú leletegyüttesekkel, a következő kép bontakozik ki: a Segesdről előkerült közepes mennyiségű középkori állatcsontanyagban a gyakorisági sorrendet tekintve más kép bontakozik ki. Segesden a sorrend a 14. századi anyagban: szarvas- marha - kiskérődzők - tyúk - sertés - ló. A késő középkorban némi változás megfigyelhető, mert a kiskérődző csontok kismértékben megelőzik a szarvasmarha csontok mennyiségét. A többi állatfaj csak néhány lelettel képviseli magát.19

Az alföldi, középkori Szentkirályon a leletek mennyisége jóval meghaladja a bonyhádit és a fajok sorrendje is eltér.20 Az elemzett leletanyaggal egyezően a leletek több mint felét a marhacsontok teszik ki. Eltérés abban mutatkozik, hogy Szentkirályon a nagytestű marhákat a kiskérődzők követik, míg Bonyhádon a sertés. Ez a különbség jól mutatja a természetföldrajzi környezetnek az állattartásra gyakorolt hatását, mivel a dombvidéki környezet a sertések tartásának jobban kedvezett a Völgységben. Mindkét településen a lovak állnak a negyedik helyen, arányuk Bonyhádon csak 3,4%, viszont Szentkirályon 8% körüli.21

A leggyakoribb fajok sorrendje megegyezik Vác, Széchenyi utca 3-7. sz. lelőhely 13-16. századi anyagával: szarvasmarha - sertés - kiskérődzők. Ló-, kutya- és tyúkmaradványok szórványosan fordultak elő mindkét lelőhelyen. A váci leletanyag 15. századi részében számos vadászott, néhány halászott faj és nem háziszárnyasok csontjai is megtalálhatók, míg Bonyhádon két kisméretű halcsont kivételével a háziállatokon kívül más fajok maradványai nem fordultak elő.

Bonyhádon ugyanakkor a két halcsont jelenléte is arra utal, hogy a középkori település lakossága nem csak háziállatok levágásából fedezte a hússzükségletét, hanem halat is fogyasztottak. A kereszténységgel elterjedt a böjt is a társadalom minden rétegében. A középkorban jóval több hústalan napot írt elő az egyház, mint napjainkban, hiszen minden péntek, szerda, szombat hústalan napnak (kántorböjt) számított az adventi böjt, nagyböjt és a hivatalos egyházi ünnepek előestéje mellett. így az évnek csaknem a fele, 166 nap böjti időszak lett, és ennek betartását szigorúan ellenőrizték. Ahogy Szent István törvényeiben is olvashatjuk: „De observatioue IIII-or temporum. Sí quis quatuor temporum ieiunia cunctis cognita, carnem manducans violaverit, per spatium unius ebdomade inclusus ieiunet.”22 Vagyis a böjt megszegését egy heti elzárással büntették. A böjt ideje alatt húst, a negyvennapos nagyböjtben még tojást és tejet sem fogyasztottak, ehettek viszont babot, borsót és halat.

17 LASZLOVSZKY 2006, 59.

18 A dűlőnevek tanúsága alapján Bonyhád környékén a késő középkorban még jóval több erdővel borított terület volt. VÉGH et al. 1981, 358-364.

19 BARTOSIEWICZ 1996, 197. 1. táblázat.

20 KOVÁCSNÉ NYERGES 2004; NYERGES - BARTOSIEWICZ 2006.

21 SOMHEGYI 1998, 15. 1. táblázat.

22 WENZEL 1860, 6.

369