Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 36. (Szekszárd, 2014)

Szente Anikó: Ete mezőváros régészeti feltárásainak térinformatikai feldolgozása. Levéltári térképek térinformatikai felhasználása

olyan régészeti szakkifejezések említésekor, mint objektum, stratigráfiai egység, felszínrajz, rész­letrajz, metszetrajz, A és B pontok vagy szögek, négyzetháló, betöltés, szuperpozíció stb. Bár a régészek körében sem létezik egységes terminológia, mégis megpróbálom az általuk használt fo­galmakat megmagyarázni. 2.1. Régészeti alapegységek Magyarországon a régészeti lelőhelyek a kulturális örökség tárgykörébe tartoznak, az ide vonatkozó törvény2 rendelkezései szerint általános védelmet élveznek. Régészeti lelőhely az a földrajzilag kö­rülhatárolható terület, amelyen a régészeti örökség elemei történeti összefüggéseikben találhatók. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (a továbbiakban KÖH) az a szakhatóság, amely felügyeli a régészettel kapcsolatos tevékenységeket, dokumentációkat, nyilvántartásokat. Hagyományos mód­szerrel a régészeti lelőhelyeket papír alapon és l:10.000-es topográfiai térképeken tartották nyilván. A KÖH-nek 2001-től a régészeti lelőhelyekre vonatkozóan az egész ország területét átölelő nyil­vántartása létezik, amely egy központi adatbázisban (Microsoft SQL Server 2000 alapokon) tárolja az ez ideig észlelt lelőhelyeket és rögzíti az újabbakat. Térbeli elhelyezkedésüket a lelőhely centrumát meghatározó koordináták jelölik. Kiterjedését a határoló vonalat meghatározó koordinátákkal vagy régebbről azonosított lelőhelyek esetében szöveges leírással adják meg. A lelőhelyek térképi megje­lenítésének megoldását Kamarási András (geoinformatikus szakmérnök) szakdolgozati feladatában mutatta be.3 A nyilvántartott lelőhelyek lehetnek feltáratlanok, feltártak vagy részben feltártak. Amennyiben a lelőhelyen belül régészeti feltárást folytatnak, különböző jelenségekre bukkanhat­nak (pl. gödör, ház, sír, kemence), összefoglaló néven ezeket objektumnak nevezik. Vajon honnan tudják a régészek, hogy egy nagy területű lelőhelyen, hol érdemes ásni, hol találhatnak olyan ob­jektumot, amelyből értékes leletek kerülhetnek elő? Nagy felületű, általában nagy beruházásokhoz (aktuálisan: autópálya építésekhez) kapcsolódó megelőző régészeti feltárásoknál a felső humusz réteget eltávolítják, olyan mélységben, hogy a bolygatásmentes altalaj előtűnjön, majd az egészet egyenletes felületűre nyesik. Ezen a felületen sötétebb foltokként mutatkoznak meg az egykori beásások, azaz az objektumok. A földet ettől kezdve kézi szerszámokkal, vékony rétegben haladva termelik ki, a közben napvilágra kerülő leleteket óvatosan, szakszerűen emelik ki, itt is addig folytatva a bontást a bontható mélysé­gig, amíg a világos sárgás altalaj elő nem tűnik. A bontás során az egyes objektumokban található leleteket és jelenségeket helyükön hagyva dokumentálják. Röviden áttekintve és leegyszerűsítve az alábbi fogalmak jelentik a régészeti feltárásokhoz kap­csolódó alapegységeket, azaz: lelőhely (esetleg feltárási terület), objektum (vagy jelenség) és lelet (szinonimája: tárgy). 2.2. A leletgyűjtés módszerei 2.2.1. Terepbejárás A felszínen végzett kutatás, adatgyűjtés, amely alkalommal a terület szisztematikus átpásztázásával a megfigyeléseken kívül a felbukkanó leleteket is összegyűjtik. A lelőhely nagyságát az a felület mu­tatja, ahol leletek fordultak elő. 2.2.2. Próbafeltárás A régészeti lelőhelyek jellegét, térbeli kiterjedését és rétegeit vizsgálják, általában szondázó próba­árkok húzásával. 2 2001. évi LXIV törvény a kulturális örökség védelméről. 3 KAMARÁSI 2006. 324

Next

/
Thumbnails
Contents