Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)

Szabó Géza - Gál Erika: Dombóvár-Tesco kora bronzkori település térhasználatának előzetes vizsgálata az archeozoológiai megfigyelések tükrében

bóvár-Tesco lelőhelyen feltárt település állatcsontjainak és kerámialeleteinek, régészeti megfigye­léseinek párhuzamos vizsgálatának eredményei, a kevéssé intenzív, szétszórtan elhelyezkedő tele­pülésszerkezet is egy állattartó, pásztorkodó népre utalnak. Ezért elvileg logikus lenne, hogy az it­teni népesség kihasználja azokat az előnyöket is, amelyeket a ló jelenthetett a pásztorkodásban.130 Annak a fényében, hogy a Dunántúlt is már a kezdetektől elérték a keleti hullámok, pedig még ke­vésbé tartjuk indokoltnak annak feltételezését, hogy a Kárpát-medencébe vándorló népesség éppen a lovat, a sztyeppe egyik legjellemzőbb és különösen kedvelt állatát ne hozták volna magukkal.131 Ugyanakkor azonban a dombóvári lelőhelyen megfigyelt lovak kis száma, idős kora, a lószerszámok hiánya alapján az is kizárható, hogy ezeket a jószágokat az itteni kora bronzkori közösség általáno­san munkára, például a pásztorkodás segítésére használta volna. A korabeli ábrázolások, a kora bronz­korig visszanyúló kaukázusi eposzok, keleti források alapján Makkay és Levin véleményét is figye­lembe véve véleményünk szerint a lovat ebben az időszakban még inkább csak mint ritka, egyfajta presztízsállatként, esetleg lovaglásra használhatták a Somogyvár-Vinkovci kultúra Dombóvár-Tesco lelőhelyen feltárt településén is. Hasonlóan ahhoz, ahogy az a nart-eposzok korai rétegének adata­iból látható: a már háziasított, elzárva, és nem ménesben tartott lovakat még nem a saját állataik le­geltetésére, hanem a mindennapi gazdaság rendszeres kiegészítését szolgáló rablásokhoz, az idegen nyájak elhajtására használták. Gál Erika kutatását, az archaeozoológiai leletek feldolgozását az OTKA NF 104792 sz. projekt tá­mogatta. Szeretnénk ezúton is köszönetét mondani minden munkatársunknak, akik a segítettek a feltáráson, a leletek rendezésében, feldolgozásában. Külön köszönjük Trogmayer Ottó, Makkay Já­nos, Fekete Mária, Ilon Gábor értékes tanácsait, megjegyzéseit. KERÁMIA ÉS EGYÉB LELETANYAG MEGOSZLÁSA m 17. ábra. Dombóvár-Tesco lelőhelyen a kora bronzkori Somogyvár-Vinkovci kultúra településén talált kerámia- és egyéb lelettípusok megoszlása 130 Szükséges azonban már itt is megjegyezni, hogy a lovas pásztorkodás kialakulását a mai kutatás az általunk vizsgált időszaknál jó­val későbbre, a késő bronzkor végére - kora vaskor elejére, az ázsiai sztyeppékre helyezi. 131 Dani-Horváth 2012, 65. 90

Next

/
Thumbnails
Contents