Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)
V. Kápolnás Mária: Ármentesítés után II.
Ezzel megszűnt a társulati és állami vízügyi szolgálat két évszázados, egymást kiegészítő kettőssége, a társulati árvízvédelmi töltések állami tulajdonba kerültek, azóta kezelésüket állami intézmények végzik. A folyammérnöki- és kultúrmérnöki hivatalokat összevonták, feladatkörüket kibővítették, és vízgazdálkodási körzet néven az Országos Vízgazdálkodási Hivatal égisze alatt működtek 1953-ig. Ez alatt az idő alatt Szekszárdon Ár- és Belvízvédelmi kirendeltség, majd Folyamszabályozási Hivatal működött. A vízgazdálkodási körzetek nemcsak az állami feladatokat vették át, hanem a megszüntetett társulatok ár- és belvízvédelmét is. Már nemcsak döntés-előkészítő szakmai vélemény nyilvánítási joguk volt, hanem hatósági jogkörük is lett: kiállították a vízjogi engedélyeket, vezették a vízikönyveket. Az Országos Vízgazdálkodási Hivatal felügyeletét 1950-ben módosították, több minisztérium is bekapcsolódott az irányításba. 1954-től, a vízügyi igazgatóságok megalakulásától a Székesfehérvári (Közép-dunántúli) Vízügyi Igazgatósághoz tartozik Tolna megye vízügyeinek irányítása, felügyelete. 404