Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)
Balázs Kovács Sándor: A sárközi parasztság szabadidős tevékenységei a 19-20. században
zéséből, a temetési eszközök, felszerelések beszerzéséből, illetve biztosításából a felravatalozás, a temetés megszervezéséből és lebonyolításából áll. Tiszte a hivatalos bejelentéssel kezdődik, és a sír be- földelése után a megjelenteknek való köszönetmondással fejeződik be. A funerátor tevékenységének két legfontosabb mozzanata a temetés jó rendjének (pl. a gyászolók nemek és rokonsági fok szerint való ültetése stb.) biztosítása. Szövege hagyományozott, de sokszor tudálékos fordulatokkal tűzdelt, megköszönték benne a végtisz- tességtételt, a halottaknak nyugodalmat kívántak, a jelenlévőket pedig meghívták a szomorú házhoz. A halotti tor rendesen imával kezdődött, esetleg újabb köszöntőt is mondtak. Evés után egyházi énekeket (zsoltárokat) énekeltek, imádkoztak, beszélgettek. Régen nem volt ritka a tánc sem. Keresztelő, lakodalom és halotti tor között - különösen fiatal halott esetében - olykor szinte semmilyen különbség sem volt, amit a lélekkel kapcsolatos elképzelések is indokolnak. Többfelé külön terítettek a halottnak, amelyhez senkinek sem volt szabad nyúlnia (a részét félretették és később általában a koldusoknak adták a maradékkal együtt.) Eredetileg a halotti toron fogyasztott ételeknek is jelentősége lehetett, ennek azonban a 21. századra már nem igen maradt nyoma. Mégis megfigyelhető bizonyos étkezési rend, leggyakrabban volt a kenyér, kalács (kelt tészta), hozzá bor vagy pálinka; ezenkívül valamilyen húsétel (gulyás, paprikás, pörkölt) vagy sajt, túró és kásaféle. A családi emléknapok sorát a halotti tor fejezi be. A tulajdonképpeni torozást megelőzi a virrasztó; az asszonyok a halott körül imádkoznak s énekelnek, a férfiak és fiatalok pedig a szomszéd szobában beszélgetnek, kártyáznak és isznak éjfélig, azután rendesen csak az asszonyok maradnak ott a hajnal hasadtáig. A virrasztó esti harangszótól virradatig tart. Ez idő alatt, vagy ennek egy részében az elhunyt hozzátartozóin kívül a rokonság, a szomszédok éppúgy megjelennek, mint a jó ismerősök, barátok, „jó emberek”-, mindenki, aki úgy érzi, hogy valami köze volt a halotthoz. A temetés utáni este volt a tor, csak idősebb emberek tiszteletére tartották: régen marhát, de legalább birkát vágtak erre az alkalomra és bort is felszolgáltak. „Utóbb nem éneköltek, hanem danol- tak,” mondják a hangulat fokozódásáról az idősebbek. Szívesen látnak mindenkit, de a meghívottak csak a pap, kántor, harangozó, a halottvivők, a sírásó és a fejfacsináló. Eleinte csak a halottról beszélgettek, de azután a bor lassan bemelegítette őket s a beszélgetés tréfássá, a gyászos ének nótává változott, majd a kánai menyegző verses históriájának eléneklése után táncra is kerekedtek. 188 6. ÖSSZEGZÉS A hagyományos paraszti kultúrában mindennek helye és ideje volt, a hétköznapok, ünnepek eseményei, tevékenységei szerves egységet alkottak, melyben a közösség tagjai egyenrangúan részt vettek. A paraszti kultúra rendjének megbomlásával az egyes tevékenységek atomizálódtak, specializálódtak, közösségi jellegük a korábbiakhoz képest megváltozott. Egyre nagyobb szerepet kaptak a közösségen kívül vagy afölött álló intézmények, amelyek, mint „specialisták”, számos feladatot magukra vállaltak. Gondolhatunk itt például a művelődés, a szórakozás tartományainak kiszakadására, intézményesült formáira, melyek egyre inkább átvették a közösségekre jellemző aktív szervezést. Azt az élményt, amikor mindenki - a belső szabályozó erőkkel (nem, kor, társadalmi hovatartozás, stb.) együtt is - aktív résztvevője lehetett a közösségi eseményeknek, magáénak érezte ezeket. Egy-egy szőkébb közösségen belül a közösség szokásai, tudása, gyakorlati tapasztalatai „megbízhatóan” szabályozták az együttes cselekvéseket, akár hétköznapok, akár ünnepek idején. Ennek a biztonságot is adó, regulativ erőnek a megszűnésének a közösség tagjai számára egyre inkább az intézményes keretek biztosítottak lehetőséget. A régi társasélet harmonikusan igazodott az évszakok egymásutánjához, mind más és más időtöltést kínálva a fiataloknak. Együttléteik egy része társasmunka, melynek idejét eleve meghatározta 188 SZENDREY 1938/a, 131. 368
