Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)

Balázs Kovács Sándor: A sárközi parasztság szabadidős tevékenységei a 19-20. században

Időnként még a falu túrájával is előfordult, hogy ittas állapotban próbált meg intézkedni, ami azután nem sült el jól. 1854. május 28-án panaszkodott Mózes Péter pilisi lakos: „Ápr. 17én Pilisi bíró Bévárdi István, részegen udvaromba tévedvén, beszéd közben fel hoztam, hogy meg nem foghatom, hogy mikép történhetett az, hogy testvérem több javakkal bir, még is kevesebb adótfizet, mint én. - Mire a fent érintett falu bírája azt mondotta, hogy az nem igaz, - s parantsolván a jelen volt Kis bíráknak, hogy rögtön menyenek a falu házához s az ott lévő könyvetskét hozzák el: de mint hogy a Kisbíró, illetőleg a tsősz látta, hogy a bíró részeg el menni nem akart - míg végre a bíró dühösen maga ment el a kérdéses adó könyvetskéért. - Amint a könyvet el hozta azonnal engem mellen ragadott irtoztató Isten káromlások között a földhöz vágott - s parantsolta a jelen volt falusi tselédségnek, hogy fogjanak megs vigyenek a falu házához’,’ ...nem teljesítették, mivel látták, hogy részeg, ekkor ő maga verte meg Mózest és vitte a faluházhoz.121

Például a pilisi jegyzőről is kiderült, hogy a kelleténél jobban szereti a bort. Egy panaszlevélből tudjuk: „talán jó volna elhalgatnunkazon ember szégyenítő ittasságot, mibe mindannyiszor sülyed, mikor csak alkalma van, - ő a pinczéknél, de hivatalos utazásaiban is uralkodni nem tudva magán - annyira ittassá lesz, hogy a kocsiról tudtán kívül kell leemelni, már pedig sajnálatra méltó ama község, melynek jegyzője ittasságában mind a köz, mind pedig a magán ügyeket tévessen intézi el, de hogyan is várhatja az ember tőle a közügyek előmozdítását, midőn még a hivatalos iratokat is elvesztve, után menéssel lehet azt feltalálnunk; ilyen vezetőt egyáltalyán nem tűrhetünk, mi fizetjük, hasznunkra pedig éppen semmit sem tesz, vagy ha vajmit akarna is tenni, írását elolvasni képesek nem vagyunk’.’ A jegyző válasza e vádra: „Az igaz - hogy én a bort megiszom - azonban én dél előtt sem enni sem inni nem szoktam, dél után szinte nem szoktam addig inni - még hivatalos teendőimet el nem végzem, ha egyszer vagy másszor valahová pinczébe meghívtak s ott egy kevéssé a bor megártott - ezt nem hittem hogy felfogják vagy akarják ellenem használni, de én nálam a borivás nem szokásos dolog sött hét számot is el vagyok bor nélkül az olyan embert tehát nem lehet iszákosnak nevezni, az idei Con- ventio boromat is kenyérért kell adni - megjegyzem még ha hivatalos teendőim elvégezte után a pint- zében valahol kelletinél többet ittam is, akkor sem bántottam soha senkit, legfelyebb elaludtam.” Az elöljáróság véleménye: „Néha megtörtént rajta, hogy megborosodott, jelessen a f. évi 2ik ujoncozást megelőzöttfelszollalás alkalmával itt Szegszárdon megborosodván a bírónak kellett ötét tartani, hogy a kotsirol le ne essék.”122

A részegeskedő embereket az uradalom is igyekezett jó útra téríteni. Sokszor a lerészegedés mértékében sem volt határ, de előfordult akár, hogy uradalmi alkalmazott volt a bűnös. Az őcsényi elöljárók jelentették az uradalom vezetésének 1847. május 26-án: „A méltóságos szegszárdi Uradalom Erdő Tisztsége fel szállítása következésében, mi alól írottak bizonyságot teszünk arról, hogy Appelcz- hojfer Ádám Erdősz, efolyó 1847kEsztendei Pünköst Másnapján az Őcsényi kortsmában több borzó vendégekkel edgyiitt jelen lévén, - ott magát annyira le itta, hogy az egész borzó társaságnak - vagy világosabban mondván Őcsény helysége ifjúságának, múlattságára leve, - mert másokat borral öntözött, - mellyért őtet mások viszont borral öntözőnek - kalapjával másokat vert - mellyért a kalapját öszve gyúrták, bele bort öntöttek, és haszonvehetetlenné tevék, - végre olly tsúfifá lett az öntözés által, hogy útálat lett mindenek előtt. - Intést nem vette bé, - felesége rívására, ki ötét a kortsmából haza hívta mit sem adott, az ivástfolytatta és a közben mindenkibe kaszvarkodott, többen el szívelték tettét - többeket pofon vagdalt azt is el engedték nélde, de egyszer Szundi Sándorfel nyalábolta és a kortsmából ki vonta s midőn az uttzára ért vele, a sokaság mind a kettőt el taszította, egymáson hevertek, és egymást ütötték, egymást olly rondává tették hogy örülni lehetett nékiek. Ekkor el választották őket - és Appelczhoffert ki még tovább is veszekedni szeretett volna haza kisérték, karjánál fogva, - a késérő legénynek karját is rázta, - és háromszor akart a kortsmában vissza jönni - de mivel mint edgy Dáma karon vezettetett, ezt nem tehette, - házánál is a mint a híre szárnyal, gyermekét akarta meg

121 MNL TML. Szekszárdi Cs. és kir. I. osztályú Járásbíróság iratai C/385/1855.

122 MNL TML. A szekszárdi járás főszolgabírájának iratai 114/1866.

347