Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)

Balázs Kovács Sándor: A sárközi parasztság szabadidős tevékenységei a 19-20. században

A táncnak a legények vetettek véget: a leggyorsabb résznél felbomlasztották a kört és páros táncba vitték a leányokat. Ehhez később zenekart is rendeltek. Búcsúzóul hazakísérték táncosaikat.

A sárközi táncok közül a női karikázó (körtánc) tér el legjobban az országosan ismert típusoktól, és a legjellemzőbb s talán legszebb táncuk is. Tulajdonképpen női csoporttánc, de már kezdettől fogva részt vehetnek benne férfiak is, általánosabb azonban az a gyakorlat, hogy a gyors résznél állnak be, illetve szakítják szét a kört párostáncra. Lassú részeit mindig énekszóra, a gyorsat zenére is járhatják. A sárközi karikázó első része a lassú lépő, belépő, más néven babázás, fáridázás, ritkábban csil- legő, ehhez - Bátát kivéve - 11 szótagos dallamokat énekelnek, sajátos a mozgáskincse: alaplépése kettő jobbra, egy balra, tehát egy irányban halad a kör; igen jellemző az előre-hátra lépegetés, amelyből a ringató mozdulat, az ún. babázás keletkezett. A körtáncnak ez az első része a legjellemzőbb a Sárközre. A karikázó második részének csárdásszerű lépései vannak, és új csárdásdallamokra is járják. A harmadik részre a futólépések és a friss (gyors) csárdásdallamok, valamint a 8 szótagos dudanóták jellemzők. A karikázónak sok alkalmi változata volt: másként táncolták szőlőőrzéskor, a bátaiak a nagyböjtben. Alkalmanként a lassú, illetve a gyors részek maradtak el, vagy váltották át páros táncra. Ha nagyon nagy volt már a kör, egyszerre középre szaladt mindenki, kezdődhetett az egyes kis körök kialakítása és ismét egyetlen nagy körré egyesülése.

Még a vőfély is erre célzott, amikor a menyasszonyt szüleitől, barátaitól elbúcsúztatta:

Kedves leánybarátaim, elválok tőletek.

Nem lesz már játszóhely számomra közietek.

Nem leszek veletek egy kompániában.

Vasárnapokon lévő mulatságban...

A játszóról így emlékezik meg egy kortárs: „Leszállva decsi faluház udvarában, mindjárt körülvett bennünket az elöljáróság, s alig pihenve kissé az egy óra hosszat tartó, s a rossz dűlő utak miatt fárasztó kocsikázás után, a nyugtalan néptömeg melyet a csak délben elállt esőzés következtében kissé megvárakoztattunk, sürgeté, hogy a népünnep színhelyére menjünk. - Egy szálas parasztasszony, kinek sebesen pörgő nyelve a vendég-hölgyek közül a vezér-szerepet valószínűleg minden alkalomra biz- tosítá, a sárköziek sajátos kiejtésével nógatta dámáinkat.- Oda megyünk a füzes erdőcskébe - mondá - egy tisztásra, a hol nem hullanak le a fáról az essőcskék.

Megtörtént kívánsága szerint; ott is zene várt, a fák tetejére sihederek mászkáltak, számunkra székek voltak kiállítva, és a leány sereg összefogódzva nagy kört képezett, s bús nóták mellett énekelve lépegetett lassú mozgással. A bíró e játékot így magyarázta nékem:- Most löpik a löpést, aztán ha ölégséges, beeresztik a legényeket is, úgy kerül ki belőle a tánc.

Dalaikban oláhszerű egyhangúságot vettem észre, mint az újabb időben tapasztalható sok helyütt

az országban, a nélkül, hogy az idegen és káros elem lelopódzását a magyar dallamba könnyen kimagyarázni lehetne. A szavak egészen mások, mint bármely vidékén a megyének, nagyrészt nem is közölhetők tartalmuknál fogva, gyakran politikai színezettel bírnak:

Szeretnék én - valakivel - beszélni:

De még jobban szobájába bemenni.

Elmondanám én - annak a jó úrnak: Hány adója van a szegény magyarnak.

(A szünjelek közti szavak helyett egy nevet énekelnek.)

A következő vers ellenben tiszta népköltészeti értékű:

Az én szívemben csak egy legény illik,

A legényök szépje közt a legszöbbik.

Hogyha nem köll katona az országnak,

Engem választfeleségül magának.

Meglepő és valóban ritka szép látvány volt a nők öltözéke, feltűnően gazdag kiállításával. Ha a szabónak ízlése nem is érthet egyet a legritkább színek ily vegyületével, a nép sajátságaiban tetsző szem

342