Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)
Balázs Kovács Sándor: A sárközi parasztság szabadidős tevékenységei a 19-20. században
A perecért azonnal meg is indult a tréfás vetélkedés. Ezt nem volt könnyű dolog megszerezni a lányoktól. Ha azonban valamelyik lány a kiválasztott legény botjára tűzte a perecet, amit rendesen azt a látszatot keltve szoktak volt megtenni, mintha azt erőszakkal, vagy furfanggal ellopta volna, ez meghívásnak számított estére, a hálótanyára’.’ A délután tréfálkozva és dalolva telt el. Közben a madárhessegetésről sem feledkeztek meg teljesen. „Estefelé aztán beállítottak a tanyára. Ahány lány, annyi legény. Kezdetét vette az eszem-iszom, a danolás, vacsora után pedig a tánc. Néha éjfélig is eltartott a vígasság. Azután lefeküdtek aludni. Egy lány, egy legény, ki ki a maga párja mellett. A fiatalok mellett ugyan ott volt a tanya gazdájának a felesége, vagy anyja, az öregszüle is, ő azonban azt tartotta, hogy „könnyebb egy zsák bóhát megőrizni, mint egy asszonyt, illetve leányt. ”m Ez a segítő munka egyben társas szórakozásnak is számított és sokféle szokáselem rakódott rá: udvarlás, ismerkedés, a szerelmespárok kiéneklése, összepárosítása, különféle társasjátékok, dalok és táncok. Amíg a lányok magukban voltak, idejüket kézimunkával, sütéssel-főzéssel, szőlőőrzéssel töltötték, a legények érkezése után kezdődött a szórakozás. Napközben kereplővel, vagy hujjákolva (kiáltozva) hessegették a madarakat. Jó alkalom, volt ez többek között a szerelmespárok kikiáltására: „...a jövendőbeli új párok is ott hirdetődtek ki, hat esztendővel előre. Naponként tizenkétszer. Ez úgy történik, hogy Rákhel (a leány) kiáll a legmagasabbik oromra és onnan mint egy müezzin, kikiáltja: - Szabados Fe- rencz, Bálint Juli, ijjuju! Jó lesz-é? - mire nyomban harmincz oromról felel az ekhó: - Jó lesz! De az ekhó sem marad háládatlan, hanem visszakérdi: - Csati Palkó, Aranyos Rákhel ijjuju! Jó lesz-é? - Erre szintén harmincz csengő torok veri vissza, legcsengőbb a Rákhelé: - ijjuju, jó lesz. ”85 Ezt nótában is megteszik: Három icce köménymag, Varga Sári kié vagy? Nem vagyok én senkié, Csak a Balogh Sándoré. zött s egy-egy tanyatéren verődtek ismét csapatba. A legénység így cserkészte őket s mikor egyszer-egyszer találkoztak: szótlanul, kipirulva néztek farkasszemet és menekült a leány megint, dalolva: Hej, iszalag, iszalag Futnál, de megfogtalak. Szaladj rózsám, hogyha tudsz. Elérsz még ma, hogyha futsz. Gyér utánnam, gyere hát, Csizma nélkül, mezítláb... Újabb találkozásnál valamelyik bátor leány odaszólt a legényhadnak:- Mit akarnak kigyelmetek, hogy úgy reánk estek? Nem vagyunk mink nem tudom mik, mi utánunk mit kóvályog kentek? Az egyik legény pironkodva feleli:- Nem akarunk mink sömmit se, csak titokét nézünk.- Ejnye, úgy-e?... Nohát nézzön kigyelmetek. Bakháton a csizmánk nyoma, nyomon járhat két szömük világa. Gyerünk lányok! Surrant a leányhad és szólt a nóta újfent: Kend csak olyan ólommadár, Mikor viszik, sebösen jár, Meg is botlik két ballábra, Csigarigás karikába... így, alkonyaiig. Akkor, valamelyik tanyatéren, könyörögtek a legények: Álljatok meg egy-két szóra! „Hát mögállunk, hanem aztán becsülettel gyűjjön kigyelmetök!” Megbékéltek, ismerkedtek, nyájaskodtak s a leány megmutatta, kinek a kedveskedését fogadja. Azután, külön, pihenő tanyára vonultak a legények s úgy felelgettek egymásnak a távolból, nótával, furulyaszóval. A leányok játszóba kezdtek, járták, karajba fogózva, a csillegőt, majd a lépőt, meg ugrásba kezdtek... És így forogtak, örvényeztek, míg nótával bírták; amikor eltikkadtak, oszlatták a játszót. Kedves tiszta mulatás volt ez; az esztendő elvégzett nagy munkája, a takarodás után pihenő is, - úgy mondták: szüretre készülődnek, pedig lakodalom lett belőle, új borra vagy esztendőre, zöld farsangon (husvétkor). Ilyen volt hajdanán, gyönyörű Sárközben, a szüret eleje. „Szüret után pedig egy-két öreg Sára susogóba jára: vájjon a kis Sára, lehet- e hamarján Deák Pali párja?” A susogó megmaradt, járják az öregszülikék, ők boronálgatják össze az egymásnak szánt legényt meg leányt ma is, de kevesebb lett a nóta s nem elegendő már a furulyaszó, hogy kiadják az egyetlen leányt a nagy portáról’.’ - MALO- NYAY 1912, 62-64. 84 CSALOGOVITS 1936,142-143. 85 BAKSAY 1917, 283. 334
