Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 34. (Szekszárd, 2012)

BALOGH IMRÉNÉ: Számadás

térségé. Ő úgy tekintett a paraszt emberekre, mint tanulatlanokra, feleségére pedig, mint kiskorúra, aki irányításra szorul. A második ciklus a megélhetési stratégiák változásáról szól. A fordulópontot a paraszti gazdálkodás megszűnése és a termelőszövetkezetbe lépés jelentette. A termelőszövetkezetben napi munkakapcsolatba kerültek a fölszögi parasztok az egykor az Alszögben lakó szegény napszámosokkal. Annak ellenére, hogy az adott helyzetben már azonos életkörülmények és jövedelmi viszonyok között éltek, a korábban napszámos munkából élők, mégis úgy tekintettek interjúalanyomra, mint gazdag parasztra. Az ő szemükben a gazdag parasztlány, akinek jobb volt, mint őnekik. Nem tartották maguk közül valónak. Ebben a diskurzusban nem az sérti, hogy parasztként tekintettek rá, hanem az, hogy kétségbe vonták, hogy ugyanúgy dolgoznia kellett neki is, mint nekik. Ugyanakkor a saját rokonsága már, mint szegény rokonra tekintett a házassága és a három gyerek miatt. A két fő történeti ciklust a jelenben megfogalmazódott gondolatok szövik át. A bevezető rész tartalmazza az öregek helyzetének az értékelését, a földhöz való viszony meghatározását és önmaga által meghatározott helyét a társadalomban. A befejező rész a személyes sorsból, a sérelmekből levont tanulságot közli. Ebben a narratívában azok a sérelmek, amelyek a közösség részéről érték, már nem jelennek meg. Feltételezhetően azért, mert azokért elégtételt tudott venni, akár szóval, akár tettel. A közösségben a saját érdekeit tudta képviselni, de a családban nem. A dolgozat egy élettörténet elemzésén keresztül mutatja be a 20. század második felében a nők életében lezajlott változásokat. Az élettörténet nem pusztán történések és cselekvések egymásutánja, hanem a közösség tagjai egymáshoz való, folyamatosan változó viszonyainak szövedéke. A gazdasági és társadalmi változással automatikusan nem járt együtt az egyén társadalmi réteghez való tartozásának változása. A parasztként való meghatározás a gazdasági és a társadalmi feltételek hiányában is létezett függetlenül a termelőeszközök birtoklásától, egyfajta gondolkodásmódot és munkához való viszonyulást is jelentett. Az egyén ugyanabban az időben, ugyanabban az élethelyzetben a vele kapcsolatba kerülő másik ember szemléletétől függően lehetett iparosné, és ugyanakkor lehetett paraszt. Lehetett egyidejűleg a gazdagabb paraszt rokon szemében szegény, az egykori napszámos szemében gazdag. A paraszti társadalomban a gazdagság és szegénység fokmérője a föld birtoklása volt. A nem parasztok pedig a származás alapján határozzák meg azt, hogy valaki a szegények vagy a gazdagok közé tartozik-e. Nem az alapján, hogy a személynek ténylegesen van-e a birtokában föld. Az egyén elhelyezkedését egy adott társadalomban a közösség másik tagjához való viszonylata határozza meg. Az asszonyoknak azonban függetlenül a család vagyoni helyzetétől ugyanaz volt a lehetőségük. A föld jövedelméből a saját szükségleteikre nem fordíthattak. Ha szerettek volna valamit megvásárolni, akkor saját maguknak kell rá előteremteni a pénzt, akár gazdagok, akár szegények voltak. Ez nem változott meg a nagy társadalmi átalakulások következtében sem. Továbbra is a család felett hatalmat gyakorló fél rendelkezett a pénz felett. A narratív interjú mint kutatási módszer felhasználásánál nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy mi az elbeszélő indítéka, a szándéka, mit akar kifejezni a történet elmondásával. Az élettörténet elmondásának nem csak az a célja, hogy magát a történetet tényszerűen, térben és időben pontosan elhelyezve ismertesse meg a hallgatójával. A célja az is, hogy az élettörténetből a saját maga számára leszűrt és a hallgató számára továbbadni szándékozott mondanivalót alátámassza. Az élettörténet egy valóban megtörtént eseményről, cselekményről az elbeszélőben kialakult belső kép szóbeli kifejezése. Az elbeszélő által megtapasztalt, vele megtörtént, vagy elődeitől hallott, velük megtörtént eseményekből létrehozott történet, amellyel az elbeszélő az általa közvetíteni szándékozott mondanivalót igazolni, alátámasztani igyekszik. Ezek a történetek egyaránt tartalmaznak valós elemeket és az elbeszélő által hozzátett, cselekvésben meg nem történt, csak az elbeszélő gondolatában megfogalmazódott, általa megtenni szándékozott cselekedeteket. A történetek sok esetben arra szolgáltak, hogy az elszenvedett sérelmet valamilyen módon feloldják, kompenzálják, ha másképpen nem is, de szóval legyőzzék a sértést okozó személyt. A másik gondolat, hogy parasztként való meghatározás a gazdasági és a társadalmi feltételek hi425