Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 34. (Szekszárd, 2012)
BALOGH IMRÉNÉ: Számadás
ott vót másik deszka ólba. És akkó énneköm onnan a színalú el kellött eresztenöm mind a két góbét, meg innen a harmadikat. Hát ulyan asszonynak, aki ilyen várandós, annak má az való. Oszt hajtottam oda űket az akóba. De elmentek. Meg minden malac megtalálta az annyát. Úgyhogy mindég eszömbe jut, hogy ilyen nagyon tarka malacok vótak mert az annyik ilyen vörös mangolica keverék göbe vót. Mikó jóllaktak, szoptak, akkó meg hajtottam vissza. Hát az a két öreg mindég nízte, hát látták, mert ott dógoztak. Akkó, meg mikó mégegysző meggyüttek, akkó meg má a gyerök megvót. Eljártak dógozni. Tudom, a Laci is két hetös vót, adtam a marhának ott az istállóba. A marha bőgött. Dehogy gyüttek haza. Má hugyan gyüttek vóna. A szilém mondta: - Bőg a marha. Hát akkó elmentem, adtam neki. A Tóth Pista bátyám beszót az útrú - ki vót má a kapu is nyitva, hogy má gyünnek. Á, minek gyüttek vóna: - Bözsike, hát nem neköd való ez. De az otthuniaknak ez nem jutott eszibe. Senkinek se. Úgy hogy nem hiszöm, hogy szömbe tudnák találkozni még egy mostani fiatallal, aki azt úgy végig bírná csinálni'.' Az első gyermek születése előtti napon is dolgozott még. Etette, terelte az állatokat és főzött a munkásokra. A második gyermeke születése után két héttel már a teheneket kellett ellátnia az istállóban. A hat hét gyermekágyas időt nem hagyták neki kipihenni. 1956-ban megműtötték Bözsike néni édesanyját. Minden munkaképes családtagnak dolgozni kellett a határban, hogy ki bírják fizetni az orvosi költséget. Két üszőt is el kellett adni, annyiba került. A három gyermeket napközben a hetven éves Sávics szilé gondozta. A gyermekek gondozása mellett még megfőzött az egész családnak, és ellátta a baromfit is. A legnagyobb gyermek hét éves volt, a legkisebb alig kettő. A középső gyermek burokban született, nagyon gyenge volt. Este korán elálmosodott, maga feküdt le, mert Bözsike néninek a teheneket meg kellett fejni, nem tudott a kisfiúról gondoskodni. A gyerekek nem jártak óvodába, mert 1 forintot kellett volna naponta fizetni. Az akkor nagyonnagy pénz volt. 3 5 A tanácselnök utasítására nem kapták meg azt a kedvezményt, amit a többi gyerek. Az óvónő közbenjárására mégis megadták volna a kedvezményt, de az apa kijelentette, hogy senki kegyelemkenyeréből nem kér. Nem engedte beíratni a gyerekeket az óvodába. A gyerekszülés, a három gyermek még jobban megnehezítette Bözsike néni helyzetét. A család ugyanúgy elvárta tőle, hogy minden munkában részt vegyen, mintha nem lennének gyermekei. Ez belső feszültséget okozott neki, mert nem tudta megfelelően ellátni a gyerekeket. Nem tudta az anyai feladatait ellátni. Etetni, mosdatni, altatni őket. Elköltözés a szülői háztól A szülői háztól 1956-ban el kellett költözniük. Okként azt mondták, hogy már nagyon sokan vannak a házban, de más is volt a háttérben. A szomszédok megjegyzéseket tettek: - Anyád a Jánossal ment a vásárba? - Tégöd nem vittek?" Az apja meg az anyja között is csúnya veszekedés volt a férje miatt. El kellett költözniük. Nem mentek messze, csak az utca túloldalára, egy nagyon kicsi nádas házba. Alig volt udvara. Villany sem volt benne. Tartási szerződést kötöttek az idős asszonnyal, akié a ház. A szomszédok azzal biztatták őket, hogy már úgysem sokáig él, mert olyan rossz bőrben van, de semmi más baja nem volt neki, mint az éhezés. Nyolc esztendeig — 1948-tól '56-ig - dolgoztak mind a ketten a szülői háznál. A férje jól keresett a mesterségében. Eleinte terményért: búzáért, kukoricáért dolgozott. Később pénzt kapott. Heti kétszeri borotválás és évi tizenkét haj nyírásért 160 forintot kapott egy évre egy-egy férfi után. A ke3 5 Egész napi kapálással 7 forintot lehetett keresni, 3 forint volt a kenyér kilója 414
