Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 34. (Szekszárd, 2012)

BALOGH IMRÉNÉ: Számadás

Az élettér Az újító szellem azonban az élet nem minden területén nyilvánult meg. Az első szobában nem aludt senki. Azt a helyiséget fűteni sem lehetett. Ott a szekrényekben a ruhákat tárolták. A felnőtt családtagoknak volt egy-egy saját szekrénye a ruháik számára. A gyerekeké az anyjuk szekrényében volt elhelyezve. Ezen kívül két vetett ágy volt még itt. A család minden tagja a hátsó szobában aludt. Egyik ágyon Bözsike néni szülei, a másikon az öccse a nagyapjával, a harmadikon, pedig Bözsike néni a nagymamájával aludtak. Onnan ment férjhez, a nagyanyja mellől. Tizenöt éves koráig egy ágyban aludt a nagyanyjával. A családtagoknak személyes élettere nem volt, olyannyira, hogy saját ágya sem. Mindannyian egy közös életteret használtak. Ez az egy helyiség konyha is volt meg szoba is. Ezt a helyiséget vályogból épített rakott tűzhely fűtötte, és azon is főztek. Ebben az egyetlen helyiségben volt az asztal, amelyről ettek. És itt volt a sarokban egy kisszéken a teknő, amelyben mosakodtak. A heti kenyérdagasztást is itt végezte a gazdaasszony. Télen még a szövőszék is itt állt. Téli délutánokon itt fogadták a szomszédokat, rokonokat, ha átjöttek beszélgetni. Szombaton délután nem illett máshoz menni, mert az volt a mosakodás ideje. Ilyenkor a férfiak is ki voltak tiltva a házból, amíg az asszonyok megmosakodtak, hajat mostak. Ezt nem csak az elbeszélésekből tudja, erre emlékszik Bözsike néni. „Gyerökkorombú az, ami nem vót mindönnapi dolog az eszömbe jut'.' De ugyan olyan szemléletesen mondja el azt is, hogy a testvérét Palikát hogyan gyógyították ki a gyermekparalízisből, mintha látta volna, pedig nem láthatta, mert akkor még meg sem született, de a Sávics sziléje sokat mesélt neki erről. „Mert azt mondták, hogy vót ulyan kis villanyozós gépje az orvosnak. Osztán azt mondták, hogy azon vót egy ilyen, mind egy irka, olyan villanyozós gép, vót egy kicsike csővön valami, amivé úgy pontrú pontra ment végig a gerincin. Lábbal kellett hajtani, mert akkor még villany nem volt. Az elmondásbú tudom. Az úgy rémlik, mintha láttam volna, de nem láthattam, mert mégakkó nem vótam meg." A sokszor hallott történetek képpé alakulnak a képzeletében. A valóban látott és tapasztalt dolog és a hallomásból ismert történet összemosódik az emlékezetében. Csak amikor kontrolálja az elmondottakat, akkor választja szét a vele megtörtént dolgot a szóban rá hagyományozott történetektől. Gyermekhalál Bözsike néni a testvérére már nem emlékszik csak arra, amit mondtak a betegségéről és a haláláról. Palikát a gyermekparalízisből kigyógyították, de hét éves korában agyhártyagyulladást kapott, és abban meghalt. A gyász mellett még egy súlyos sérelem is érte a családot. Az egyik gazdag paraszt azt mondta, hogyha az ő fia lett volna, akkor majd nem halt volna meg, mert megfizette volna az orvost. Ezt a sérelmet személyes sérelemként említi a mai napig, mintha őt magát sértették volna meg. Ebben a vitában a szegény parasztot alázza meg a gazdag paraszt. Az elégtétel is súlyos, mert az ő fia is hamarosan meghal, hiába jár hozzá autóval Bajáról az orvos, mégsem tudja megmenteni. Bözsike néni tanulságként azt vonja le, hogy az Isten megbünteti azt, aki elbizakodott. A büntetés ellenére mégsem tudja feledni a mai napig sem a családot ért sérelmet. A gyermekhalállal kapcsolatos történetek között van egy másik típusú is. A harmincas években már elkezdődött az egykézés, hogy csak egy gyerek született, nem akartak többet. Gyakran előfordult, hogy az az egy meghalt valamilyen gyógyíthatatlan betegségben. Ezt a történetet használja annak igazolására, hogy nem elég az egy gyermek. E mögött szintén egyfajta személyes sérelem húzódik meg. Bözsike nénit sokszor megszólják, amiért három gyermeket szült. A rokonságban már általában egy, esetleg kettő gyermek született, de hármat már senki sem vállalt. A három gyermeket a szegénységgel azonosítja a közösség véleménye. 408