Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 33. (Szekszárd, 2011)

Néprajz - Balázs Kovács Sándor: A Gyöngyösbokréta mozgalom története Tolna megyében

pl. kocsolai, bátai, vagy akár sárközi bokréta. A bokrétázás mindenekelőtt paraszt együttesek mozgalma volt. A vezetésben természetesen részt vett a helyi értelmiség - a községbeli papok, tanítók, jegyzők mellett olykor egy táncmester vagy tanultabb iparos is -, a csoportok azonban elsőrendűen a helyi paraszti hagyományok ápolására, színpadi bemutatására alakultak. Felújító és tradíciót teremtő munkájukkal egyszerre járultak hozzá a lakodalmi és fonóbeli szokások, a karácsonyi és más dramatikus hagyományok megismertetéséhez és továbbéléséhez, nem is szólva a viseletek, dalok és táncok hagyományozásáról és népszerűsítéséről. Tisztán táncegyüttesként csak kevés csoport működött. Akadt ilyen is, de a bokréták többségében az össznépmüvészeti törekvések uralkodtak. Legtöbbször egy színre vitt népszokás keretében jelentek meg a különböző dalok, párbeszédek, játékok és táncok. A megjelenítés folyamatában pedig az együttesek nem korlátozták előadógárdájukat csupán egy generációra. A fiatalok vagy középkorúak mellett az öregek ugyancsak rendszeresen megjelentek a színpadon, sok helyen pedig a gyerekeket is bevonták a fellépésekbe.

6

8 A Gyöngyösbokréta bemutatók megszületésének lehetősége már mintegy két évtizeden át a levegőben volt. Az 1930-as évek elején a világválság egyre nagyobb méreteket öltött, az ország valutaszerzési lehetősége csaknem teljesen az idegenforgalomra korlátozódott. Ez is magyarázhatja, hogy a nemzeti ünneppé emelt Szent István heti ünnepség fényét is egy idegenvonzó eseménnyé kívánták növelni. Az egész mozgalom irányítása egy kézbe összpontosult, Paulini Béláéba. Paulini Béla (1881-1945) író, hírlapíró, rendező és karikaturista.

6

9 Édesapja gazdatiszt volt a csákvári Gurdi majorban, az Esterházy hercegi birtokon, a falutól két kilométerrel. Itt született, a hercegi uradalom cselédei között növekedett. „Ne rongálja nagyon az eszét!" - mondta neki az öreg Klupács kocsis, amikor mint kisgyermeket a városi iskolába kocsiztatta Székesfehérvárra, a ciszterciták reálgimnáziumába. Székesfehérvárott érettségizett, majd a budapesti műegyetem gépészmérnöki osztályán tanult. Műegyetemi tanulmányai után Münchenben beiratkozott a festőakadémiára, de vonzotta a lapszerkesztés is. Több napilap riportere és a német Simplicissimus karikatúristája volt. Egy politikai színezetű háborúellenes vicce miatt jobbnak látta, ha hosszabb időre külföldre távozik. 1915-ben tért vissza, amikor is katonai behívóval kiküldték az orosz frontra. Valószínűleg ekkortájt ismerkedett meg Czabán Samuval a forradalmár tanítóval, akinek irányításával nemsokára gyermeklapot indított. A Tanácsköztársaság alatt, - Bartók Bélához, Kodály Zoltánhoz és Lajtha Lászlóhoz " hasonlóan - Paulini is részt vállalt a kulturális munkában. 1919 márciusától augusztusig ő szerkesztette a Tanácsköztársaság gyermekújságját, a Bukfencet, Gáspár Antal, Haranghy Jenő, Maliász Gitta, Mühlbeck Károly, Pólya Tibor és Vértes Marcell készítették a rajzokat, sőt maga a kitűnően rajzoló Paulini is. Az 1920-as években írta a Háry János színpadi szövegkönyvet, Garay János hőskölteményét kiegészítve négy kalanddal, de öt-hat évig hiába házalt vele. Türelmetlenül sürgette népdalokért, zenéért Kodályt, végre 1926. október 16-án megtörtént a Háry János operaházi bemutatója és kirobbanó sikere beleillett abba a folyamatba, amely az 1920-as években a folklór-ébresztést és ápolást szolgálta. 1928-ban Varga Sándor csákvári református lelkész indítására a falu műkedvelői vállalták, hogy a falu szülöttének operaházi játékát, a Kodály Zoltán válogatta népdalokkal a csákvári vendéglő színpadán 6

8 MAÁCZ 1983. 53-54. 6

9 MARKÓ V. 2004. 190., LELE 1990. 159. Lajtha László (Budapest, 1892. jún. 30. - Budapest, 1963. febr. 16.): zeneszerző, zenetudós. A budapesti Zeneművészeti Főiskolán Herzfeld Viktor tanítványaként zeneszerzést, Szendy Árpád növendékeként zongorázni tanult. Emellett jogi tanulmányokat is folytatott, jogi doktori címet szerzett. Lipcsében. Genfben és Párizsban is tanult. Egész életében erősen kötődött a francia zenei élethez, gyakran járt Párizsban. 1910-ben kezdett népzenével foglalkozni. A Magyar Nemzeti Múzeum munkatársaként előbb a hangszergyüjteményben, majd a Néprajzi Osztályon dolgozott (1913-1924). Prágában részt vett az első nemzetközi népművészeti kongresszuson (1928). Bartók Bcla társaságában tagja lett a Népszövetség Comission Intcmacionale des Arts et Traditions Populaires nevű bizottságának; a bizottság népzenei osztályának elnöke (1930). A Comission des Arts et des Lcttres-ben Bartók utódja. A Néprajzi Múzeum tudományos munkatársa (1935-1946). megbízott igazgatója (1946), a Magyar Rádió zenei igazgatója (1945-től egy évig). A Nemzeti Zenede tanára (1919-től). igazgatója (1945-1949). A Zeneművészeti Főiskolán rövid ideig - fizetés nélkül - népzenegyűjtést tanított (1952). Életműve szerves része a 20. század első fele népzenei hagyományokban gyökerező zenekultúrájának. Zeneszerzőként kilenc szimfóniát, szvitet, szimfonikus költeményeket, népdalfeldolgozásokat. 10 vonósnégyest, kamara- és zongoraműveket, operát, baletteket, filmzenéket, kórusmüveket, egyházzenét írt. Évtizedeken keresztül végzett népzenei gyűjtőmunkát. Az 1960-as években minisztériumi célhitel támogatással kis létszámú népzenei kutatócsoport munkáját irányította a Néprajzi Múzeumban. - KODOLÁNYI 2002/a. 539. 297