Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 33. (Szekszárd, 2011)

Régészet - Csányi Viktor - Szabó Géza: A középkori Bonyhád helyének meghatározása az újabb régészeti feltárások alapján

A vermeket az egész középkorban használták, így a középkori település-feltárások leggyakoribb objektumtípusai. A X-XI. századi falvakban még aránylag csekély számban fordulnak clö, számuk a XII. századtól nő meg jelentősen.

1

9 A gödrök és a vermek általában a házak és épületek között, vagy azoktól távolabb, a település szélén, csoportokban helyezkedtek el. Egy veremben csak egyfajta élelmet lehetett tárolni, és azt is csak rövid ideig. Egy háztartáshoz több gödör és verem is tartozott. Természetesen nem minden vermet használtak egy időben, így ezek számából csak óvatos következtetések vonhatók le. A leletmentés során előkerült gödrök és vermek meglehetősen nagy formavariációt mutatnak. A megkutatott területen többé-kevésbé szabályos körvonalú objektumokat bontottunk ki. A vermek között széles és keskeny nyílású, egyenes és ívelt aljú, sekély és mély, méhkas alakú egyaránt előfordult. Ezek közül a méhkas alakú vermek, melyeknek pontos néprajzi analógiáit is ismerjük, különböző magvak és húsok tárolására szolgáltak (Q043., Q128.). Belsejüket gyakran kibélelték valamilyen szerves anyaggal, például fával. A gödrök kiégetésére, kifüstölésére is van példa. Több gödör esetében gondolhatunk erre, a megfigyelt koromfoltok és paticspöttyök alapján. A Q030. jégvermet bizonyosan kiégették, növelve ezzel a hőtartó képességét. A vermeket emellett vízhatlanná kellett tenni, hogy az élelem ne romoljon meg, ezért valamilyen szerves anyaggal fedhették be és a kiásott földdel is megmagasíthatták a gödrök szájnyílását. Nagy számuk részben azzal magyarázható, hogy nem lehetett őket sokáig élelemtárolásra használni. A legtöbb gödröt és vermet később „hulladékkal" töltötték fel. A feltárás során a fent elemzett gödrök és vermek egyikében sem találtunk gabona magvakat, mégis feltételezhető, hogy legtöbbjük mindenképp veremként funkcionálhatott. Jégverem Ma már nem használt, de korábban fontos gazdasági épület volt a jégverem. A veremszerű gazdasági melléképület azt a célt szolgálta, hogy a gyorsan romlandó élelmiszerek hűtéséhez szükséges jeget, esetleg hideg tároló helyet nyáron is biztosítani lehessen. Minden bizonnyal már a legkorábbi időkben is jól szigetelő tetőszerkezetet építettek a verem fölé, növelve ezzel a jégverem hatásfokát. A jeget csak nagy tömegben érdemes tárolni, mivel minél nagyobb a jégtömb térfogata és minél inkább hasonlít a gömbhöz az alakja, annál lassabban olvad el. Kevés ilyen jellegű építmény kerül elő a középkori településeken így arra kell gondolnunk, hogy a paraszti gazdaságban vagy nem egyénenként használtak jeget, hanem valamiféle közösségi tulajdont képezett, vagy csak olyan személy használt jeget, akinek fokozottan szüksége volt az átlagot meghaladó friss termék ilyen jellegű tartósítására az egyszerűbb szárítás vagy füstölés helyett (pl.: mészáros). A Q030. számú, 1.5 m átmérőjű, kerek szájnyílású gödör 0,9 m mélységben kiszélesedett és mélyen benyúlt az oldalfalak alá. A veremszerű gödör nem mélyedt lc a talajvíz szintjéig. Az alja egyenes volt, az oldala szabálytalan körvonallal kiszélesedett. Az építményt a béleléshez szélesítették ki az alsó részén. A gödör betöltésében megfigyelt faszéndarabok a gödör kibélelésére és kiégetésére utalnak. A felső rész betöltéséből elsősorban késő középkori edénytöredékek és állatcsontok kerültek elő, azonban az alsó, kiszélesedő rész leletanyagban jóval szegényebb volt. A vermek formája folyamatosan fejlődött az évszázadok alatt, így olyan veremmel is találkozhatunk, amelynek a kialakítása egy földalatti éléskamrára emlékeztet. Az alaposan kitapasztott és gondosan kialakított vermekben, tárolóedényekben, kosarakban helyezték cl a különböző élelmiszereket. Ilyen jellegű építmény került elő pl. Sáp falu feltárása során is.

2

0 Járószint és pusztulási réteg A szelvényfal északkeleti részén, a jelenlegi felszíntől kb. 0,6 m-re égett, paticsos, hamus, 2-5 cm vastag kevert réteget figyeltünk meg, amely járószint és pusztulási réteg lehetett (Q042.). Ezt a réteget meglehetősen hosszan lehetett követni a keleti szelvényfalban. Emellett olyan objektumok is körvonalazhatók voltak (Q087., Q089.), amelyek nem érték cl a tereprendezéskor kialakított szintet, valamint további égett, paticsos, hamus rétegeket is megfigyeltünk (Q062., Q063.). 1

9 BÉRES 1987, 30. 2

0 BÉRES 1987,29-30. 189