Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 32. (Szekszárd, 2010)

Balázs Kovács Sándor: Egyesületek és magánosok a sárközi népművészet szolgálatában

sárközi asszonynak is. Dr. Pilisy kezdeményezésére

2

4', a decsi Arany Dénes, Wallacher László gimnáziumi rajztanár, festőművész, Wallacher György iparművész, K. Molnár Rózsa gazdasági szaktanító, Fekete Gizella decsi tanítónő, Varsádi Andor rajztanár és a lelkészfeleségek segítségével 1931. december 2-án tanfolyamot indítottak Deesen.

25

0 ügön jó tanítványa lett a Szili szülének. Mindön fogását eltanulta és gyönyörűen ki tudta varrni a mintákat. Annyira beleélte magát a munkájába, hogy már éjszaka sem volt nyugovása. Sokszor röggel azzal ébredt, hogy milyen szép valamit csinyált álmában. Már ült is neki, rajzolta, varrta. Egyszer látott egy szép kendőt, valami ügön szép rojtja volt neki, de sehogyan se tudott rájönni, hogy hogyan köll azt a fajta rojtot megkötni. Míg nem aztán egyszer álmában rájött. Meg is csinyálta, még máma is megvan az a kendő." (Császár Istvánné Szél Judit leánya Tóth Jánosné Császár Judit Decs) - BERTA - PATAKI 1985. 24

9 „A tanfolyamot 1930-ban indítja Pilisy Elemér. A Pestről érkező fiatal ügyvéd „él-hal" a kézimunkáért: felkutatja az idős decsi, sárpilisi asszonyokat, hogy eredeti, ősi mintákat találjon. A tanfolyamon főleg elemi iskolás lányok vesznek részt. A tanfolyam ingyenes, de az eszközöket (selyem, tű stb.) vinniük kell. Heti két alkalommal 30-40 fős csoporttal foglalkozik Pilisy. A hímzőtanfolyam vezetője Bogár Istvánné. A hímzőtanfolyam mellett szövőtanfolyam is létesült. Pilisy felfigyel az érdeklődésre és boldog, hogy kizárólag a két szakkör termékeit árulják. Az alapanyagok: vászon, illetve bujavászon, amelyet a faluban készítenek, hernyóselyem a tolnai gyárból származott, és felhasználtak még cérnazsozsettet, kenderfonalat. Az első darabok: vitrinterítők, tálcakendők, nyakkendők. Mindennek szabott ára van: egy nyakkendőért (amelyet 3-4 hétig is készítenek) 4 pengőt kapnak. Később egyik legkeresettebb cikkük lesz a retikül, amelynek csak a textil részét készítik helyben. A fém részt Pesten készítik és ott is szerelik össze. A termékek külföldön is nagy sikert aratnak: főleg Franciaországba, Angliába exportálják, de kerül belőle az USA-ba is. Az angol kereskedők érdeklődését közelebbről is felkeltik a kézimunkák, s így eljön a Sárközbe megnézni a készítés módját, mert sokan hihetetlennek tartják, hogy ilyen finom kézimunka ne gépen készüljön. A II. világháború előtt Pilisy Budapesten kiállítást is rendez, s ennek hatására a Népművészeti Múzeum is vásárol a hímzésekből. A bolt a Garay téren, a mai Söröző helyén volt. Vezetője, aki maga is dolgozott a boltnak: Bogár Istvánné. Az egyik legszebb munka, amelyet készítettek a decsi református templom számára készíteti úrasztali terítő. Amikor azonban Pilisy a kész terítőt Pestre szeretné vinni a kiállításra, a papné nem engedi, s csak a katolikus pap közben járásával sikerül a terítőt a kiállításra eljuttatni." (Szabó Sándorné Tarczal Éva Őcsény) „A 30-as évek elején jött ide Pilisy Elemér. O mániákusa volt a népművészetnek Az első tanfolyamok Deesen voltak, utána jöttek ide (Ocsénybe). Az órákat két decsi asszony: Szépné Kun Sára és Bogár Istvánné tartotta. A foglalkozásokon 20-30 lány és fiatalasszony vett részt. A nagy sikeren felbuzdulva még 3-4 új tanfolyamot rendeztek. Akkor úgy 14-15 éves lehettem. En meg szerettem rajzolni is, aztán csináltam rajzokat népviselettel, meg a munkájukról a falubelieknek. Az ügyvéd úr meg csak bíztatott és színes ceruzákat adott. Felküldte a rajzaimat, s később még megrendelést is kaptam rájuk. A minták rajzolásával kezdtük a tanulást, majd hímeztünk is. A mintakendőt színes fonállal készítettük, de a Kun Sára szerint csak a fehér fonal volt az igazi. Mindegyikünknek volt egy rajzfüzete. Az enyim már nincs meg, de a többiek közül biztosan megvan még valakié. A Pilisy tartott még előadásokat a Sárköz történelméről is. Úgy emlékszem, valamilyen szövetkezet is létrejött később. Volt boltjuk is Szekszárdon a Garay Szálló fölött valahol, meg egy pavilonjuk Pesten az Iparcsarnokban. Mi meg készítettük a dolgokat, nemcsak a ruhákra varrtunk, meg nyakkendőre, de csináltunk mi kistáskára mintát, üveg közé hímzett betétet, kis faliképeket bibliai mondatokkal. Az biztos, hogy ez az ember támasztotta fe! a feledésbe merülő népművészetet. Azt mondta: „Még meglátják, hogy a lányok bársonyban mennek a templomba." Mi meg akkor hogy kinevettük.. Aztán most meg sorozatban rendelik meg nálam ezeket a pártákat, a sárközi lakodalomban is mennyi kisleány viselte. Látja, mégis csak beigazolódott a jóslata és a Háziipar meg sem akar ezzel foglalkozni, a vezetőjük azt mondja, hogy nem eredetiek ezek a minták. Hát én még láttam olyan ősi darabokat, amit a mocsaras lápokból gyűjtöttek össze, az egész saját készítésű fonalból meg anyagból volt. Durvább volt, meg a fehér cérna sem volt olyan tiszta, de az biztos, hogy eredeti. Mi ott finom fonallal dolgoztunk, valaminek nevezték. Nem rég láttam egy decsi asszony térítőjét, szépen volt az megcsinálva, de az a régi vékony fonalat nem tudta pótolni mostanival. Különben az ügyész úr úgy negyven felé járt, amikor itt tevékenykedett, nem sok haja volt már akkor, hamarosan meg is nősült. Nyíregyházára költöztek. Szerintem azért a nagy lelkesedésért küldték el innen. Két év múlva meg is halt. A felesége küldött nekem gyásztáviratot, utána köszönő kártyát is, ami meg is van még. Vannak fényképeim a 37-ben indult Gyöngyösbokrétáról, amit a tanító úr vezetett. Meg van egy képem, amit az ügyvéd úr készíthetett, Pestre mentünk fel a Magyar Nemzeti Hét megnyitójára, népviseletben. Igen, itt is van a templomban egy hímzett úrasztalterítő. Nagy Lászlóné rajzolta a mintákat. Az olyan asszony volt. hogy kézimunkázni nem tudott, de rajzolni azt páratlanul. Fülöp Istvánné varrta ki, azt nem tudom, hogy egyedül-e. En nem láttam a decsit, meg a többit, de azt hallottam, hogy a miénk a legdúsabb, a legszebb. En már csak ennyit tudok, kérdezzenek olyat, aki később járt, az biztos többet tud az ilyen dolgokról." (Varga Istvánné Bálint Judit Őcsény) - Nagy Lászlóné Császár Mária a decsi kovács Császár János és Dömötör Mária leánya volt. - BERTA - PATAKI 1985. 2

S" „A sárközi hímzőművészet újjáélesztése. Komoly elhatározó lépés történt a Sárköz gyönyörű népművészetének újjáélesztésére. A sárközi népművészet, amelynek az úgynevezett „fékötőművészet" őrzi alapját és amely a brüsszeli csipke finomságára emlékeztet, mint ismeretes, a régi magyar nemesi osztály lelkéből a földmíves nép nagy tömegének lelkébe is leszivárgott, annak őserejű lelkén átformálódva, erőben megújulva képviseli azt az igazi és nemes magyar ízlést, amely nemzetünk kimeríthetetlen kincsesbányája. Deesen dec. 1-én tanfolyamot nyit egy lelkes gárda a sárközi népművészet újjáélesztésére." -TMÚ 1931. dec. 2. - fj'ilisy Elemér a decsi hímzés utolsó felfedezője. Mikor ő a Sárközbe lejött, itt már csak az idősebbek hordták a hagyományos viseleteket, a hímzés divatja lejárt. A faluban egyedül csak Császár Istvánné Szél Judit ismerte a régi mintákat, aki nemcsak varrt, hanem tervezett is. Előrerajzolás nélkül is tudott hímezni. Ót keresi fel Pilisy a tanfolyam tervével. A volt kultúrházban tartják a tanfolyamot, amelyen 50-60 lány, fiatalasszony vett részt. Az akciónak nagy sikere van. Ót féle munkát készítenek: főkötőt, jegykendőt, halotti párnát, bíborvéget, ingvállat. A bíborvéget Szél Judittal végeztették, aki a rojtozásért 3-4 mázsa búzát is kapott. A hímzőtanfolyam mellett szőni is tanultak, ennek Békás Istvánné volt a vezetője. A hímzést a többség szórakozásképpen, a saját gyönyörűségére csinálja, de a szegényebb sorsú 8-10 asszony pénzért, eladásra hímez. Arany Dénes, az idős decsi 504