Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 32. (Szekszárd, 2010)

Balázs Kovács Sándor: Egyesületek és magánosok a sárközi népművészet szolgálatában

ez időtájt „csak sima vásznat tudott szőni", és így a helyszínen napról-napra készülve sajátította el a mintás szövés tudományát. Ebben az esztendőben már az Iparművészeti Társulat felkérésére is készített „cifraszőtteseket". Ezek nagy sikerrel szerepeltek a Milánóban megrendezésre került kiállításon is. Ettől az időtől kezdve Perity Mihályné rendszeresen részt vett a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében a budapesti nemzetközi vásárokon és személyes kapcsolatai révén a legkülönfélébb intézményektől és magánszemélyektől kapott megrendeléseket.

22

3 Ez néhány hasonló felkészültségű asszonynak is biztosította az eladási lehetőséget. (Cseh Istvánné Meggyesi Anna (1895-1983), Bognár Jánosné Mayer Katalin (1892-1966), Cseri Pálné Bíró Erzsébet (1876-1940), Szép Józsefné (Kovács Józsefné) Kun Sára (1909-1999), Rozmanith Imréné Ács Lidia (1907-1980), Hortobágyi (Hanusch) Ferencné Hauer Irén, Mátyás Istvánné.) Amikor Szekszárdon, majd a sárközi falvakban is megkezdődött a sárközi hímzés tanítása, Deesen Perity Mihályné is elvégezte a „Decsi népművészeti tanfolyamot", a látogatási bizonyítványban írottak szerint kiváló eredménnyel. A háziiparos igazolványt is az elsők között, 1933-ban szerezte meg. Az Országos Iparegyesület kiállításain 1929-ben és 1932-ben ezüst, 1933-ban aranyéremmel díjazták szőtteseit. Sárközi népművészeti kiállításokat 1926 után is szinte minden évben rendeztek Budapesten az iparművészeti kiállításhoz kapcsolódóan. Ennek évről évre nagy sikere volt. 1928-ban pl. a Nyugatban Tersánszky Józsi Jenő írt a sárközi népművészeti tárgyakat bemutató kiállításról. Veretes sorai megérdemlik, hogy szó szerint idézzük őket: „Biztos, hogy a kiállításnak erről a terméről nagyon könnyű az őszinte elragadtatás hangján írni. Nem azért, mert portékáit világcikkek és értéküket világfolyóiratok regisztrálják, mert ennek a befolyására abszolúte nincs szükség. Ami ebben a teremben megfog, az olyan ősi, az olyan csodálatos valami, hogy a leglaposabb léleknek sincs menekvése a hatásától. Ezeknek az egyszerű embereknek szívből, érzésből összepepecselt holmiait nézegetve szinte a nagy természet munkája jut az észbe, amely a drágaköveket hozza létre a szénből és a cseppkőbarlangok csodáit a mészre csepegő vízből. Azt hiszem, a legszebbek ezekből a tárgyakból az egyszínű, azaz fehér alapra feketével hímzett fejkötők, szalagok, párták apró munkái. Naiv virág- és állatalakzataik összeállításának finomsága kész virtuozitás ahogy a szín segélye nélkül a dekoratív mellett dimenziós hatásuk is tökéletes. De ez a kiemelés világért sem akarja aláejteni a többi tarka-barka hímzések, bőrvarrások és papírra vetett tervezések nívóját. Ez utóbbiak javarészt a sárközi gyermek magyarok művei. Mondhatnám szörnyen elkeseredhet láttukra az utóbbi évtizedek primitívkedő művészete. Hiszen itt van ez ősi, ez naiv csináltság nélkül, ahogyan mindnyájuk szemének üdülés a gügyögő szín és vonal a jelenségek külső képe felől, az egyszerű, voltakép az igazi látás. Szomorúan mulatságos dolgot hallottam különben erről a kiállításon. Van egy pár olyan népművészeti holmi is, amely gyárilag készült mintákra hímződött. Leszólni persze nem lehet ezeknek fejlettebb, kidolgozottabb ízlését a maguk 'szája íze szerint készítették. Am különösen hatottak a népművészeti asztalfutók, függönyök, 'parádés", 'törölköző-remekek'. Mert aztán ezek a felfogásuk és ízlésük fejlettségében sem adtak semmi előnyt a modern gyári mintájú társaiknak. Sőt. A kiállítás rendezője megjegyezte róluk, hogy motívumaik kimutathatóan népvándorlás korabeli tatár, vagy ősmagyar motívumok. Hát hiszen ez nem olyan fontos, mint az, ha már van saját és jobb minta, mely a én novemberbe kerűtem fő Pestre az Iparművészeti Múzeumba szőni, ez által az egy kendő által. Akkó ez a királyi kormányfőtanácsos ejött ide hozzánk az ottani múzeum festőjével Baja Benedekkel. A Baja Benedekkel ezek aztán megszervezték ott a kiállítást. De hogy ennek a kiállításnak összegyűjteni a holmit, arra én vállalkoztam, meg Ignácz Jánosné itt Deesen. Úgyhogy az asszonyok ide hordták hozzánk a holmit és aztán hát mi felelősséget válatunk, mer hát vót egy kis házunk, meg főd, hát attak aláírással, hogy én ezzel tartozom. Hát ez november 26-án nyit meg Budapesten az Iparművészeti Múzeumba a kiállítás. Egészen április l-ig szőttem a múzeumba. Ott tamitam meg a rózsásat, a K-sat. A gazdag asszonyoknak az abroszain tűhegyre óvastam le a szálakat, hogy hogyan vannak befogdosva... 1926-27-be az Iparművészeti Múzeumon keresztül a Külkereskedelmi Hivatal vette fel vetem a kapcsolatot és kértek a külföldi kiállításra anyagot. Akkó Bornemissza báró vót a Külkereskedelmi Hivatal vezére és azon keresztül ment el Milánóba a kiállításra a holmink." - NÉMETH 1993. 22

1 ,.Szüleim egyszerű munkásemberek voltak. Öt éves koromban édesapám a háborúban szerzett betegségében meghalt. Édesanyám özvegyen nevelt, nehéz körülmények között. Nyáron aratni járt és cséplőgépnél főzött, télen font, szőtt. Bogyiszlai születésű volt és ott pedig mindenki kenderrel és szövéssel foglalkozott. így már kicsi gyermekkoromban is ismertem a szövést fonást, még a játékom is az volt. Mikor nagyobb lettem én is fontam. Este mentünk a bandába és vittük a rokkát és fontunk... - Voltak olyanok, akik szövettek a szegény asszonyokkal és ők meg vitték eladni. Ezek közé tartozott Perity Mihályné is. Édesanyám húga is neki szőtt. A kiállítási dolgokat mind az szőtte meg, sok más szegény asszony is dolgozott, de a dicsőség Peritynéé lett. Nem látták édesanyám meg a barátnője felszedni a mintába a cserebogarat, én akartam csinálni, de nem akarták engedni. Ott volt egy igen öreg asszony Szél Sándorné Onadi Orzse, de csak Onadi szülikének hívtuk. Őt kértem, hogy mutassa meg, hogyan kell, és ő megmutatta: ami színes, annyi szálat kell lenn hagyni, és ami fehér, annyinak kell fenn lenni. Megértettem és meg is csináltam nagyon szépen, nagyon megdicsért az az asszony, akinek akkor éppen szőttek Könczöl Andrásné Cseh Erzsébet vót a neve. így tanultam szőni a régi mintákat. " - BOGNÁR 1996. 495