Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 32. (Szekszárd, 2010)

Balázs Kovács Sándor: Egyesületek és magánosok a sárközi népművészet szolgálatában

A sárközi népművészet sajátosságainak és értékeinek saját rendszeréből való kiemelése és egy falusi hagyományelemekből kiépített nemzeti kulturális modell rendszerébe való beillesztése több szálon történt. Szellemi, ideológiai mozgalmak, a hivatalos kultúrpolitika, de gazdasági és szociális megfontolások is szerepet játszottak a dél-dunántúli Sárköz népi kultúrájának ismertté válásában és értelmezésében. Természetesen mindez visszahatott a Sárköz népének önképére és önértékelésére is. Ezt az öntudatot fogalmazta meg a helyi lap 1941-ben: „A sárközi hímzést és szőttest ne csak kiállítási tárgynak tekintsük, hanem nemzeti értéknek, hiszen a müvészkedö magyar lélek szó! azokból minden magyar lélekhez,"

33

2 E tanulmány elkészülte után kapott ajándékba Argentínából a Wosinsky Mór Múzeum Néprajzi Gyűjteménye egy sárközi asztalterítőt. A terítőt 1938-ban hímezte nyolc sárközi nő (két őcsényi és hat decsi), még pedig a fekete alapú fehér főkötő hímzéssel. A terítő az 1940-es években került külföldre. Az ajándékozó, Reynaldo A. Chantrill édesanyja Juhász Ildikó (1930-2009) volt, ki Dél-Amerikában férjhez ment az angol-francia származású Chantrillhoz és ő általa került a családba a sárközi terítő. A családi hagyomány szerint „királynő számára" készített ajándék volt, mely több alkotó több éves munkájának eredménye. Kezdetben úgy gondoltuk, hogy a Házi Judit konzulasszony közvetítésével Juhász Ildikó fia ajándékaként hazakerülő terítőt Horthy Miklós felesége számára készíthették és csak a halványuló emlékezet változtatta királynőre a kormányzóné személyét. Ellene mond azonban ennek a tetszetős elméletnek, hogy bár a kormányzó háromszor is járt Szekszárdon - egy alaklommal éppen a róla elnevezett új kórház névadó ünnepélyén -, egy látogatás sem esett az a textílián található 1938-as esztendőre. Szakmai szempontból különös értéket jelentszámunkra az, hogy ebből a hímzés fajtából ilyen nagy terjedelmű tárgy nincsen közgyűjteményben, sem Tolna megyében, sem a Néprajzi Múzeumban. Az eddig ismert hasonló technikával és kivitelezésben készült legnagyobb hímzett textilanyag két úrasztali terítő a decsi és az őcsényi református egyház tulajdonában van, és a mai napig jeles eseményeken használják ezeket. Kisebb méretű hímzett tárgyak néprajzi gyűjteményünkben is vannak. A most hazatalált terítő készítői az 1930-as évek legkiválóbb sárközi hímzőasszonyai voltak. Nevüket és a készítés évszámát belehímezték munkájukba. A tervező a decsi Bogár Andrásné Szombati Éva, ki az egyik hímzővel Szép Józsefné Kun Sárával együtt a Pilisy Elemér által kezdeményezett hímző tanfolyamok oktatói voltak. A többiek is mindannyian elvégezték ezt a tanfolyamot Deesen: özv. Bokor Gyuláné (ki már az 1920-as évek közepén háziiparos igazolványt váltott), Bálint Erzsébet, ifj. Szép Józsefné, Rozmanith Imréné Ács Lidia, valamint Ocsényben Lovas Bálintné Mónus Éva és Cselőtey Ödönné Széki Judit. 33

2 TMÚ 1941. jún. 7. 533